Sziasztok!

Tényleg hócsodáról beszélhetünk!

Mert Menjünk csak vissza egy kicsit az időben.

1960-ban négyéves koromban a szüleim a nagyapámat elküldték velem sétálni, amíg ők díszítették a karácsonyfát. Még emlékszem, hogy anyám azt mondta nem kell két zoknit adni a gyerekre, mert nincs hideg kint, csak mínusz 8. A nagypapám térdig érő porhóban húzta velem a szánkót a Széna tértől a Margitszigetig. A villamosok és a buszok nem jártak.

A következő hasonló emlékem az 1966-os év, amikor először mentem síelni a Normafára november 30-án. A fogaskerekű végállomásától a sípályaig tartó kb 3 km-es utat szintén térdig érő porhóban tettük meg. Azután még többször volt óriási havazás és a leolvadás csak később kezdődött - április 4-én.

Persze voltak akkoriban is melegebb időszakok. Két éve elhunyt nagy kenusunk Wichmann Tamás például egyszer Karácsonykor vízre szállt - plusz 24 fokban.

Természetes hó viszont mindig volt.

De nem is kell olyan messze visszamennünk az időben. Még a hóágyús időszak előtt Rezsővel ketten síeltünk Visegrádon mínusz öt fokban, természetes havon. Rezső gondterhelten mondogatta: "érzem a tavaszt lehelletét". Mindez március 14-én történt.

Sajnos a hó és a hideg kezd eltünedezni az életünkből. Ezért kell nagyon megbecsülnünk ezt a lehetőséget - ezt a hócsodát!

Lécre fel!