Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

SnowShow

ÜZENETEK (1)Időben csökkenő Időben csökkenő
SnowShow
108 élménybeszámolót írt
108
12 éve tag
Ez egy kiemelt üzenet ebből a topikból: SnowShow
2014.01.29. 13:44
Ez lesz a harmadik………

Ez lesz a harmadik SnowShow, az elmúlt két szezon bebizonyította, hogy érdemes évről-évre hónapokon át szervezni, hogy Veletek együtt eltöltsünk pár napot a „Magyar Alpokban”.

A két elmúlt rendezvény sikerén fellelkesülve, ebben a szezonban is megrendezzük a SnowShow elnevezésű, sítesztel és síversennyel egybekötött téli bulit.
Ismét Sátoraljaújhelyen a Zemplén Kalandpark adja a helyszínt, mely idén is két napos lesz és rengeteg meglepetéssel készülünk.
A rendezvény fő célja nem változott, szeretnénk megismertetni a sízés örömét azokkal is, akiknek eddig nem volt módjuk kipróbálni ezt az élményt.
Folytatjuk a hagyományt és Boda Pali Bácsinak emléket állítva gyermek és felnőtt amatőr síversenyt hirdetünk.
A HEGYISPORT KLUB csapatával, ismét egyedülálló síteszt hétvégét is tartunk, ahol két napon át, 3 világszínvonalú síléc márka lesz jelen.
A programok úgy lettek összeállítva, hogy a gyerekek, felnőttek, profi síelők és amatőrök számára is érdekesek és hasznosak legyenek.
Tervezett programok:
- III. Boda Pál Kupa, gyermek és felnőtt amatőr síverseny
- HEGYISPORT KLUB SÍTESZT nap. Tesztelhető sílécmárkák: SALOMON, BLIZZARD és NORDICA
- Tombola: ebben az évben még több nagy értékű tombolanyereményt sorsolunk ki azok közt, akik megváltották a tombolajegyet.

FŐNYEREMÉNYEK:
o 4 fő részére, 5 nap 4 éjszakás apartman, egy fő részére 5 napos síbérlet a GERLITZENI síterepre
o 4 fő részére, 4 nap 3 éjszakás apartman, egy fő részére 4 napos síbérlet a TAUPLITZI síterepre

- 16 órától apres ski party, retro DISCO a Zemplén Kalandpark korcsolyapályáján

a Zemplén Kalandpark attrakciói is mindenki előtt nyitva állnak egész nap: korcsolyapálya, hófánk csúszda és Magyarország leghosszabb bobpályája.

Tervezett forgatókönyv

 péntek 19:00 – 20:30 Babcsán Gábor „Az év hegymászója előadás” a városközpontban
 szombat 10:00 - 15:00: HEGYISPORT KLUB síteszt
 Szombat 09:00 - 16:00 : síiskola síoktatást tart.
 Szombat 10:00 - 14:00: III. Boda Pál kupa
 Szombat 14:30 - 15:00 : tombola sorsolás
 szombat 15:00 – 16:00 : síverseny díjkiosztó
 Szombat 16:00-tól Áprés-Ski Party a jégpályán
 Vasárnap 10:00-14:00 : HEGYISPORT KLUB síteszt



TÁMOGATÓK :
 Zemplén Kalandpark
 Holiday Sport Group
 MAFISÍ Apartmanok & Síkölcsönző
 Ski Fun World
 Hegyisport Klub
 Újhelyi Síiskola
 SkiOutlet Sportbolt
 Mozgásvilág.hu
 HSI
 Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség
 THULE Herbály
 Mókus Sörkert
 MONTANA Síkölcsönző és szervíz
 SavEsco
 CIRMOO
 Sátoraljaújhely - Hegyköz Turizmusáért Egyesület
 GoPro
 The North Face
 Hotel Hunor ****


További info: https://www.snowshow.hu
ss2014-flyer-small.jpg
bodapalkupa3.jpg
apresski2014.jpg
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.