Sziasztok!

Felelevenítik még egy régi normafai síelést. Nem azért, hogy nosztalgiázzak, hogy régen jobb volt, mert nem volt jobb (de rossz se volt), csak hátha valakit érdekel. A végén majd jön a csattanó.

Annak idején vasárnaponként jártam a Normafára, egy kajak-kenu klub tagjaként, tulajdonképpen edzésre az egyesület többi tagjával együtt.

Összegyűltünk kb húszan. Ott volt még az akkori kajak-kenu válogatott több tagja is. Közülük a legjobb síelő Kemecsei Imre olimpiai ezüstérmes kajakos volt, síben is nyert országos bajnokságot. Az ember maga volt a nagybetűs SPORT. A kajakozástól kezdve a szertornán át a síelésig bezárólag mindent olyan könnyedén, szabályosan és jókedvűen csinált, hogy mit gyerekek csak ámultunk és bámultunk.

Nos, egy ilyen síedzés úgy nézett ki, hogy libasorban elindultunk lefelé a Harangvölgy végéig (kb. 800 m). Elöl ment Kemecsei mester, aki olyan természetességgel rótta két méter 20 centis lécével a rövid rendeleteket (párhuzamos lécekkel) a mély széttúrt hóban, mintha léccel a lábán született volna. Mivel én voltam az egész csapatban a legfiatalabb, pechemre én voltam az utolsó előtti. Azért pechemre, mert utánam jött az edző, aki szintén helyezett volt a magyar síbajnokságban; folyamatosan dumált, hogy "nyomd ki a sarkad, terhelj rá, bottal Indítsd a mozgást stb." Ettől enyhe stresszhelyzetbe kerültem és mivel a felszerelésem és a situdásom is hagyott kívánnivalót maga után (például olyan bakancsom volt, amivel az iskolába is jártam, csak a sarkán csináltunk egy vájatot, amibe beakasztottam a kötést), ezért már a pálya felénél besavasodott a combom. Azért valahogy leértem, de lihegtem mint egy ló.

És ekkor jött a meglepetés! Edző bácsi kitalálta, modellezni kellene az 5000 méteres kenu versenyszámot, amit a menők kb 22-23 perc alatt tesznek meg. Tehát léc vállra és 23 perc alatt fel kellett futnunk a pálya tetejére a harangvölgy aljától . A szintkülönbség több mint 100 méter. Megint Kemecsei mester haladt elől, olyan könnyedén mint egy gazella, szinte csak orrlégzéssel pikk-pakk felszaladt. Én mire felértem, szó szerint kiköptem a tüdőmet.

Ezután jött edző bácsi azzal a nagyszerű ötlettel, hogy a felsőtestre is kell erősíteni és nyomjuk le 50 fekvőtámaszt.

Megtettünk még két ilyen kört, majd következett a jutalom: lecsúszhattunk egészen az 59 es villamos végállomásáig a közúton. Bizony, annyi hó volt meg nem volt autóforgalom. Emlékeim szerint Kb. két-három km lehetett.

Mikor mindezek után hazaértem, benyomtam hét töltelék töltött káposztát, majd eldőltem, mint egy sószsák. Estefele ébresztgettek a szüleim, hogy fiacskám mi lesz a leckével. Kábán üldögéltem egy picit a füzetek mellett, majd visszadőltem. Egy fél napot átaludtam.

És most jön a csattanó: most, amikor sokkal rosszabbak az időjárási körülmények, két óra alatt többet sielhetünk simára ratrakolt pályán és összehasonlíthatatlanul jobb felszereléssel, mint akkor. Visegrádon kb. 46-50-szer szoktam lecsúszni, ami kb. 10 km. Minőségi síeléssel. Nem köpöm ki a tüdöm. És ott van még a nap többi része. Nincs elveszett fél nap. Felfrissülve bármit lehet csinálni. Pl. Home Office-ban dolgozni. Igaz, pár másodpercre néha bealszik az ember a gép előtt a friss levegő miatt.

Ennyit fejlődött síelés 50 év alatt.

Lécre fel