Hóvadász

2016.03.04. Fieberbrunn & Sallbach-Hinterglemm.

Ez egy fontos és értékes csúszás volt. Sok év után újra találkoztam egy régi barátommal, akivel hasonlóan gondolkozunk a hegyekről. Szavak nélkül is megértjük egymást. Ő is egy vándor, aki új útvonalakat próbál ki. Ehhez van elég türelme, kitartása, és hagyja, hogy a hegy mutassa meg a helyes irányt. Mert mi mindig arra csúszunk, amerre vinni akar minket a deszkánk. Ahogy Ákos barátunk mondta.

A legjobb dolog, amikor két síterepet összekötnek egy új felvonóval. Ehhez megépül egy pálya, de több egyelőre nem, így kicsit távolabb a környezet eredeti állapotban marad meg. Rengeteg új lehetőség is nyílik. Olyan útvonalak válnak elérhetővé, amiket azelőtt csak hosszú túrával érhettünk volna el. Az első ilyen élményem Westendorf és Kitzbühel összekötése után volt az új felvonó közelében. Most pedig Fieberbrunn és Sallbach határán.

A barátom meghívására érkeztem most ide, akinek ez már az ötödik szezonja Fieberbrunnban snowboard-oktatóként. Réges-régen már csúsztunk egyszer itt együtt. Azóta sok minden megváltozott. A régi, lassú ülős liftek helyén modern kabinosok épültek, de ezzel a hely nyugalma, harmóniája nem veszett oda.

Például a déli oldalon a Reckmoos Süd ülős liftet is egy kabinos váltotta fel, melyhez alulról csatlakozik az új TirolS II kabinos, ami már egészen a völgy aljától jön fel. Emlékszem, hogy amikor anno lecsúsztunk itt, a felvonó alsó állomásánál lejjebb érkeztünk meg, ezért még fel kellett másznunk, hogy visszatérhessünk. Erre már nincs többé szükség.

Óriási a kontraszt Sallbach-Hinterglemm és Fieberbrunn között. Amott már mindenhol pályák, amelyek között semmi szabad hely nem maradt, annyira kiszélesedtek. A faluban mélygarázs-labirintus, melyben el lehet tévedni. Új, gyors 6-os és 8-as felvonók, melyek a rengeteg embert várakozás nélkül viszik fel, akik aztán a széles pályákon özönlenek lefelé. Ha sokáig néztem, majdnem beleszédültem. Ez lenne a jövő?

Fieberbrunn nem ilyen. A központ olyan, mint régen, van egy nyugodt, szabadtéri parkoló, pár perc sétára a liftektől. A piros kabinos lift retró hangulata is jó érzéssel töltött el. Egy átszállással érhetünk fel a hegytetőre. Reggel nyitás után pár perccel már a felvonóban ültünk. Az ablakon kinézve láttam, hogy a hó még az erdőben is elég. Az éjjel is esett 15cm friss, de az előző napokon 30. Ebben a szezonban még nem csúsztam ilyen jó körülmények között.

A Lärchfilzkogel-csúcs (1645m) a kiindulási pont. Innen jól át lehet tekinteni a terepet. Szemben egy mély völgy terül el, melynek túlsó oldalán visz fel az új Reckmoos Nord felvonó, amivel ki tudunk jutni a völgyből, hogy utána lecsússzunk a túlsó, déli oldalon. De ezzel még ráértünk, ezért először a lavinafogók között csúsztunk le, majd balra tartva bementünk az erdőbe. Egy szűk szurdokvölgy aljában értünk ki a sípályára, amin visszatértünk a központba. Ez a legegyszerűbb freeride-útvonal, így hamar összejárják, de nekünk még teljesen szűz volt a meredek hegyoldal. Meglepődtem, amikor a laza, könnyű porhóban lecsúsztam. Ilyen jóra egyáltalán nem számítottam. Egy felejthetetlen nap állt még előttünk. Leginkább azért, mert a barátom itt minden indulási pontot, gerincet, kuloárt, eldugott völgyet, patakot és kivezető útvonalat ismer, és ez olyan tudás, amit csak nagyon sok felfedező csúszás (és kimászás) után érhet el az ember egy ilyen változatos terepen.

A Reckmoos-Nord felvonóból balra látható marcona, meredek hegyoldalt most kihagytuk, mert még annyi más lehetőség volt. Szemben a másik oldalon, lefelé nézve balra kicsúszva érhető el egy meredek kuloár. A még érintetelen, puha porhóban óriási élmény volt benne lecsúszni. Utána gyorsan vissza a pályára és irány ismét a csúcs.

Kicsivel lejjebb indul a Hochhörndl felvonó, ami már a legmagasabb pontra (2020m) visz fel. A cél a déli oldal hatalmas szabad területe. Itt sokan kicsúsznak jobbra, majd onnan közvetlenül le, de jobb, ha minél magasabbról indulunk. Ehhez lecsatolva, a magasságot megtartva a meredek hegyoldalba kapaszkodva kell mászni egy kicsit a gerinc alatt, hogy aztán enyhén jobbra tartva egy ritkábban látogatott hómezőn csúszhassunk le. Az erdő szélén megálltunk, mert a teljesen szűz, szikrázó hómező látványa olyan csodálatos volt, hogy fotóért kiáltott. A fák árnyékában, egy balos íven végül déli irányba fordulva kiértünk arra a széles hómezőre, amin egészen a völgy aljáig bármerre lecsúszhatunk. Többé nincs már gyaloglásra és mászásra szükség. Alul egy kezelt síút készült, amin az új TirolS felvonóig csúszhatunk vissza, lendületből. Innen térhetünk aztán vissza akár Fieberbrunnba (TirolS II) vagy mehetünk tovább át Sallbach irányába fel a Reiterkogel-csúcsra (1819m).

Ez az északi oldal, emiatt árnyékos, és sokáig őrzi a porhavat. Pálya csak egy készült hozzá, ami jó dolog. Erről sokan letérnek, mert csábító a felvonó alatti irtás a sok behavazott púppal. Egy átlagos napon mi is örömünket lelnénk benne. De ez nem volt átlagos nap. Fent jobbra indultunk el a pályán és addig csúsztunk tovább a gerincen, amíg elfogyott a lejtése. Ekkor jobbra letértünk, be az erdőbe. A felső rész egy igazán meredek, kellemesen ritka erdő, ami nagyon élvezetes ereszkedés. Ezen a napon még nem járt benne előttünk senki. Esésvonalban engedtük lefelé, míg kiértünk az erdő széléig, ahol egy dimbes-dombos, lankás hómező következett. Az alján jobbra csúszva átkeltünk egy patakon, majd egy rövid séta után a síúton már csúszva gyorsan vissza tudtunk térni. Erről még egyszer le kell térni jobbra és egészen a völgy aljáig lecsúszni, ahol egy keskeny hídon átkelve már el is értünk a felvonóhoz. Ezt a hómezőt elég gyorsan felszabdalják a nyomok, mert végül mindenki ide érkezik ki. A fenti rész azonban tovább bírja. Nekünk még négyszer érte meg és volt még egy ötödik menet is, amihez egyet felvonóztunk is, hogy egy távolabbi útvonalon csúszhassunk le, de a vége ugyanez volt.

Ahhoz, hogy más csúcsokat is elérjünk, először le kell csúszni a pályán Hinterglemm felé, felvonózni, ismét lecsúszni, és megint felvonózni. Ez az amit jobb elfelejteni, bár a fenekünk melegszik közben. Végül a Hochalm 6-os ülős felvonóval felértünk, kicsit továbbmásztunk, hogy elérjük a Hochalm-csúcsot (1921m). Innen nem lehet akárhol lecsúszni északra, mert szakadék van. De azért vannak lehetőségek. Az egyik a gerinc, mi azon indultunk el, majd arról jobbra letérve már egy széles völgykatlanban csúszhattunk le tovább az aljáig. Délután már voltak itt nyomok, főleg legfelül, ahol szűkebb, de lejjebb még bőven volt szabad hely. A völgy alján pedig ott a kezelt síút, amin csak pár perc a visszaút, és újra a felvonóban ülhetünk. Semmi túra, minden nagyon gyors, kényelmes, nekünk ez már a luxus-kategória. Sajnos emiatt lesznek egyre többen és drágul a bérlet.

Aki felvonóval akar hazatérni Fieberbrunnba, annak fél 4-ig el kell érni a TirolS II felvonót. Mi erről az utolsó két csúszás kedvéért lemondtunk. Végül a Bernkogel felvonótól sétáltunk fel a gerincen a Bernkogel-csúcsig (1740m). Nem voltunk egyedül, mert innen le lehet csúszni vissza Sallbachba is. Ez elég egyértelmű és sokan választják. De a másik irányba, Fieberbrunn felé még hosszú az út és kevesen vállalkoznak rá. Az eleje egy nagyon szép völgykatlan fenyőfákkal. Aztán meredekebb lesz a dolog, és egy mély patakvölgyet kell elkerülni. Mi a baloldalon maradtunk és a gerincen csúsztunk le, majd tovább az erdőben, míg ki nem értünk a legelőkre. Senki nem járt erre. Esteledett. Átkeltünk a patakon, felsétáltunk egy havas dombon a Burgeralm fogadóhoz. Innen már vezet le egy út Fieberbrunnba, melynek az eleje lejt és csúszható, de azután egy műúthoz érkezik és onnan már gyalogolni kell.

Az összeköttetés után ez lett a legjobb freeride helyek egyike. Változatos, igényes és kreatív. Visszatérni érdemes.

A nap krónikája képekben:
https://sielok.hu/vetites/galeria/fieberbrunn-sallbach-freeride-2016/1/

Ezen kívül még rengeteg a lehetőség. A barátom további bejárt útvonalai ínyenceknek:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.278922365494249.74208.152115614841592&type=3