Kedves Péter!
Igen, ez a helyes amit leírtál. A hivatalos verzió. De mindig lesznek olyanok, akik mások, akik új, még járatlan utakat keresnek. Nekik tettem fel a képeket, mert kevés az ilyen infó, nem pedig azért, hogy 'reklámozzam' a pályán kívüli síelést.
Ennek a témának pedig azért a legjobb hely ez a topic, mert Puy különlegesen jó hely abból a szempontból, hogy tetszőlegesen tágíthatók a határok. De csak okosan, ezért megosztanék néhány gondolatot 16 év tapasztalatából leszűrve.
Fokozatosság.
Mindenki érzi, tudja, hogy mire képes. Lehet a pályák mellett kezdeni, majd a felvonók alatt, ahol még látnak (ha esetleg bekövetkezne a baj). Kell 7-8 év (100+ nap), hogy más szemmel nézzünk. Azok a helyek, amik azelőtt elképzelhetetlenek lettek volna, már természetesnek fognak tűnni. Aztán kell néhány meleg helyzet, ami még nem életveszély, de jó tanítómester. Ha betartjuk a fokozatosság elvét, akkor ez kialakítja majd bennünk az érett, meggondolt, tudatos magatartást. Látni kell. Meglátni kell. Mindig előre döntsünk, lássuk a következő 10-20 m-en követendő line-t! Ha a tudásunk nem elég, hogy ezt hiba nélkül kivitelezzük, akkor nem tartottuk be a fokozatosság elvét. A sebességet úgy válasszuk meg, hogy a folyamat működni tudjon! Ez egy felfokozott figyelmi (és lelki) állapotot jelent, amikor minden érzékünk kiélesedik. Ezt érezni kell, nem lehet elmagyarázni. Baj csak akkor történik, ha lazul a figyelem. Tehát mindig fejben dőlnek el dolgok.
Terep.
Nézzünk körül, vizsgáljuk meg a helyet, ahol majd le akarunk csúszni! Alulról, oldalról, szemből, a felvonóból, amennyire csak lehet. Kerüljük a nyílt, meredek hegyoldalakat! Az erdő sokkal biztonságosabb. Ahol nagyra nőnek a fák, ott egyenletesebb a lejtő, kevesebb a szakadék, kisebb a lavinaveszély. Ahol nincsenek fák, ott legyünk még óvatosabbak! Lehet, hogy gyakori lavina miatt nem tudnak megnőni (pl. szűk kuloárokban), vagy szakadék lehet alattunk. Ha egy szakasz nem belátható, akkor mindig meg kell állni! Ha nem tudunk továbbhaladni (pl. letörés vagy mélyedés miatt), akkor vissza kell mászni, szigorúan ugyanazon a nyomon, amin jöttünk. Fontos a nyugalom. Idővel egyre jobban meg fogjuk ismerni önmagunkat is. (Még valami: egy sípályán mindig nekünk jöhet egy őrült hátulról, az erdőben viszont ettől nem kell tartanunk :)
Időjárás.
A fejlődés a folyamatos tanulást is jelenti. Ne érjen minket soha meglepetés! Ma már minden infó elérhető a neten. Legyünk képben a helyről, ahova menni készülünk, ismerjük a várható időjárást! Még jobb: döntsünk ez alapján! A lavinajelző szolgálatok oldalait folyamatosan kövessük nyomon (pl. milyen a hóréteg felépítése)! Olvassuk el az éves összefoglaló jelentéseket, a kialakult lavinák jellemzőit, a balesetek okait! Nagyon tanulságos. Havazás, köd esetén válasszunk alacsonyabb hegyet és erdős terepet! Legyen nálunk fejlámpa, iránytű, és tudjuk is a helyes irányt!
Pszichológia.
A csapatban csúszás, a 'Ki ér le előbb?'-típusú rohanás veszélyesebb, mint egyedül. A csapat hamis biztonságérzetet ad. Nem egyforma a tudásszint, a tapasztalatlanabbak bizonyítási vágya a többiek előtt csak a baj forrása. Gond esetén sem lehet segíteni, ha a gyorsabbak már mind lent várnak, visszamenni úgysem tudnak, legfeljebb a következő menetben segíthetnek. (Zárójelben: azért vannak olyan helyek, ahol még ez is belefér, mert kisebb a veszély pl. Chopok dél.) A követendő eljárás szerintem: A legtapasztaltabb 1 vagy 2 ember menjen le először külön, felderíteni a terepet úgy, hogy a többiekkel megbeszélnek egy találkozót. (Ha már ismerik a helyet, annál jobb.) Ha túl nehéz volt, vagy bukta (visszamászós), akkor nem kell a többieket odavinni. Ha pedig OK, akkor az menjen elől, aki már tudja az utat, a többiek utána és leghátul is egy sokat tapasztalt arc, aki zárja a sort. Nincs verseny. Ideális esetben 2 jó barát csússzon együtt, szakaszonként egyeztetve és meg-megvárva egymást!
Amiket leírtam, az a kivétel, ami erősíti a szabályt ;) A szabályt pedig Péter már leírta, fogadjátok meg!
Tiszteljétek a hegyet!
Üdv: Golo