A söldeni tolongás után kíváncsi voltam, tényleg "a felvonóknál ismeretlen fogalom a várakozási idő" Kaunertalon? És tényleg! Izgalmas úton, egy 7 km-es alagút majd egy hatalmas víztározó után a meredek szerpentin egészen 2150 m-ig repített fel minket. Itt a patak partján letettem az autót, és egy négyüléses vitt fel minket 2750 m-re, a gleccser aljáig. Csodálatos látvány tárult elénk, mint egy nyitott tenyéren kínálta fel magát sok-sok sípálya. Gyönyörű napsütésben és valóban sorállás nélkül mehettünk fel a Karlesjochban nevű kabinossal 3260 m-re. A tetőn az olasz-osztrák határvonal húzódik, egyik lábad Ausztriában, a másik Olaszországban. A kilátás egyszerűen fantasztikus. Nem túl hosszú, de annál változatosabb pályákon lehet a kabinos aljáig visszacsúszni. A felvonók többsége sajnos csákányos, de számtalan kellemes kék pályát lehet becsúszni általuk. A gleccser honlapján 25-45 cm hóvastagságot adtak meg, ennek ellenére tökéletes pályákon húztuk az íveket.
Folyadék- és kalória pótlásra a Gletscherrestaurant hatalmas terasza és önkiszolgáló étterme áll rendelkezésre. Tömeg sehol, kint és bent rengeteg hely, asztal, üres pad.
A nap végén visszacsúsztunk 2150-ig, a síbakancsokat a gleccserből eredő patakban mostuk tisztára néhány riderrel együtt, akik szó szerint megfürödtek a jéghideg vízben.
Egyszóval nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, megérte Söldenből "átugrani", és szinte üres pályákon csúszni. Kaunertal-t ajánlom mindenkinek, aki szeret ilyen messzi, titkos ékszerdobozt felfedezni...