Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Előzmény és válaszok a Üdülési jog Murau - Kreischbergen topikból

ÜZENETEK (13)Időben csökkenő Időben csökkenő
arthurkiraly
15 élménybeszámolót írt
15
9 éve tag
2020.11.10. 21:15
Felőlem írhatod lassan, gondolom gyorsan nem is menne. Nem kell beszámolnod, annyira nem érdekelsz. Ha úgy írtad volna mint most, egyértelmű lett volna.
arthurkiraly
15 élménybeszámolót írt
15
9 éve tag
2020.11.10. 21:11
Hát akkor én ügyeskedő vagyok, hogy annyiért adtam, mit amiben nagyjából volt. (mindent figyelembe véve) És akik tőlem bérelték azok voltak ügyetlenek. Szerencsémre mindig volt rá jelentkező. Bár megjegyezném, hogy azokon az árakon hirdettem, amiket itt is láttam. Azt hogy fenntartási díj alatt tudtál bérelni, azt meg nem is nagyon értem, mert nekem minden évben felajánlotta a szálloda (most is) hogy nem kell fizetnem, ha visszaadom nekik. Tavaly pedig megadta azt, amit előtte kértem. Szerintem ez nagyon hétfüggő 5-7 hetekben szerintem mindent ki lehet adni normál körülmények között a tartományi síhetek miatt. Ebben az időszakban jelentősen előre kell foglalni, és drága az összes hely és teltház van. A többi hetet nem tudom, ott lehet más a helyzet.
Előzmény: (pampa 209715)
pampa
7 élménybeszámolót írt
7
7 éve tag
2020.11.08. 08:17
"te olcsóbban tudod venni az a te ügyességed."

Ezt a mondatot nem értem. Van üdülési jogunk, és e mellé még szoktunk bérelni is ha többen megyünk. Mi is fenntartási díjért szoktunk bérelni, sőt ha kivárunk még alatta is. Ez az alap kínálat. Van néhány ügyeskedő, akik szeretnék a piaci ár 2-3 -szorosáért kiadni.
"olcsóbban" Ebben azt nem értem, mert ez a piaci ár. Akkor miért lenne olcsóbb.
"Ügyesség" Ebben azt nem értem, Miért ügyesség piaci áron venni?

Én inkább úgy fogalmaznék.

Ha valaki nagyon drágán tud venni, akkor az az ő ügyetlenkedése. Így helyes.
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
Faust
6 élménybeszámolót írt
6
4 éve tag
2020.11.07. 22:23
Talán olvass vissza egy kicsit.
Le..rom, hogy ki hogyan vágja át a másikat. Nekem csak az a problémám, hogy az előttem szóló mindamellett, hogy keresi a balekot, akit át tud vágni, még előadja, hogy ő a szent, mondván, hogy a piaci ár 6 szorosa helyett csak a piaci ár 3 szorosa áron adja.
Tudod ez az álszent magatartás. Pontosan így működnek azok az bemutatók, ahol sokszoros áron adják el a gyanútlan nyugdíjasoknak a bóvli terméküket.
Shindler Károly
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
2020.11.07. 20:39
Na érdekes. "Kötekedni nem akarok, de kötekedek"

Igen, az aláírás pillanatában már el volt használva. Lassan írom, hogy megértsd, MI HASZNÁLTUK EL. Igen a tulajdonos 2019-ben befizette a díjat. Megállapodásunk szerint - miután a idő rövid volt -, átvettük a hetet, elmentünk síelni, visszajöttünk, és a utána véglegesítettük az eladást. És így került 160000-be, hogy 2020-ra még nem nekünk kellett fizetni a díjat, 2020 9. hetében elmentünk síelni.

De tudjuk nem akarsz kötekedni.
De egyes emberek miatt minden egyes másodpercről be kell számolni.
arthurkiraly
15 élménybeszámolót írt
15
9 éve tag
2020.11.07. 19:31
Kötekedni nem akarok, de ha tavasszal vetted a 9. hetet, akkor az már "el volt használva" 2020-ra, hacsak nem cserélték el egy későbbi időszakra. Fizetni a következő évet mindig ilyenkor kell nagyjából rendezni. A decemberi hetem esetében gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy majd egy évvel előre fizetek. A februárit meg kb. 3 hónapra előre. Lehet esetedben nem így van, de ez az álltalános. Ettől függetlenül egy 9.hét 160.000 ezerért nagyon jó ár. Én a 7. hetet mostanában nem nagyon használtam a tömeg miatt inkább kiadtam (tartományi síhetek), de ha megépül az alsó felvonó, akkor csökkenni fog a reggeli tömeg és újra használni fogom azt a hetet is.
arthurkiraly
15 élménybeszámolót írt
15
9 éve tag
2020.11.07. 19:19
Azzal nem tudom mi a baj, hogy nem akar bukni rajta. Szabad piac van, az, hogy te olcsóbban tudod venni az a te ügyességed. Fenntartási díjért én se adtam az utóbbi öt évben. Idén inkább elcseréltem nyárra, mert nem akarok senkivel küzdeni, ha nem lehet menni. Mindig volt rá vevő (7.hét). Fenntartási díjért cserébe a szálloda is szívesen átveszi, és akkor foglalkozni sem kell vele. A 2020-as hetemet pl. visszavette a szálloda fenntartási díj plus kb. 100.000,-forintért. Szerintem az adja ki fenntartási díjért, most aki 2008-2012 között nem tudta kiadni drágábban. A jó heteket ki lehet úgy adni, hogy a kezdeti beruházást figyelembe véve nagyjából nullán legyen az ember. Aki meg talál olcsóbban az örüljön neki, ettől még aki többet kér érte nem lesz szar ember. A 280 ezres díj is 30 euro/fó/nap alatt van. Ennyiért nincs pályaszállás a környéken.
Előzmény: (Faust 209686)
Faust
6 élménybeszámolót írt
6
4 éve tag
2020.11.06. 10:54
Sohase értettem az ilyen szemléletet.

Én személy szerint az üdülési jogomat 0 azaz Nulla forintért vettem át. Beszélgettem ott több emberrel, és nem egyedül vagyok, sőt meglepően sokan. Sokan nem tudták kihasználni a jogot, és még az is problémát jelentett nekik, hogy a fenntartási díj fejében kiadják az apartmant, és legalább évről évre ne fizessenek rá pluszba.

Szóval az egy dolog, hogy valaki kifizetett érte 2-3 milliót, de ez nem ok arra, hogy na számoljunk hozzá mindent, mert hát nekem ennyibe került. Ha engem átvágtak, akkor tiszta lelkiismerettel átvághatok mást. Iszonyúan olcsón lehet üdülési hetet venni.

Ha egy boltban kiraknak egyszerű normál TESCO-s kenyeret 3500 Ft-os kg-os - mondván, hogy a bolt azt 3200 ft-ért vette Kiss Pistától - kiröhögi mindenki. Itt meg ugyanezen elven még ki is kérik maguknak azok, akik túlárazott áron próbálnak megszabadulni tőle, csak azért mert ő túlárazottan vette.
Előzmény: (koelemer 209683)
Shindler Károly
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
2020.11.06. 09:37
"Ja és a 465E-s fenntartás elött mennyi Ft-ot kellett leperkálnia a vételkor? 2-3 millát biztosan."


NA még egyszer, biztos hosszú volt.
Tavasszal vettünk egy 4 fős (2x2) üdülési hetet is 14 évre, 160000-ért, úgy hogy már ki volt fizetve az idei éves éves kötelező.
Vagyis más szavaddal. 160000-et kellet leperkálni. (Mínusz a 2020 évi fenntartási, mert az már ki volt fizetve + 2020-ban már mi használhattuk a jogot.)
Előzmény: (koelemer 209683)
koelemer
14 élménybeszámolót írt
14
10 éve tag
2020.11.05. 21:56
Hogy is kezdtem a szövegemet? "Kiváncsiságból" Én is tisztában vagyok azzal, hogy ezek irreális árak. A mi 2.heti 2 fős apartmanunk 308.82E (mai számla!!). DE!! Ehhez a fenntartási dijhoz azért hozzá kell számoolni a vételi árat is, ami nem elhanyagolható (pár millió Ft !!!). Ja és a 465E-s fenntartás elött mennyi Ft-ot kellett leperkálnia a vételkor? 2-3 millát biztosan. S igy azért már nem olyan kedvező a leányzó fekvése, de a szálló árainál egyértelműen barátságosabb!!!!!
Shindler Károly
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
2020.11.05. 19:26
Koelemer, az egy dolog, hogy ott mit írnak. Nem onnan kell bérelni. Aki nem néz utána, hogy mennyibe kerül a piacon, hát az úgy járt. MI is hasonló áron szoktunk átvenni hetet, mint Ákos.
Arról nem beszélve, hogy tavasszal vettünk egy 4 fős (2x2) üdülési hetet is 14 évre, 160000-ért, úgy hogy már ki volt fizetve az idei éves éves kötelező, így gyakorlatilag majdnem ingyen.
Andrea a mi 4 fős apartmanunk (9. heti) éves fenntartási díja, jelenleg 465 Euró.
Előzmény: (koelemer 209677)
Ákos52
9 élménybeszámolót írt
9
4 éve tag
2020.11.05. 18:58
Szerintem akinek rohadt sok pénze van, az urizálni akar, az fiszesen. Sőt attól napi 5000 E kérjenek. Megérdemlik. Én maradok annál, hogy a bérleti jogosoktól kibérlem 140000-150000-ért. Reggeli-vacsora meg ott a közelben a Spar. Jó az nekünk.
Előzmény: (koelemer 209677)
koelemer
14 élménybeszámolót írt
14
10 éve tag
2020.11.05. 18:31
Kiváncsiságból utánanéztem az Appartmenthotel árainak. Hát nem szivbajosak: a 2 fős 102E/éj reggelivel, a 4 fős 172E/éj reggelivel. Reggeli 12E, gondolom /személy. A főszezon (01.30.-03.14.) 152 ill. 222E. Ezeket beszorozva a napok számával és az Euró árfolyammal hát igencsak borsos árak jönnek ki!!!!!!!!!!
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.