Előzmény és válaszok a Különbség a síoktatók között topikból

Ide is adok egy pontot! :D

Én sem vagyok hivatásos síoktató, mégis több mint 10 évig tanítottam síelni gyerekeket. Azt tapasztaltam, hogy valóban nagy különbségek vannak az oktatók között. Nem elsősorban tudásbeli különbség, hanem pedagógiai.
A oktatók általában megtanulják a szakkifejezéseket: hóeke, völgysí, párhuzamos lendület, terhelés, súlypont, stb.
A szakzsargon birtokában olyan tanácsokkal látják el a kezdőket, amelyet azok nem nagyon értenek:
Csinálj hóekét! Vagy : hóekézz!
Terhelj a völgysíre!
Helyezd a súlypontot a kötés fölé!
stb.
De a kezdőnek fogalma sincs, hogy mi az a hóeke (ha nem mutatják meg), azt sem tudja melyik a völgysí, nem tudja hogyan kellene ráterhelni. Azt sem tudja, hogy hogyan kell a súlypontját előrébb helyezni. Ehelyett előrehajol és a fenekét hátratolja, ami hibás is és csúnya is.
De ha az oktató olyan nyelvet használ, amelyet a kezdő síző is megért, akkor pillanatok alatt ráérez a mozgásra. Én azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy tedd V alakban a síléceket, és forgasd a csípődet. 10 gyerekből 9 azonnal ráérez a hóekés fordulás technikájára. Aki még így sem, amögé beállok és és forgatom a csípőjét, hogy megérezze a fordulás mozgásást. Nem beszélek súlypontról, hanem azt mondom, hogy a sícipő nyelvére kell támaszkodni, behajlított térddel.
Az is igaz, hogy az elesés megtanítása nagyon fontos. Ha a kezdő (gyerek) tudja, hogy le kell ülnie a léc mellé, ha túlságosan megszalad vele a léc, akkor elkerülhetők a fejjel előre történő nagyobb ütközések vagy bukások. Ez akár életmentő is lehet.

Like :)

Nem mintha szakértő lennék a témában, de egy saját tapasztalat segíthet másokon ezért talán érdemes megosztanom. 35 voltam, mikor először volt léc a lábamon Sappadában, (és ez sajnos már 24 éve volt) haverokhoz csapódtam, akik már síeltek azelőtt is. Mondtak néhány instrukciót aztán otthagytak. 4. nap lejöttem a piros pályán, de senkinek nem kívánom . . . Majd jó pár év elteltével újra rávettek, akkor is vak vezet világtalant alapon "vettem órákat a szomszédoktól". Szóval koca síelő lettem . . . Ennek ellenére vonzottak a hegyek meg a jó levegő, valahogy családi programmá vált évente egyszer a csúszkálás a kék pályákon. Gyermekem az egyik iskolai sítáborát követően leszólva a rettenetes technikámat úgy hagyott állva, hogy még a nyomát sem láttam. Aztán pár éve barátját, (most már vőlegényét) tapasztalt profi oktatóra bíztuk, ő már most jobban síel mint én. Viszont tavaly végre én is elfogadtam egy fiatal, 20 éves síoktató segítségét. 4 nap alatt megtanított carvingolni. Pedig rengeteg rossz berögződésemet kellett kiirtania. Mindeközben az évek során estem, keltem, volt már bordarepedésem is, mert a botomra sikerült rázuhanni egy zöld meredekségű pályán, mert azt hittem itt ugye baj nem érhet . . . De nagyot esni igazán csak nagy sebességnél lehet, ezért most már én is megriadok magamtól időnként, mikor megfeledkezem róla, hogy jövőre 60 leszek és úgy igazán megeresztem a léceket egy meredekebb pályán.
Szóval az üzenetem:
1.: Esések adódnak, az benne van a pakliban, de "tanuló sebességnél" nem fogod kitörni a nyakadat. (Persze a kioldó legyen jól beállítva a kötésen)
2.: Az oktató kora nem garancia semmire, bár a tapasztalat előnyt jelenthet, viszont fiatal profi tanácsait is érdemes megfogadnia egy hobbisíelőnek.
3.: Bármilyen hivatalos síoktatóval jobban jársz mint a magukat szakértőnek gondoló haverok, rokonok "tanításaival".
4.: A neten terjedő videók aprólékosan elmesélik és demonstrálják a technikát, de olyan ez, mint a biciglizés, ha nem ülsz fel rá nem érzed a lényeget. Szerintem biciglizni sem lehet úgy megtanulni, hogy ne esnél egy párat közben . . . (Ráadásul betonon, nem havon!)
Üdv
J