Sulden am Ortler/ Solda 2021. december11-16.
Amire beszámolómmal elkészültem, a járványügyi bekezdése okafogyottá vált, hiszen az olasz egészségügyi miniszter napokban kiadott rendelkezése, amely december 16-tól hatályos, alapjaiban változtatja meg sítársaink Olaszországba való beutazásának feltételeit, és szerintem kedvét is! Ettől függetlenül benne hagyom írásomban a mi tapasztalatainkat, felhatalmazva tisztelt Admint a kivágásra.
A Covid miatti ellenőrzésekről a határátkelőknél: magyar-osztrák határon kimutattuk az ablakon az EU-s oltási igazolást, osztrák-német határon csak forgalomlassítás, és benéztek a katonák, de semmit sem kérve továbbtereltek, kilépéskor semmi ellenőrzés, az osztrák-olasz határon katonát sem láttunk.
Soldában/ Sulden am Ortlerben (1900 m) a szállásra beérve, a panziós kódolvasóval ellenőrizte az EU-s oltási igazolásainkat, majd kiadta a szobakulcsot. Síelésünk első reggelén (természetesen maszkban), a kasszánál az alkalmazott átadta a kért jegyeket, és felvilágosított, hogy majd a liftnél ellenőrzik a „Green pass”-t.
Az üres liftgépházban nagyon kedvesen fogadott a személyzet, beolvasta a QR kódot, majd megkérdezte, hány napot töltünk Soldában? Válaszunkra, hogy ötöt, átnyújtottott két matricát, mondván, ragasszuk a bukósisakunk jobb oldalára, így a többi reggelen már nem kell elővenni a telefonunkat/papírunkat. Ilyen módon a pályák mellett található vendéglátó helyeken már kizárólag ellenőrzött sízők és gyalogos kirándulók fordultak meg. (A kivétel, amely erősíti a szabályt, a sítúrázók csekély létszáma: öt nap alatt kb. tíz fő + három kutya. Gyanítom, hogy emiatt, egyszer egy fönti étteremben is kérték a „Green pass”-t tőlünk.) Egyszerűsítette az ellenőrző személyzet dolgát, hogy a Solda/Sulden am Ortler egy másik városrészéből induló vadonatúj 10 fős kabin (Kanzel/Pulpito) nem üzemelt, sem az ennek folytatásában található Langenstein/Orso lift, értelemszerűen pályáik sem voltak nyitva.
A 110 személyes nagykabinban (Seilbahn Sekt.I és Sekt.II/ Funivia Sez.I és Sez.II) tízen utaztunk felfelé, a szombati nap ellenére. A parkolóban német, lengyel és cseh felségjelű autókat láttunk, a hallott beszéd is ezt igazolta. Teljes csendben ért be a hatalmas függő kabin a félállomásra, ahol annak ikertestvérébe léptünk át, és azzal értük el a 2610 méteres magasságot, ahonnan négyszemélyes ülőlifttel lehet 2850 méterre jutni. Megállapítottuk, hogy nincs csákányos lift a rendszerben. (Alant, egy 43 m hosszú miniliftről nem tudtuk kideríteni, hogy csákány, vagy tárcsa, mert nem működött.)
Ilyen módon felfelé mindig pihenhet a láb! Tökéletesen preparált pályák fogadtak bennünket, és a hó minősége egészen fantasztikus volt! Csütörtökön esett, legalább fél méter friss hó, ezért szerencsésnek mondhattuk magunkat. Hát még amikor megtapasztaltuk a 3250 méteres magasságból leívelő Gran Zebru 1 nevű pálya előkészítését és hóminőségét! Kora délutánig nem is akartunk máshol síelni, mint itt, szemben az Ortlerral (3905 m), Gran Zebruval/Königspitzével (3859 m) és Zebruval (3740 m). „ Az Ortler a monarchia legmagasabb hegye, egy zord és mogorva fönnségben tornyosúló, széles jégköpennyel takart sziklatömb” - olvasható az 1886-1901-ben megjelent Az Osztrák- Magyar Monarchia írásban és képben című könyvben. Mára a jégköpeny megcsappant, de még így is félelmetes!
Ahogy azt Stani 2018-as beszámolójában már olvashattátok, nincs itt sok pálya, sem hatalmas és bonyolult rendszere a lifteknek és lejtőknek, mégis varázsa van a helynek a méretek, távlatok és látvány miatt. Természetesen az időjárás igen fontos tényezője egy síterepről alkotott véleményünknek; minket kegyeibe fogadott, hét ágra sütött a nap a mínusz 14 fokhoz, amikor életünkben először léptünk olaszországi síterepre, és éppen erre a dél-tiroli magas helyen lévőre. Nagy élmény úgy csúszni először egy pályán, hogy látjuk, hova érkezünk majd, nem akadályoz ebben köd, felhő, sűrű hóesés. Kihasználtuk ezt a körülményt a völgyig vezető hazacsúszó pályán, amelyen a parkolóig síztünk. Általában kijegesedett ösvények szoktak lenni ezek az utak, itt azonban pályának beillő felületek fogadtak, a fentiekkel azonos minőségű , gépelt hótakaróval. A patakparton természetesen csökkent a szélessége, ám nagyrészt lehetett egyenesen siklani a csekély lejtés miatt, szintén kitűnő havon.
A reggeli pontos nyitásidőt csak a fővonalon tartják be (08.30), a felső lifteknél lazán kezelik ezt az olaszok. Vasárnap akkor kezdték kisorolni a garázsból az ülőszékeket, amikor mi felértünk az első nagykabinnal. Ráadásul adódott valamilyen technikai probléma, így 09.20-kor jutottunk a felvonó székünkre, amely tényt, Ausztriában ugye tragédiának élnénk meg. Ugyanez a várakozás várt volna ránk a csúcsra vivő lift esetében, de az kiváltható volt a másik, szinte párhuzamosan futó ülős lifttel, igaz, hogy 100 méterrel alacsonyabbra visz. Kárpótlásul, karnyújtásnyira állanak, illetve mállanak, omladoznak, a különleges mészkősziklák, amelyekben üregek, rések, hasadékok láthatók. Mindezt jól szemügyre vehettük, amíg a Schöntauf I /Beltovo I lift felért velünk. A további sínapjainkon tréfásan álltunk a reggeli pontatlanságukhoz, példát véve többi jókedvű sporttársunkról, hiszen a nap nagy részében néhányan kergetőztünk az üres pályákon, nem hiányzott az a pár perc...
Nagy ajándékként éltük meg a vastag zúzmara réteg jelenlétét, amely mindent beborított ezen a reggelen (mínusz 7 fok), szinte teljesen megváltoztatva a tegnap megismert alakzatok látványát. Szóban nem elmondható, talán fényképeink segítenek bemutatni élményünket…
Másnapra tovább enyhült az idő (Mínusz 4 fok), a hóminőség továbbra is kiváló volt, akárcsak a tökéletesen gépelt pályák! Egy szlovákiai síklub kiskamaszainak jókedvétől volt hangos a nagykabin, mosolyra derítve a kanadai parasportolókat és kísérőiket (2 fő minden sportolóra). Rajtuk kívül tíz főben maximálhatjuk a kabin utasait, magunkat is beleértve.
Ugyanígy zajlott minden még két napon át, utolsó napunkon még a reggeli első nyomot is mi húzhattuk a tökéletes és jól belátható pályákon.
Kényszerűségből, az ausztriai kiszámíthatatlan viszonyok miatt kerültünk Dél-Tirolba, olasz területre, az Ortler tövébe, nagy távolságra győri otthonunktól, de nem bántuk meg a merész döntést, a hosszú utazást! A síélményen kívül, a rafinált és ízletes olasz konyha is elbűvölt bennünket, amely jól kiegészítette a Tirolban már megismert ízeket, valamint a kétnyelvűségnek az a természetessége, ahogyan az olasz és német szó egyenértékűen fogadott, értett és elismert. Az újság egy hasábján belüli kétnyelvűség, a menülap dupla nyelven nyomtatása a panzióban, a sípálya térkép, a buszmegálló, az étterem, de még a mellékhelyiség feliratai is kétnyelvűek! Mind, mind a példaértékű autonómia nyelvi megnyilvánulásai. Ez iránti tiszteletem jeléül írtam én is minden nevet mindkét nyelven a beszámolómban.
Sulden am Ortlerban/Soldában tudomásunkra jutott, hogy a közelben, de már osztrák területen fekvő Neuders síterepe 15-én újra indult, ezért a hazautat úgy terveztük, hogy néhány órát csúszunk a számunkra még ismeretlen, de igen vonzó pályákon. A Bergkastelseilbahn új és gyönyörű előcsarnokában csak mi ketten lézengtünk, az elegáns kasszasoron egy alkalmazott dolgozott, bemutattuk a „Green pass”-t, és megtudtuk, hogy kb. 50%-on működik a rendszer. Kellemesen jó ajánlat volt a jegy ára, amellyel zárásig is maradhattunk volna. Szépen kezelt pályák, vastag hótakaró, és még délben is árnyékos lejtők fogadtak bennünket, elenyésző számú, főként cseh és német síelővel. Gyermek-kényeztető eszközök, játékok, építmények tűntek fel, amelyek most néptelenek voltak. Gyönyörű a kilátás a Schöneben/Belpiano sípályáira, a völgyre, és az 1394 méter magasan fekvő Neuders városára.
Délután egykor úgy hagytuk el a pályarendszert, hogy még biztosan visszajövünk, lehetőleg akkor, amikor a teljes terepet megismerhetjük!
Keresés
9 cm
