Bye bye Lomnic, bye bye "nyereg" ,
avagy Szlovák kisíelés a Magas Tátrában.
Milyen gyorsan telik az idő. Mintha tegnap lett volna, tavaly december kilencedikén megnyitott a Lomnici-nyereg, és mi is elkezdtük szlovák szezonunkat. Akkor írtam egy rövid beszámolót, miszerint rendhagyóan, Csorba-tó helyett itt kezdtük a szezont. A váltásnak az oka a Nyereg korai nyitása. Azóta eltelt négy hónap és sikerült 16 napot szlovákiai síeléssel tölteni. Szerencsére az ínséges évek után, az idén több havat kaptunk ajándékba, sajnos Chopok, Lomnic és Csorba-tó zsúfoltsága is nőtt.
Úgy döntöttünk, hogy ha itt kezdtük, akkor itt is fejezzük be, igaz így kimaradtunk a Csorba-tavi hagyományőrző, jelmezes síelésből, amit az utolsó hétvégén szoktak megtartani. A Solisko alatt ez a hétvége volt az utolsó síelhető nap. Egyébként is, február tizedike óta nem voltunk a Tátra második legmagasabb csúcsa alatt (már hiányzott is), így az illem is azt kívánta, hogy elköszönjünk.
Az időjósok előrejelzését olvasva, igazi tavaszi (vízi)síelésre készültünk. Megpróbáltuk menteni a menthetőt és öt óra negyvenkor indultunk, hogy nyitásra kiérjünk, így egy tíz perces dobsinai pihenő után, sikerült fél kilenckor leparkolni a pálya alatt. Érezhetően meleg volt, az alsó pályák éjjel sem fagytak ki, de láthatóan kezelték őket. A Kőpataki-tó alatt sima, de laza havon kezdtünk, elsőre kellemes bemelegítés volt. Irány a nyereg. Sorban állás után szintén vizes hó fogadott minket, de legalább itt buckahegyek is voltak. A nyeregben nyolc kört csúsztunk, kipróbáltuk a fekete pálya melletti jobb oldalt, bal oldalt, mindent, ahol hó volt és az igazat megvallva bárhol jobb körülmények fogadtak, mint a kijelölt "csíkon". Tizenegy órára -hála a csodálatos napsütésnek- tovább melegedett minden és fokozódott az olvadás. Legtöbben a Kőpataki-tó "hüttéjének" teraszán tartózkodtak, majd a nyeregben és néhányan a pálya alsóbb részein, de lehet, hogy ők már hazafelé tartottak. Dél után kaptunk egy kis felhőjátékot is, de az olvadáson már nem sokat segített. Érdekes, hogy nem találkoztunk magyarokkal, talán honfitársaink már nem utaznak ennyit, egy kis délelőtti síelésért. Délután már wakeboard.
Természetesen mi sem vártuk meg a zárórát, de hála a körülményeknek a lábunkat úgy éreztük, mintha két napja síelnénk egyfolytában. Szerencsére március 15-én Brixenthalban volt szerencsém 3 napot síelni +5 +10 fokban, így ráedzettem a tavaszi körülményekre. Ja, az osztrákoknál ugyanolyan buckás lett a pálya, pedig ott 280km volt belőle.
Kellemesen elfáradva, igazi tavaszi síeléssel fejeztük be szezonunkat.
Mindenkinek kívánok kellemes tavaszt, kellemes nyarat és remélem a következő idényben újra "találkozunk".
KKy