Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Előzmény és válaszok a Les Orres topikból

ÜZENETEK (2)Időben csökkenő Időben csökkenő
Brockey
209 élménybeszámolót írt
209
17 éve tag
2017.02.19. 00:38
Tavaly (március 5-12) kicsit korábban tudtunk menni síelni, mint ahogyan szoktunk. Nagyon sok új tapasztalatot szereztünk. Sőt, igazából rengeteg új dologgal szembesültünk.
Először is az út teljesen más volt, bár (ellenben velünk) ezzel szerintem már sokan találkoztatok.
A szokásos (Siófok-Szlovénia-Mestre-Milánó-Torinó-Briancon) útvonalon eleinte semmi különös nem történt, aztán Torinó után az erőteljes havazás miatt a Montgenevre-i hágó előtt hólánc feltételére kényszerültünk. Ezzel még nem lett volna semmi probléma, ha a Briancon előtti leereszkedésnél az utolsó körforgalomnál nem közölték volna velünk a rendőrök, hogy sajnos egy busz az úton megcsúszott, és félrefordult. Minket félretereltek (egy parkolóba álltunk ki, ahol már akkor fél méter hó volt), és ott kellett rostokolnunk kb. 2-3 órát. Ez alatt ugye még több hó esett, és így akiket szintén ide irányítottak, azok is megcsúsztak, így tőlük nem nagyon lehetett később kimenni a parkolóból. De szerencsésen el tudtunk jutni Brianconba, ahol minden mennyei jóban részesültünk (tankolás, bevásárlás, hólánc levétele). Viszont mivel elszakadt a hóláncunk, legközelebb vinni fogunk magunkkal fogót, és kalapácsot is. Ezt mindenkinek javaslom. Hiába volt pótláncszem, nem tudtuk mivel ráerősíteni. Egy kulcstartó karikát raktunk az elszakadt láncszem helyére.
Még így is egész jó időt futottunk, mert kb. negyed 1-kor (12:15) indultunk tovább Les Orres felé.
Nekem, aki a sofőr voltam (és egész éjszaka vezettem), egy rémálom volt a 65km-en eltöltött 4 óra. A táv kb. 2/3-ig lépésben haladtunk, és próbáltuk megérteni, hogy "de miért?". Arra a következtetésre jutottunk, hogy mivel a meteofrance qrvanagy havazást mondott előző este, azt is mondhatták, hogy "akinek nem feltétlenül kell elindulni, az ne induljon el" szokásos szöveg miatt szerintünk szinte senki sem indult el szombat reggel a szálláshelyéről, és a szállásadók sem rúgták ki szokásos módon a vendégeket, hanem hagyták őket nagyon későn, kényelmesen elindulni. Na, mi ezzel a tömeggel szembesültünk 12-16 óra között.
Viszont miután felértünk a Les Orres felé felvivő szerpentinre, egy újabb hóláncfeltételt követően (bár megkérdőjeleztük a jogosságát, de utólag beláttuk, hogy ezzel sohasem szabad vitatkozni, tényleg szükség volt rá, enélkül nem tudtunk volna feljutni. Ezért ti se reklamáljatok, ha a rendőr megállít az úton és azt mondja, hogy fel kell rakni) már ott is voltunk a szállásnál.
Sebaj, ezzel a sok frissen lehulló hóval a sípályák rengeteget profitáltak, gondoltuk, majd vasárnaptól minden király lesz.
Tényleg jobb volt a pályák hóminősége, mint addig bármikor. Az előtte itt március végén eltöltött 2 héthez viszonyítva sokkal jobb minőségűek voltak. Egy kivétellel, mert a Grand Cabane nem volt nyitva, azt mondták, hogy egy sziklaletörés miatt veszélyes, és egész héten (szerintem egész szezonban) le volt zárva. Ezzel még mindig nem lett volna semmi baj.
Előrebocsátanám, hogy nem szeretek olyan írásokat olvasni, hogy nem csinálták meg a pályá(ka)t, hanyagok, leszarják a pályakezelést. És ezért szar x-y-z bármelyik síterep. Én eddig nem nagyon találkoztam ilyennel. Volt köves, meg szar pálya, azt is megcsinálták minden reggelre, de az időjárás nem tette lehetővé, hogy a vendégek ép léccel távozzanak. Nekem is bánta egy lécem az ilyent.
De amikor rengeteg hó esik (mint Les Orres-ban tavaly március 4-5-én), akkor azt nem értem, hogy mi a ****-ért nem lehet megcsinálni az összes pályát. Azt még simán toleráltam, hogy vasárnapra nem volt minden rendben, de hogy egész héten hozzá sem nyúltak a Myrtilles, Clos de Guis, Horrible pályákhoz és a Grand Cabane se síelhető, ezt egyszerűen máig sem értem. Az előző két évhez viszonyítva az Orivette és Silene alsó kék pályák abszolút többletet jelentettek az addigi gyér kék pálya felhozatalhoz viszonyítva, de ez sem tudta feledtetni a sok hó ellenére is szar (nem kezelt) pályákat.
Mindennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jókat síeltünk, kihoztuk a maximumot a hétből, és nem bántuk meg, hogy itt töltöttük el az egy hetünket. Ha valaki jól akarja érezni magát, akármilyenek a külső körülmények, akkor is élvezni fogja az egészet.
Továbbra is tartom, hogy Les Orres egy kiváló ár-érték arányú síterep piros pályát kedvelőknek és teljesen kezdőknek, főleg a Parc des Airelles 0m-es pályaszállással. Viszont a kék pályát kedvelők (akik már egy kicsit kinőtték a zöld pályákat és erősebb pályákat kívánnak, de még nem pirosakat), azoknak (főleg kevés hó esetén) nagyítóval kell keresniük a számukra megfelelő pályákat (megvannak azok, csak messze, a pályarendszer bal oldalán és nem túl sok, 3-4 pálya összesen, 1-2 enyhébb idő esetén).
Remélem, visszatérek még ide, amikor már mindenki piros pályás lesz (a 0m-es pályaszállás nagyon király, ezt nem sok helyen találtam meg eddig), de egyenlőre más (több kék pályás) síterep után néztünk idénre.
Előzmény: (Brockey 187915)
Brockey
209 élménybeszámolót írt
209
17 éve tag
2016.02.23. 22:50
Mivel idén harmadszor fogunk visszatérni Les Orres-ba, írnék pár gondolatot az eddigi két utunkról.
Március végén voltunk eddig kétszer, idén március elején megyünk, remélem, számítani fog a két hét különbség, kicsit talán jobbak lesznek a pályák.
A 2014-es síhetünkön tökéletes pályákon síelhettünk, talán az utolsó napon, péntek délután olvadtak egy kicsit az alsóbb pályák, kb. 2000m alatt, de mivel majdnem április volt, szerencséseknek éreztük magunkat, úgy gondoltuk, az volt az utolsó jó hét, az utánunk érkező turnusnak már messze nem voltak ilyen jó körülményei.
2015-ben már kicsit rosszabb volt a helyzet, a 6 napból 3 napon erősen olvadt, nemcsak lent, hanem kb. a terep 2/3-án, az utolsó napon nagyon kemény, megfagyott pályák fogadtak minket (az előző nap megolvadt pályái szinte jéggé fagytak reggelre). Mindkét évben sokat sütött a nap.
A síterep egyébként nekem nagyon szimpatikus, ellenben az előző hozzászólókkal én nem untam meg. Az összes pálya nyitva volt végig, a Grand Cabane az alsó kanyarig tökéletes, ott tényleg beszűkül, enyhébb időben a szikla melletti szűk rész köves is lesz. Rengeteg nagyon jó piros pálya van, aki ezeket szereti és nem jelent gondot egy megszokott, jól kezelt piros pályán többször lejönni, az élvezni fogja az egészet.
Vannak hibái is. Nincs túl sok kék pálya, aki a zöldet kinőtte, és egy szinttel feljebb lépne, annak a pályarendszer bal széle felé kell vennie az irányt, ott talál 2 kék pályát (Cretes, Cairn) 2100-2700m között és kettőt ez alatt (Champ Lacas felé), de mi ez utóbbiakat nem nagyon néztük meg, mert ott már nagyon olvadt.
Ami még nem tetszett, az a Coqs pálya, amit a térkép szintén kékkel jelöl, de ez egy keskeny átkötő út, ami gyorsan kibuckásodott és a gyakorlott síelők ezerrel előzgették a mi kezdőinket, amitől azok frászt kaptak. Ezt a részt nem is nagyon lehet kikerülni, mindenki erre megy át, ezért is romlik gyorsan a minősége.
Még egy hiba: a 3db 2700m-es csúcs közül kettőre csak húzós felvonóval lehet feljutni és piros pályán lejutni, így a kezdők részére ez nem jöhetett szóba.
Minden más szempontból tökéletes, széles, jól kezelt pályák, semmi tömeg, semmi sorbanállás (max. reggel 9-kor 1-2 perc alul). 3db fekete pálya van, kezeltek, nagyon jók, a Horrible-nek kiváló a lejtése. A 3db középső lift (alulról a Prélongis, középről a Fontaines és a Pousterle) gyorsíthatós (TSD) 6ülős, ezekkel nagyon jól lehet forogni a hozzá tartozó részeken.
Mindkétszer a Bois Méan 1800m-es részen laktunk, a Balcons és Parc des Airelles-ben (az előbbi 10m-re, utóbbi 0m-re van a pályától), tökéletes pályaszállás mindkettő.
Bármikor szívesen visszatérek ide, jó időjárás esetén nagyon jó választás kezdőknek (zöld pályák) és haladóknak (piros pályák).
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.