A szezonzárót április 28-30 között szokás szerint itt tartottuk. A pénteki napra sok szót nem érdemes vesztegetni, köd, szél, hóesés. Szombaton ellenben gyönyörű idő ígérkezett, ezért már a fél kilences vonattal felmentünk. Az első köröket az alsóbb részeken tettük meg. A Duisburger hütte felett ki a pályáról egy vályúban, majd a kabinból is jól látható kuloárban le. Majd még följebb ki a fekete pályáról levágva a pirosra. Aztán felmentünk a gleccserre, és itt élőben láthattuk a helyi erők lavinamentését. Ahogy mentünk fel a Jet-el, láttunk egy lavinát, ami a Schareck oldalából indult, és főleg abban a jellegzetes nagyon meredek vályúban jött le, amit azért meg szoktak sízni. Mintha ember is lett volna ott. Szinte azonnal jött egy helikopter és ott pásztázott. A fekete pályán kívül kezdtünk ereszkedni, aztán balra tartva, de még a felvonók innenső oldalán maradva mentünk le. Mire leértünk már több tucat ember volt itt, ratrakok csinálták az utat. Mivel rajtunk is volt pieps, azonnal szóltak, hogy kapcsoljuk ki. Ez nem gyakorlat, mondták. Gyorsan elhúztunk onnan, ne zavarjuk a mentést. Láthatóan igen szervezetten ment minden, nem kellett külső segítség. A továbbiakban csak messzebbről követtük az eseményeket. Mint utóbb kiderült, egy ember sérült könnyebben, de ő is kijött saját maga. Ettől függetlenül a teljes protokollt végigcsinálták. Vagy öt helikopter járt folyamatosan, először pieps-el és kutyákkal kutatták át a területet, és ez után szondával is. Ez a munka még záráskor is tartott. Több mint 100 ember dolgozott. Szerencsére más sérült nem volt, ezt később a médiából tudtuk meg. A nap többi részét is főképpen a pályák mellett töltöttük.
Vasárnap is szép maradt az idő, de egy kicsit később mentünk fel, és a parkolóban valami embertelen tömeggel szembesültünk, még az erőműnél is parkoltak. Érdekes, de fenn nem volt elviselhetetlen a tömeg. Mentünk pár hosszú kört, és közben sajnos kinéztem Sportgastein felé, és amire nem számítottam, nyomok voltak benne. Én meg ott álltam egyedül, későn, és még a pieps sem volt nálam. Valami kellett, ami leszív, és ezért csapatunk azon része után indultam, akik ezt a napot sítúrára szánták. Vélhetően a lavinaveszély miatt az Alteck nem járt, bár a pályák jórészt meg voltak csinálva. Hamar átváltottam túrára, szinte semmit nem vittem magammal. Kb. fele úton utolértem a többieket, és húztam fel. Fél óra alatt fenn is voltam, és a már alulról kinézett, kissé már megsízett, de még jónak tűnő vályúban jöttem le. Közben felidéztem a novemberi szezonkezdést, amikor innen a Niederschartéból túráztam fel a Schareckra. Hamar elment ez a szezon, kicsit felemásra sikeredett... A nap hátralévő részében a párommal főképpen a gleccser-10-es pályát csúsztuk, persze azért ki-ki mentem. Három óra után hirtelen a felső rész felhőbe borult, így négy órakor mi ketten voltunk az utolsók akik feljöttek a Jet-el. Ezt nagyon szoktuk szeretni! A ködben óvatosan ereszkedtünk le a gleccseren, aztán már látni is lehetett. A 9-es alja mindig buckás, most sem volt másképp. Közben megint összetalálkoztam azzal a három honfitársammal, akikkel az Altecken is. Volt velük egy tüneményes border collie is.
Délután még megjártuk a szállásunktól nem messze lévő Raggaschlucht szurdokot, ráadásul többször is, úgyhogy a szezon utolsó napja eléggé mozgalmasra sikeredett.