Sítörténelem

Turistaság és Alpinizmus 1918 szeptember

Júliusi sítúra a front mögött
Irta: Déván István.

Július huszonötödikén kerültem le az O-ről, (3902 m) hol tíz napig tüzérségi megfigyelő voltam. Bár odafönn órák hosszat síeltem a platón, mely körülbelül egy kilométer hosszú, mégis szinte vágytam már lejönni, hogy aztán lentről felmenve egy pár olyan igazi hosszú lesiklást élvezhessek. Kapóra jött egy Leó nevű Bergführer-hadnagy bevonulása, ki tanulmányi szabadságról jővén, szintén égett a vágytól, hogy egy szép nyári sítúra gyönyöreit élvezze lécei nem lévén még itt, Delmár Walter versenyistállójából kerestünk neki egy párt, tellett a tíz-tizenöt párból.
Reggel 5-kor indultunk Suldenből (1845 m), hol a pihenésre szánt időnket az európai kényelmű béke¬hotelekben töltjük és tíz-húsz napi jég- és hóalatti élet után élvezzük a világosság, puha ruganyos ágy, villanyvilágítás és elsőrangú koszt előnyeit.
A kontraszt meglehetős nagy, de még eddig mindenki elviselte, különösen ha fentről jött le.
A teljesen összelőtt Schaubach-Hüttéig (2674 m) drótkötélpályán mentünk fel. Kissé kellemetlen érzés 300—400 méterrel a föld felett lebegni. No de huszonöt percnyi út és fenn voltunk. A hőmérő -3-7 celsiust mutat (ugyanakkor, mint később megtudtuk, az O-ren -11celsius) és a tiszta égbolt és szélcsend isteni napra engedett következtetni.
A célunk a Schöntauf-Spitze (3324 m) hóval borított csúcsa volt, melyről az Ebenwand Ferner „spaltenarm” hómezei húzódtak egészen a Hüttéig.
Barátom szöges cipőben lévén úgy indult neki az útnak, én azonban szögezetlen sícipőben lévén, könnyű és jól kihegyezett hatágú hágóvasat csatoltam cipőmre.
A léceimet egy itt tanult, előttem eddig teljesen ismeretlen módon vittem, tudniillik oldalt fektetve, a háti¬zsák hevederein, mondhatni egész úton, a jobboldalamon volt és mintha ott sem lett volna, oly könnyűnek tűnt fel.
Itt különben sok újat és sok hasznosat lehet tanulni. Nagyon tudnak az itteniek. Nem is csoda, a terep nehéz és alkalom van bőven. A nap dacára hogy korán volt, alaposan tűzött, úgy hogy lassan lekerült a síkabát, a zubbony és végül a fehér ing is. A felmenet két órát vett igénybe A Madatsch-Jochon (3119 m) gyönyörű kilátás tűnt elénk. A Cevedale (Zufall Sp. 3774 m.) a Venezia Gruppé, háttérben a Brenta-csoport sziklatornyai, alattunk a Zufall-Hütte és a Mortell-Tal Kilenc órára értünk a csúcsra, hol kellemes szellő fogadott Egy védettebb mélyedést keresve fel, elköltöttük 10 órainkat, mely egy liter alpesi tejből és két tojásból állott, hozzá szép sárga kukoricakenyérrel. Istenem, ha úgy egy fél liter tejért egy repülő egy karéj jó friss fehér kenyeret hozott volna, mennyivel kellemesebb lett volna ez a tízórai.
Következett az orientálás, elő a térképpel és a Bessart-Bussoleivel és sorra megállapítottuk mi ez ? mi amaz ?
Egy órai gyakorlás után, mialatt megvitattuk a Krisztiánia összes nemeit, felöltöztünk és következett az isteni lefutás. Barátom, ki már járt erre, kezdte a tempót. Előre megbeszéltük, hogy lassan megyünk, minél jobban kihasználva a terepet és lett belőle egy őrült rohanás, amit persze sem ő, sem én nem bírtunk ki a fél lefutónál tovább, de az aztán volt valami.
Fa, szikla sehol, egy sima, kemény hófelület s tetején egy cm puhább réteg. A legideálisabb firn.
Alig hogy a hadnagy elindult, fel sem ocsúdtam, úgy fogyott el alakja előttem, míg egy kis ponttá nem lett, mely őrült sebességgel rohant lefelé.
Sokat síeltem már, de még ilyen gyorsasággal nem rohantam. Egy pár támasztott Krisztiánia kivételével minden hajrá egyenesben. Percekig tarthatott ez az őrült hajsza, míg egy fordulónál az előttem rohanó kis pont mindig nagyobb és nagyobb lett, egy pár pillanat és elrohanok a földön hosszan elnyúlt Bergführer-hadnagy mellett. Én sem bírtam soká, pár száz méter után a túlfeszített sebesség és az alsó lábszáram teljes elzsibbadása folytán egyensúlyt vesztve én is hátraestem, de egy pár méternyi csúszáson kívül semmi baj nem történt
Ez alatt Leó barátom is megjelent és együtt csodáltuk a megtett utat, a csúcs messze elmaradt hópadjait. Az út másik felét 10 percnyi pihenés után tényleg lassúbb és mindent kiélvező iramban tettük meg, annál is inkább, mivel a nagy melegtől egy pár Gletscher-hasadék keletkezését észleltük és így utunkat óvatosan folyattuk le a Hüttéig. Közben egy félméteres nyílt szakadáson keresztül siklottunk, mert el volt takarva szemeink előtt, de Istennek hála, elég keskeny lévén, jól átjutottunk rajta. A kötélpálya stratégiai okokból nem működvén, gyalog voltunk kénytelenek lemenni Suldenbe. Hogy az, ebéd hogy ízlett e, arról jobb nem beszélni. Az időjárás gyönyörű, a harci tevékenység minimális. Itt van Suldenben a hires Anton Schneider Arlbergről a Bergf. Com . nél. Tőle sokat fogunk tanulni a télen. Jövő héten kezdjük nagy ugrósánc építését. így aztán lassan eltelik az idő.