Mölltal - Sportgastein freeride átcsúszás

Tettem egy kísérletet, összességében nem volt rossz.
A szokásos szezonzáró túránk megint Mölltal volt. Fejben már régen kész volt a terv, reggel fel a legelső vonattal, tovább a gleccserre, lecsúszás és fel. Ez elvileg ilyen egyszerű.
Az első nap későn mentünk fel, csak ki-ki néztem, de nem láttam egyértelmű nyomot és embert sem az útban. Az is egyértelmű lett, hogy egyedül kell mennem. Másnap ideális időben már fél kilenckor a beszálló helyen voltam, de nem voltam biztos az irányban, és továbbra sem volt jó nyom. Mentem egy bemelegítőt a gleccseren, és 15 perc múlva megint ugyanott álltam. És ekkor megláttam egy felfele jövő sítúrázót. A kérdés eldőlt. Pár perc múlva mellette voltam. Azt mondta, hogy teljesen jó, egyértelmű az út. Az is volt. Kicsit tavaszias hó, de simán vállalható. Kis idő múlva egy lánnyal találkoztam, aki igen nagy tempóban nyomta. Ő azt javasolta, hogy a (fentről nézve) jobb oldali kuloárban menjek le, mert a másikat már nagyon süti a nap, lavinás is lehet. Hittem neki és jobbra tartottam. Volt egy szűkebb átkelő egy kis jéggel, de semmi különösebb. A hó sajnos egyre olvadtabb lett. Nemsokára megláttam, hogy hol is kellene lemenni. Egy meredek, napos oldalág vezetett bele, a szélén egy sziklás, füves gerinccel. Nem tetszett az egész, de azért szép óvatosan leflatteroltam rajta, a főágba. Na ez legalább árnyékos volt, keményre összefagyott jéggel-hóval. Úgy nézett ki, mintha korábban lejött volna benne valami. Ha éppen nagyon kell, le lehetett volna rajta menni léccel, de teljesen értelmetlennek láttam, és főleg azért, mert utána itt kell feljönni, amihez egyértelműen hágóvas kell, és nem árt csákány se a kézbe. (Ezek az eszközök az autóban pihentek.) A kuloár alatt úgy láttam már nem is volt összefüggő hó. Felkötöttem a lécet, és az olvadt mellékágon át kihúztam a füves gerincre és azon mentem fel a platóra. Ott visszaváltottam fókára. A széles léc, öreg fóka, vizes hó kombináció igencsak megnehezítette a haladást. Az oldalmenetekben a lécek folyamatosan lecsúsztak, nehéz volt élezni.
Ha lassan is, de haladtam. Egy fordulónál a léceim elkezdtek lefele csúszni, hiába fékeztem, ahogy tudtam, az egész felszíni hó jött velem. Nem volt vészes, csak lejjebb kerültem száz méterrel. Ezen a részen egy ott rögtönzött technikával jutottam át, lépéseket rúgtam a hóba és a léceket kézzel löködtem feljebb. Ahogy enyhült a meredekség újra fókáztam. Szerencsére feljebb jobb lett valamivel a hó. Haladtam, és tudtam, hogyha valami fatális dolog nem jön, akkor bőven időben felérek. Feltámadt a szél, de ez inkább jól esett. Végül 3,5 óra alatt felértem a beszálló pontig. a társaimmal pont egyszerre értem Weissehausba. Itt végre megihattam az egész úton cipelt fóti sörömet.
Egy koraibb, hidegebb, havasabb időben talán érdemesebb próbálkozni, amikor a másik, talán egyszerűbb kuloár is biztonságos. Lehet, hogy jövőre mégis Sportgastein felől megyek?