Kinek mi a realitás? Nekem az, amikor hó ropog a talpam alatt. Nem kell, hogy 1 m legyen. Elég a Visegrádi 10-15 cm is. Az is nagyon jó tud lenni. Mint szombaton délután, este. Mert tényleg kiváló minőség volt. Nem karcos kemény, mint előző napokban, hanem olyan igazi féle. Nem sütött a nap, egy kicsit párás, ködös, borús, de viszont szélcsendes idő. És végre! Össze volt nyitva 1a, 2a mindkét lejtő is, úgyhogy akinek kedve támadt, tényleg nagyon jó köröket lehetett menni. Hogy nem olyan hosszan mint máshol? És akkor mi van? Nem kell olyan hosszan felvonózni sem, pár perc és ismét a pályán csúszol. Nem kell lécet levenni, beléptető kapuval bajlódni, ha éppen úgy jön ki lendületből tovább. Ha nem, akkor pár levegővételnyi szünet, és újra indul minden. A környezet is nagyon szép és változatos. Nem sziklás vadregényes, hanem a Dunakanyar. Nem többszáz km-re van, hanem itt a szomszédban. A büffé és egyéb ellátás is nagyon jó. Egy igazi családi kirándulásra alkalmas síterep, amit, ha éppen úgy gondolom, akkor 1 óra alatt elérhetek. Akár munka után egy kis délutáni-esti mozgásra, akár egy hétvégi napon. Így tél időben élvezni a havat, jól érezni magam. Nekem ez a realitás, ami itt van egy karnyújtásnyira.