Szia!
Jó kis síelés ez! :-)
Viszont ha ez egy coming out :-D, akkor szerintem:
Tetszik, hogy élen síelsz, nincsen x láb, van tempó, bátorság, lécbiztonság.
Amerre tovább lehetne-kellene lépni az két dolog, de ezek összefüggnek egymással.
Elsősorban a hosszúlendületekről írok.
Egyik téma a terhelések.
Élváltásban keményen beleállsz a sí közepébe, erőből belerakod, szinte átrántod magad, és utána ott is maradsz az ívben, sőt, közben sokszor a kelleténél hátrébb kerülsz, illetve ott is maradsz.
Amitől más lenne, ha a borítást elöl terhelve, sí csőrével vezetve csinálnád meg, és onnan futna végig a terhelés az ívben, közben folyamatosan kerülne sí középre a terhelés. (de nem hátrébb, mint kell!)
Élváltásban nagyon fontos, hogy mi a belső és külső sí dolga. (Ebbe most részleteiben nem ásom bele magam. :-) )
Másik téma a dinamika. (Amely persze összefügg az elsővel.)
Ebből lenne jó többet érezni.
A váltást erőből, kicsit statikusan csinálod meg. (Lásd az előző téma.)
Jobb lenne, ha ezt a lendület, a dinamika tenné meg helyetted.
Az ívekbe nagy erővel, a kelleténél nagyobb terheléssel rakod bele magad, így az ívben már utazol, nem tud nőni a terhelés.
Ezért az ívek vége nem eléggé dinamikus, nincs meg az a pont, ahol a növekvő erőket hirtelen ki kellene engedned.
Amerre én mennék, az az élváltás kidolgozása és a terhelések helyrerakása, a folyamatosan növekvő terhelés felépítése.
A kanyar minden sítechnikánál ugyanúgy, ugyanolyan sorrendben épül fel, mégpedig hogy "élez, terhel, forgat".
Ami minden, de minden síelésnél alap, hogy az ívben a terhelések folyamatosan nőnek, és a megfelelő pillanatban kell a terhelést kiengedni.
Ha előbb van az élváltás, akkor nincs befejezve az ív. Ha pedig későn, akkor "utazós" lesz, elvész a dinamika.
Tehát ideális esetben az új élhelyzet kialakítása finoman, elöl, még terhelés nélkül történik meg, és csak utána kell engedni, hogy megérkezzen a terhelés, majd az ívben egyre növekvő terhelés közben van a forgatás. (hogy az utóbbi karcolásnál esetleg nulla, az csak részletkérdés)
Ha az élváltásban "ellövöd a puskaporod", tehát belepréseled magad már a kanyar legelejébe, és közben nem elöl terhelsz, akkor az ívben már csak utazni tudsz, szinte állandó terheléssel.
Ezáltal így nem lesz meg az ívben folyamatosan növekvő terhelés, és nem lesz értelmezhető-érezhető az a fontos pont sem, ahol ha kiengeded a legnagyobb terhelést, akkor magától megkezdődik az átbillenés.
A jó élváltás attól függ, hogy milyen volt az előző ív vége. Ha ott volt terhelés, és azt jó pillanatban engeded ki, akkor a borítás szinte magától megtörténik, nem kell vele semmit sem dolgozni erőből, szinte átrepülsz a következő ívbe.
Én úgy látom, hogy ha ezekben fejlesztenéd magad, akkor még egy komoly szintet tudnál lépni. ;-)
Keresés
22 cm
