Kraliky 2014.02.06.

Ezer éve nem síeltem Szlovákiában. Előtte is csak vagy kétszer, szóval ideje volt visszamenni. Kell néha egy kis nosztalgia!
Pulmyval és hivatalból, önként mellénk rendelt aranyozott oldalbordáinkkal nekiláttunk, s terveztünk egy igazi élvezeti és egyben retró síelést.
Szlovák körutunk első napját Kralikyban töltöttük. Ez a kis falucska Besztercebánya közelében található. Több ember eltévedt keresgélése közben, pedig szerintem rendkívül könnyű megtalálni. Mondjuk engem ebben segített, hogy nyári időszakokban, még boldogult lézengő ritter koromban több alkalommal alkalommal szerencséltettem jelenlétemmel ezt a vidéket. Ha valakinek a régi térképkészlettel ellátott navigációs kütyűje nem találja Kralikyt Tajot kell beütni, mert onnan már csak egy út vezet tovább, s annak a végén van a falu és annak még végebbén a síterep. Az azért hozzátartozik, hogy a besztercebányai csomópontot tervező ember a rajzoláskor valami pamut gomolyagba kavarodhatott bele, s végül azt vetette papírra. Ha az ember mindig más irányba kanyarodik, mint amerre menni akar nagy eséllyel célhoz ér.
De mi az említett okok miatt könnyedén odaértünk. Tajo után jó kis kapaszkodó elé nézünk, s Kraliky sem az a vízszintes terep. Tél van, tehát sapka, sál, hólánc!
Kellemes falubeli kanyarok után jobbra felkanyarodunk a sípálya felé. Van itt az út közepén két sorompó. Most nem funkcionáltak, gondolom, ha a felső parkoló megtelik, akkor itt zárják le az utat. Most ez a veszély nem merült fel, mert a parkírozóban max. 8 kocsi vesztegelt. Megtaláltuk a helyünket, gyors átöltözés, amit jegyvásárlás követett. Mivel retró síelésről volt szó csak négyórás jegyet vettünk. Hiába magyaráztam, hogy itt mindenki senior, akik közül én vagyok a legseniorabb, nekem is meg kellett vennem a kemény 16 eurós jegyet. Pedig a Suzanna nevű pénztáros kislány, nagyon kedvesen mosolygott.
Csak a tanuló tányéros és a négyüléses felvonó ment. (volt még egy hosszú csákányos, de azt csak a szél lengette)
Két lehetőség volt, valaki vagy felmegy a tanuló tányérossal, s aztán átküzdi magát a négyüléses induló állomásáig vezető pályáig, vagy a parkoló jegypénztárral szembeni végétől csúszik oda. Mindkét megoldás üdvözítő lehet.
Ez a négyüléses nem egy régi darab. Kellemesen odasimul az ember vádlijához, szép lassan feneke alá tolja magát, majd tempósan elindul. A végén is remek kiszállási lehetőség biztosított.
Itt már szinte ismerkedhetünk is a hóval. Kemény, jeges alapon, ezt az elmúlt napok melege biztosította, néhány centi friss hó heverészett. Nem igazán volt feltúrva, s nem is volt tapadós.
A térképek több pályát jelölnek, de szerintem ez nem volt sok pálya. Lényegében egy nyomvonalon lehetett csúszkálni, de ott nagyon. A környéken nem volt hó, de a pályákat rendesen megszórták, földes foltok sehol sem voltak láthatóak. A gyors liftnek köszönhetően rendesen lehetett pörögni, s a csúszást a tömeg sem akadályozta, lévén az nem volt.
Rendelkezésre állt egy az eplényi egyeshez hasonló hosszúságú, de szélesebb pálya, s ezzel ki is merült a tudomány. Viszont ez nagyon jól esett.
A jégkunyhó zárva volt, ezért a kellemes hüttében pihentük ki a fáradalmakat. Egy kedves ismerősöm mondaná, hogy itt gombokért adnak mindent. Olcsó műanyag gombokért. A felszolgálók kedvesek, a wifi jelszót nem mondják el, de beütik a telefonomba. Minden rendben, de a dekorációként használt rücskös rézlemez nem egy korszerű izlésre vall. Kértem egy levest és egy sztrapacskát, de végül nem bírtam legyűrni.
Nagyon jó pályán és nagyon jót síeltünk itt.
Hazafelé megálltunk a falu egyik kocsmájában. (véletlenül ezt is ismertem) Kedves büdös kocsma volt. Kértünk két borovicskát, két narancslevet, két deci kofalát, s elmagyaráztam, hogy csináljanak nekem egy fröccsöt. Kis borovicskát akartunk, de a kocsmáros ránk nézett, legyintett egyet és töltött egy egy decit. Nos ezért fizettem összesen három euró húsz centet. Ennyit a gombokról!
A terepet mindenkinek ajánlom. Kezdők, s ívelő művészek is megtalálják számításukat.

Csabor az élvezeti síelő