Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Előzmény és válaszok a Párhuzamos kanyarodás tanulása mikor? topikból

ÜZENETEK (34)Időben csökkenő Időben csökkenő
Lackó
3275 élménybeszámolót írt
3275
19 éve tag
2020.04.22. 19:40
Igazad van, minden szakmában, így persze a síoktatásban is vannak jobbak, jobban képzettek, tehetségesebbek, és vannak, akik kevésbé azok.

Én szerencsére nem látom ilyen tragikusnak a helyzetet, szerencsére kevés kivételtől eltekintve azért az elmondható, hogy aki megszerez egy oktatói képesítést -bármelyik sportágban-, annak legalább az elvárható minimális szintű sportági jártassága megvan.

Persze én is láttam olyan síoktatót, akihez még az ellenségemet sem íratnám be, de azért nem ez az általános. Inkább a nagyon alapszinten képzett, tulajdonképpen még nem is valódi oktatói képzettséggel rendelkezőkkel szokott gond lenni, amikor a tudásuknál többet vállalnak, vagy erre kényszerítik őket.

És természetesen az önjelölt oktatók nagy része, akik esetleg úgy viselkednek, mintha azok lennének, de valójában kontárok.

Képzett oktatóknál azért szerencsére ritkán látok olyat, hogy ne tudnának botozni, vagy ahogy írod "Alsoteste es labai kocsit mozognak jobbra balra minden elkezpeses nelkulkicsit jobbra balra".

Videók alatt nem tudom, mikre gondolsz, esetleg linkelj be olyat, ami szerinted hibás mozgás, és esetleg olyat, ami szerinted rendben van, és akkor tudnánk beszélgetni róla.

Amúgy valóban tele van a net rettenetes "oktató" videókkal, de persze vannak jók és kiválók is. Kérdés, szerinted melyik melyik. :-)

Az egyszerűségben és abban, hogy érteni kell, amit csinálunk, ebben egyetértünk. Amit csak lehet, nem kell túlbonyolítani.
Persze attól, hogy egyszerű valami, még nem biztos, hogy jó megoldás. :-)
Előzmény: (endre77 209195)
endre77
317 élménybeszámolót írt
317
4 éve tag
2020.04.22. 16:50
Lacko!

Pontosan sokan lemaradtak husz evvel...a sielesre is igaz hogy a pudding probaja az eves!!!

Megnezed a tanulokat hogy sielnek s ha tobbnyire jol akkor jo az oktato! hHa pedig legtobben rosszul tele hibakkal akkor az oktato nem jo!!...Aztan ha latod az oktatot sileni...borzasztoan rosszul akkor megerted az egeszet...s megkerdezed ez hogy kapott papirt!!

Erre irtam aki tud sileni/es erti azt a sielest amit csinal vagy meg akar tanulni minel jobban/-akkor az valoszinuleg...nem biztos..meg tudja tanitani..de aki beszel hulyesegket fogalma sincs a sielesrol..s az akar tanitani na abbol nem less sok minden..

Azert irtam ezeket bocs de ha megnezed a videokat meg a belyegyzeseket profi..halado stb..az megnezed talan egy kozepes kezdo szinten van..semmi mozgaskoordinaci semmi..itt lehet lemerni az altalanos oktatasi szintet..


ha az alapok nem stimmelnek az mar nem jo...peldak otatonak fogalma sincs a bothasznalatrol neki is az ossze tanulonak lengdezik a keze ossze vissza..felsoteste log mint a madarilyesztonek /rossz bot hasznalat rossz utem miatt!!/ Alsoteste es labai kocsit mozognak jobbra balra minden elkezpeses nelkulkicsit jobbra balra halad … s azt hiszik ez kanyar...a kanyart ha elkezded es nem felyezed be az nem kanyar!!!

stb..stb..stb...nezzetekmeg a legtobb oktatos videot..itt vagy a youtubon..

Tisztelet a kiveteleknek…..Ez a szint mertekegysege nem az ures dumak..sokan ugy irnakmint egy professzor de sielesrol fogalma sincs nezd meg a videoikat!!


Miert nem lehet elmagyarazni egyszeruen es csinalni!!!Ja de ehhez erteni kellene amit csinal!!
Előzmény: (Lackó 209194)
0-02-01-0335b804b08c8dd2883ab7e1643031252ed901980370189dc39a2a11b163e54d-2099347c.jpg
0-02-01-d9ff7aadd22df3d02ce63bd2fe0018228f18aea2ac75ba03ffd8818f5afb236f-5fad6e68.jpg
0-02-01-0aad315970833ce1a6e79b3aec7bbecf843a2a73a878efc09b58b5c05365b112-f9bcf63c.jpg
0-02-01-864752b59c7b653aa7c1a487835dca3940508932f74a9569ceef1e57b2b8f827-68b8d706.jpg
0-02-01-d6b7f9a47daa98f4e648bc8128b10706d76ea97b152fad94f49cf53e384d6a5a-d6c1bd76.jpg
0-02-01-6fc91ca688569b93f071f49463cb916df9f2e7932e6852068ce5890298aa0ca0-9c73726b.jpg
Lackó
3275 élménybeszámolót írt
3275
19 éve tag
2020.04.22. 13:06
Szia!

Nem ekézem az osztrák módszert. Leginkább, mert nincs olyan. :-)

Nincsen olyan, hogy "osztrák módszer". Ahogyan "magyar" sincs. Tudtommal egyetlen országban sincsen egységesítve a síiskolák módszertana, vannak eltérések szemléletben, módszerekben. Az oktatóképzés valamennyire egységes -vagy inkább hasonló- szemléletű, de a gyakorlatban már nincs egység. Vannak modernek, és vannak régimódiak, illetve vannak iskolák, ahol keverednek a szemléletek, módszerek.
Azon persze lehet vitázni, hogy melyik jobb, működőbb, de ettől még megvannak a különbségek.

Természetesen az osztrákok símúltja, a síiskolák száma össze sem hasonlítható a magyarral. Ennek ellenére egyébként nem kell lebecsülni a magyar síoktatás színvonalát, mert igenis magasan képzett, nemzetközi szinten elismert oktatóink is vannak.

A múltban és jelenleg is a magyar soktatás kimondottan modernnek, sokszor forradalminak számított, számít, eléggé élen jártunk a fejlődésben, vagy nyitottak voltunk az újra.

Én abból indulok ki, amit látok. Dolgoztam Ausztriában pár szezont, több iskolát láttam működés közben, alaposan figyeltem a módszereiket, beszélgettem velük.
Most is többször látok osztrák és olasz iskolákat is, tudatosan figyelem a munkájukat, hogy ha olyat látok, akkor tudjak tanulni belőle. A tapasztalataim vegyesek, vannak modern, haladó szemléletű iskolák és oktatók, és vannak régimódiak is.

Nem azt írtam, hogy minden osztrák síiskola régimódi, lejárt módszerekkel oktat, hanem azt írtam, hogy ilyenek is vannak, és ahogy látom és hallom kollégáktól, nem is kis arányban. És mivel a "nagy" sínemzetről beszélünk, ezért olyan furcsa és érthetetlen ez. Sokszor sajnos azt látom -külföldön és itthon is-, hogy egyeseknél mintha megállt volna az idő mondjuk 20 évvel ezelőtt.
JaniJuli
141 élménybeszámolót írt
141
6 éve tag
2020.04.22. 10:53
Igazat adok neked.
A magyar modern tematika aránylag közös USA-val és Japánnal.
A többi országok viszont nem tartják ezt olyan jónak.
Én azt gondolom, hogy nagyon jó a magyar tematika, de csak haladó fokon. Kezdőknek, közepes sízőknek ez túl bonyolult.
patkaizsolt
43 élménybeszámolót írt
43
4 éve tag
2020.04.22. 07:51
Érdekes, hogy osztrák módszert ekézzük, miközben úgy gondolom, hogy komolyabb múlttal rendelkeznek, mint a magyarok. Én azt gondolnám, jobban is ismerik ezt a sportot.
Előzmény: (Lackó 209180)
endre77
317 élménybeszámolót írt
317
4 éve tag
2020.04.19. 21:21
Bocs!

Lassu a felfogasom ..tudod be kell erjenek a dolgok hogy megertsem..

Igy mar mas most mar belatom a hibamat... 50 eves felos holgy ..superG leccel meredek letoresnel...Ezek a Te szavaid!!!:- Hat azt nem tudom hogy kell tanitani... de ha neked ez hoekezessel bejon akkor itt nics vita kalapot le elotted... Szerintem mar polirozzak is a NOBEL dijat neked. S ha arra kerul a sor en rad fogok szavazni az tuti... Megerdemled!!!
fezso6
139 élménybeszámolót írt
139
15 éve tag
2020.04.19. 20:09
Hagyd , ahogy látom és megpróbálom értelmezni nem egy nyelvet beszéltek !
keskesonka
180 élménybeszámolót írt
180
16 éve tag
2020.04.19. 17:47
laposrol meredekbe valo hirtelen atmenet = letörés

hogy indítsa a szerencsétlen a kanyart párhuzamosan amikor képtelen kikormányozni és halálfélelme van?

a hóeke arra való hogy elkezdd a kanyart... ki is próbálhatod hogy mit érez egy kezdő ha ráállsz egy superG síre. aztán indítsd a kanyart párhuzamosan miközben 10el mész... sok sikert.

egeszen rövid sivel egeszen jo kezdo terepen, meg lehet a tehetsegesebbjet tanitani parhuzamosan, gyorsabb is mint hoekevel. csak epp ha kevesbe tehetseges jon az otthonrol hozott kolcsonzos lecevel akkor nem. es ha kovetkezo evben atmegy egy masik sioktatohoz egy masik terepre ahol a kezdo resz alkalmatlan a parhuzamos kezdo leckekre akkor nem akarjak megolni...
Előzmény: (endre77 209184)
endre77
317 élménybeszámolót írt
317
4 éve tag
2020.04.19. 16:31
Lapos+ sima teljesen kezdo resz letores az a kenyernel vagy pizzanal van- letorsz egy darbot belole..Sipalyan lejto van...meredekebb enyhebb!!..En lapos sik reszrol beszeltem.!!!!.Egyebkent a felos 50-eves holgyet .."letoresnel" nekiereszted hoekeben jo szerencset is kivanj neki mint a banyaszoknak, mert sosem fog megallni csak uvoltozni es betakarozni!!Ja es a botot ami a legfobb sosem tanulja meg az elejen hasznalni..aztan kesobb sem es ugy fog kinezni...mint a youtubon a haldonak titulalt tanulok../oktatojukkel egyutt!!!/ A HONUK ALATT TARTJAK A BOTOTO MEG HADONASZNAK VELE MINT A PARK OR AMIKOR SZEDI A LEVELEKET MEG SZMETET OSSZE!!

Na ennyit a biztonsagos hoeke sielesrol...Biztos hogy nagy nehezen fognak ha egyaltalan megtanulnak sielni..sokkal egyszerubb es celravezetobb anelkul tanulni!!...Ja es nem kell megtanulni utana elfelejteni dogokat mint heake..mellezaraas..stb..stb bothasznalat es parhuzamos az elejen..
keskesonka
180 élménybeszámolót írt
180
16 éve tag
2020.04.19. 11:09
mondjuk egy 50 éves felos holgynel is olyan kezdoterepen ahol a lapos resz letoresben folytatodik??? minden ut romaba vezet...
Előzmény: (endre77 209181)
endre77
317 élménybeszámolót írt
317
4 éve tag
2020.04.19. 01:29
Lacko!

Teljesen felesleges a hoekekanyar..ennyi...
Előzmény: (Lackó 209180)
Lackó
3275 élménybeszámolót írt
3275
19 éve tag
2020.04.19. 01:21
Én nem tudom, ezek miféle síiskolák,amikról írsz, ahol gondot okoz a tanulóknak egy egyszerű hóekekanyar, vagy az oktatóknak ezt megtanítani.
Megfelelő rávezető gyakorlatok után helyes bemutatás és instrukciók mellett általában elsőre sikerül. Nem okoz gondot a végrehajtás,nem esnek el a belső síben, és nagyon hamar ráéreznek a belső oldallal indított és vezérelt forgatásra.

Jópár éve van meg az oktatói vizsgám, azóta hidd el,sokféle technikát megismertem, megtanultam, ahogy tudtam,kipróbáltam.
Ugyanígy sokféle oktatási szemléletet, tematikát,módszertant megértem, kipróbáltam, láttam hogy melyik milyen úton és hová vezet.

Oktatok műanyagon és havon is. Jópár tanuló megfordult a kezem alatt, kezdők, újrakezdők, haladók. Elsőkézből van tapasztalatom, hogy kinek mit és hogyan lehet vagy nem lehet megtanítani, látom, hogy az egyes tematikáknál hogyan épülnek (vagy nem ) egymásra a dolgok, látom az esetleges ellentmondásokat.

Hóeke is volt már sokféle. Széles, keskeny,fékező, kihajolós, repülős, kifordulós, ráterhelős, neutrális, aszimmetrikus, élhóeke,szóval sokféle.
Ezek közül a leghatékonyabb, legletisztultabb ez, ami a videón is látható. Ez egyenesen vezet a haladó síelés felé.

Egy biztos. A síelés hatalmas változáson ment át az utóbbi 20 évben, változtak a lécek, a síelés és az oktatás is. Utóbbi sajnos a legkevesebbet, azt is csak lassan,nagy ellenállások árán. Ennek egyik oka éppen az újtól való félelem, a régi, "beválthoz" ragaszkodás,az öreg szakik féltékenysége, hiúsága. Sajnos látom, hogy még mindig nem adják meg magukat, komplett osztrák iskolák dolgoznak 20 éve lefutott módszerekkel.
Bizony, meg kell, kellene ismerni az újat, meg kell tanulni, meg kell érteni, utána lehet átadni.
Előzmény: (JaniJuli 209177)
JaniJuli
141 élménybeszámolót írt
141
6 éve tag
2020.04.18. 15:20
Nagyon jó lenne, és nagy örömömre szolgálna, ha egyet tudnék veled érteni. De a tapasztalataim sajnos nem ezt bizonyítják.
E helyett azt látom, a modern síiskolákban, hogy a kezdő sízők, felnőttek is és gyerekek is teljesen elbizonytalanodnak a korszerű tanítás miatt.
Ennek okát abban látom, hogy nem tudják visszahúzni a következő kanyar ívbelső lécét a kanyarív beindításánál és így nem tudják testük alatt tartani az ívbelső lécet, viszont megpróbálják megterhelni, mert ez a léc úgyis a testük alatt van. Mindennek az lesz a következménye, hogy elvesztik egyensúlyukat és gyakran elbuknak az ívbelső lécen, vagy ha nem akkor nagyon elbizonytalanodnak.
A sítanárok erőltetik ennek a lécnek a terhelését a kezdőknél, a vendégek pedig azt tapasztalják, hogy nem képesek követni a sítanár tanácsait. Túl nehéz nekik ez a feladat.
Számomra a zsákutca (az ívkülső léc terhelése már a kanyarív kezdetétől) a helyes út a kezdők számára, annak érdekében hogy fokozatosabban taníthassuk a síelést.
Ezt egyáltalán nem nehéz átváltani a nem zsákutcává, később, de ennek az a feltétele, hogy a vendég már jól rá tudjon érezni a különböző lécnyomásokra és ezek beállítására és képes legyen a lécek sebességeit befolyásolni egymáshoz képest.
Előzmény: (Lackó 209175)
hamoriarpi
204 élménybeszámolót írt
204
7 éve tag
2020.04.18. 12:46
Megdöbbenéssel olvasok ilyen jellegű hozzászólást bárhol. A sielok.hu-n pláne.
Ez a véleményformálás igen szélsőséges módja.
Előzmény: (endre77 209172)
Lackó
3275 élménybeszámolót írt
3275
19 éve tag
2020.04.18. 12:15
Ami a videón látható, az egy teljesen jól működő, korszerű aszimmetrikus hóekeív. Már jóideje így oktatjuk a síelést.

Ez az a mozgás, ami helyes megoldásokkal hozza létre a kanyart, amire lehet tovább építkezni.

A kanyar - legyen az bármilyen kivitelezésű-leendő belső oldalon indítása alap. Ettől korszerű a videón látható is. Ezt a mozdulatot tanítjuk első perctől kezdve,már egyenes siklásban végzett gyakorlatoknál is.

A külső sít taposó, "kiterhelős" hóekeív ezzel szemben akadályozza a belső oldal helyes műkôdését, ezáltal később javítandó problémákhoz, alapvető hiányosságokhoz vezet.

A videón látható kanyart természetesen minden átlagos képességű tanuló végrehajtja, semmi gondot nem okoz nekik. :-) Minden korszerű szemléletű oktató és síiskola eszerint tanít, sikerrel.
Előzmény: (JaniJuli 209167)
JaniJuli
141 élménybeszámolót írt
141
6 éve tag
2020.04.18. 06:31
Teljesen egyetértek veled!
Előzmény: (fezso6 209173)
fezso6
139 élménybeszámolót írt
139
15 éve tag
2020.04.17. 22:18
Ez nagyon durva!Az ilyen írásokat el kellene távolítani az oldalról az írójával együtt!
Előzmény: (endre77 209172)
endre77
317 élménybeszámolót írt
317
4 éve tag
2020.04.17. 21:40
Figyelj!

Felolem aztan mindenki tanul ahogy akar...a siedzok alltalaban..ugyis olyanok mint a cigany az etteremben addig huzzak a notadat amig fizetsz..minel tovabb annal jobb....S legtobbszor hulyeseget is tanitanak...

A Bruce Lee iskolaja elott volt agy jo nagy ko darab..kerdeztok tole ez mi??

Mire O:- ez a megkovesedett karates szobra aki megtanult valami sablonos dolgot

s soha nem tudott tovabblepni belole...
Előzmény: (fezso6 209171)
fezso6
139 élménybeszámolót írt
139
15 éve tag
2020.04.17. 20:28
"A sieles megtanulasa az igen egyszeru szimpla dolog ha nem bonyolitjak!!"
Ez egyre jobb ,holnap jelentkezem Hirscher helyett !
Előzmény: (endre77 209169)
JaniJuli
141 élménybeszámolót írt
141
6 éve tag
2020.04.17. 16:47
Jó ezt elmondom neked.
A hóekekanyart nem kell beindítani, nem kell lendületet venni, csak be kell fejezni. A beindítás benne van abban, hogy kiteszed a léceket hóekeállásba.
Innentől már elég csak arra odafigyelni, hogy mekkora nyomások vannak a léceiden a kanyarív közben.
Az ívkülsöt megterheled, az ívbelsöt tehermentesíted és mennek a kanyarok egymás után az egyik ívkülsöröl a másikra.
Kezdöknek ez jó, mert ennél egyszerübb kanyarív nincs.
Egy párhuzamos kanyarívhez lendületvétel kell, ami nagyon nehéz kezdöknek.

Ha kezdöket akarsz tanítani, akkor ne magadból indulj ki, hanem abból, hogy mit tud egy kezdö, mitöl fél, mik a lehetöségei.
Előzmény: (endre77 209169)
következőutolsó
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.