Nemrég értünk haza felemás érzelmekkel. 58-an voltunk kint magyarok. Budapestről kb. 10 óra utazással elérhető a pálya. A pályarendszer tény és való, hogy hatalmas, de nagyon nagy része erdőben van, nehezen kiismerhető, gyéren jelölt, 15-20 m széles sok helyen hálóval sem védett szakadékok mellet, sok helyen jegyes és több kék és piros pályán hirtelen meredek letörések vannak. Kezdőknek semmiféle képpen nem ajánlom.
Február elején minden pálya, felvonó dugig a helyi oktatók a piros pályákra is ráviszik a kezdőket akiktől nehéz és veszélyes a haladás a szűk pályákon.
A helyiek nem szeretnek sorban állni, általános a káosz a tolakodás.
Sajnos egy baleset is történt így betudok számolni az orvosi ellátásról. Az egyik csúcs közelében kiugrott a vállam. Gyorsan odaértek a pályán dolgozók és befektettek a tepsibe :/ (azt nemértettem hogy miután elértünk egy felvonót miért nem felvonóval mentünk tovább) és lehúztak a pálya leges legaljára ahol egy kis orvasi szoba fogadott. Ott közölték, hogy az első kórház min. 30 percre van, de semmi pánik mert van 5 percre egy magánklinika. A magánklinikát választottam. Saját mentőautójukkal beszállítottak és profi ellátást kaptam. Mivel volt biztosításom, így egy forintot sem kellett fizetni, a biztosító mindent rendez.
A szállásunk az RTA Nevesole nevű helyen volt. A 3 épületből álló “komplexum”, ahogy az hirdették valóban pályaszállás, de most jön a de. A 7 személyes apartmanban csak 1 franciaágy van a többi mind pótágy. A végtakarítás ára 50€, de mindent vastag por fed, és távozás előtt számon kérik, hogy az utolsó pohárig tessék elmosogatni mindent. A “teljesen felszerelt konyhában” nincsen vízforraló, mikró, sütő. Internet csak a közösségi helyeken van és ami van az is közelebb van ahhoz, hogy nincs. Ha éppen senki nem használja 1MB/s fel- és 0.01MB/s a letöltési sebesség. Összeségében, soha többet!

Eddig a Dolomitokban, a Brenner autópálya jobb oldali részén (észak-dél irányból nézve) nem síztem, de most egy hétig igen, jó volt ;)
- utazás: hosszú, főleg, hogy Graz-Villach-Lienz-Brixen-Trento-Folgarida útvonalon mentünk oda-vissza (lehet, hogy autópályán menvén Szlovénián át vagy Innsbruck felé a Brenneren át időben rövidebb - legközelebb kipróbálom)
- szállás: Folgarida/Nevesole apartmanházak. Hármunknak egy 2 légterű apartman jutott erkéllyel, nem szűkösködtünk. Egyesek, a 2 személyes stúdiójuk miatt panaszkodtak
- pályák: élvezetesen hosszúak, nagyon jól kezeltek. Első 3 nap jóformán verőfény és főleg műhó ( pályán kívül csak barna fű), aztán végre megjött a tél és minden fehér lett. Volt olyan, hogy a szállás környékén (1400 méteren) esett az eső, 200 méterrel feljebb ömlött a hó, fútt a szél, (ahogy Dimitrij mondja). Van egynéhány olyan kék pálya is, hogy megfelelő carving technikával 70-90km/h-val lehetett repeszteni. Miáltal van vagy 150 km-nyi pálya, az időjárás változatossága miatt nem tudtunk mindenhova eljutni (pl. Pinzolo kimaradt). Ugyanakkor akaratlanul is végigjártuk Madonnát, mert tovább mentünk a kelleténél. Igyekeztünk volna visszatérni a mi völgyünkbe vezető lifthez, de nem sikerült, ezért a fél várost végig kutyagoltuk - így meg volt a városnézés is :) (Ínyenceknek ajánlom a Tomba, Diretissima, Orso Bruno és Folgarida negra lejtőket ;)
- népek: vannak olaszok is, de ennyi lengyelt utoljára Varsóban láttam/hallottam (úgy tűnik valami érdekeltségük van arrafelé). Egyébként úgy érzékeltem, hogy jóval több a kezdő síző arrafelé, mint ahol máshol jártam (pedig voltam már egynéhány síterepen...). Ezáltal oda kellett figyelni, főleg a ködös-hóeséses időkben
- kultura: a sör osztrák áron (5 eur) között mozog, Marivellában olcsóbb. Egyes helyeken (ha románul kéri az ember) 1 euró minusszal értékelik a dolgozók! :))
Aki teheti, érdemes kipróbálni!!
Jut eszembe: Madonna di Campiglio német neve: Unsere liebe Jungfrau im Walde (ha valakit érdekel...)

Ha jól számolom, először 20 évvel ezelőtt jártam igazán körbe a Dolomitok csodás síterepeit. Akkoriban az Intersi Utazási Irodával és a Kaastle hazai forgalmazójával közösen szervezetünk egy Kaastle sítesztet magyarországi sízők számára. Nyolc napon keresztül, minden nap máshol síztünk, aludtunk, teszteltettünk. Nagy havak között autóztunk - számunkra autóteszt is volt egyben:) Most az egyik központi állomásra besízve fedeztem fel, hogy hiszen már jártam itt: ez Madonna Di Campiglio!

Néhány hete indítottam egy topikot a síparadicsom fogalmának meghatározásának tárgyában. Aki ide megérkezik, hamar érzékelheti: igen, ez az valami olyan hely! Van itt minden: 150 km sípálya, 61 darab sílift, több mint 1600 méter szintkülönbség. Nem sorolom. Ezt az érzést csak megélni lehet. Itt síelni kell!

Jó néhány évvel ezelőtt Obertauernben (ahol „csak” 100 km sípálya van) azt terveztem: öt nap alatt az összes pályát besízem. Ez akkor sikerült. Most ilyen tervről eleve lemondtam. Inkább igyekeztem megkeresni a legjobb helyeket - persze ehhez be kellett volna sízni minden pályát:)

Nem tudom, a korom miatt-e talán, de egyre jobban kedvelem a kabinos lifteket. Itt van bőven belőle (cakk-pakk 17 darab)! A kabinosban hosszan lehet pihenni, gyors a feljutás, nincs szél, lehet beszélgetni. Szóval, nekünk nagyon bejött a Passo Grosté (2444 m) és Groste (1600 m) közötti hosszú kabinos lift és az alatta futó sípálya! Ezen belül is a felső szakasz volt az igazán vonzó, ahol igazán ideálisak voltak a hóviszonyok, viszonylag kevesebb volt a síző is. Érdekes volt látni, hogy milyen nagy arányban utaznak fel a felső állomásra gyalogos turisták is. Be is ugrott, hogy a nemzetközi statisztikák szerint a síturizmusnak újabb lendületet adnak azon turisták, aki jobb szállodában laknak, megfizetik a különböző csúcsokra feljutó sílifteket és nem keveset hagynak ott a hegyi (és völgyi) kocsmákban. A sízőket pedig csak nézegetik… Ráadásul nem kószálnak a pályákon - tiszta nyereség!

Hogy mennyire profi módon kezelik a helyenként valóban nagy tömeget, kitűnő példa a Folgarida és Pinzolo közötti főút feletti síhíd (lásd kép), amin át lehet kelni a két nagy síterület között. Profi azért is, mert a híd enyhe lejtésének köszönhetően az egyik irányból lassan, folyamatosan siklanak át a sízők, míg ugyanezen híd egyik szélén lévő, folyamatosan működő „varázsszőnyegen” (gumis mozgójárda) viszik át a másik irányba haladókat.
Biztos, hogy sok tízezer síző halad át itt egy-egy forgalmasabb napon. Az igaz, hogy megfordult a fejemben (nejemmel egyetemben), hogy egy ekkora „síparadicsom” - kissé ironikusan fogalmazva - helyenként már-már egyfajta futószalagosított gyártelep a sízők részére.

A Passo Grosté felső pályái álomszerűen szélesek, ideális lejtésűek és mindemellett változatosak is. Maga a táj leírhatatlanul szép. Dolomitok. Mit mondjak mást, inkább a képek… Ez az oldal valamelyest könnyebben áttekinthető, mint a Marilleva irányába vezető oldal. Szerencsénkre szép napos időnk volt a pályahálózat áttekintésre, de ugyanez ködben vagy borúsabb időben nem kis kihívás lett volna. Annyira beleszerettünk ebbe a pályarészbe, hogy a két nap alatt, terveink ellenére sem jutottunk át a Pinzolo síterepre. A nagyon vonzó Passo Del Sabion csúcsára Madonnából 4 darab kabinos lift után, újabb két darab 4 üléses lifttel jutottunk volna csak el. Majd legközelebb.

Feltűnő volt a rengeteg családos síző, sok-sok gyermekkel. Tavaszi szünet van itt is, az olaszok mindenhonnan idejönnek egy utolsó nagy levegőt venni a nyári, tengerparti turistaáradat megérkezése előtt. Jó volt látni az olaszok gyermekszeretetét. Egyébként is igazán figyelmesek egymással is. Kilenc éves kislányomat egy fiatal hódeszkás olyan édesen kapta el (csaknem elütötte), hogy ő maga ugyan elesett, kissé neki menve a lányomnak, de a két kezében gyermekünket megemelve, óvó mozdulattal tette odébb. Nem tudtunk haragudni rá, csak mosolyogtunk a nejemmel. Érdekes volt látni a waxmestert a pálya tetején, kint a hóban dolgozni (lásd kép). Az olaszok (akiket most láttunk) általában nem síznek igazán jól. Hódeszkázni végleg nem tudnak, inkább csak szeretnének. Leginkább csak fetrengenek, ücsörögnek, esnek-kelnek – már bocsánat. Feltűnő volt az is, hogy viszonylag sokan régi típusú lécekkel, felszereléssel és sokszor nem a legújabb síruházatban feszítenek. A Tátrában, például a Chopokon jóval többeken látni drága, vadonatúj felszerelést mint itt, a viszonylag neves sípályán. A SkiRama bérlettel http://www.skirama.it/en/ összesen 8 különböző síterepen, 380 km sípályán, 150 különböző síliftet lehet igénybe venni. Mindez egy hét alatt teljesíthetetlen, jobbnak gondoltuk, hogy ha nem rohanunk. Megpróbáltunk egy-egy kellemesebb helyet jobban megismerni. A Passo Grosté éttermének csodás panorámája, illetve a kevés bombardino (forró tojáslikőr), a kitűnő pizzák vagy az igen finom olasz borok kellő feltöltést adtak, az itt talán valamivel kevesebb forgatag mellett. Apropó: olasz ételek!

Az olasz konyháról majd a következő beszámolómban ( Folgarida/Marilleva) részletesebben szólok.

Múlt héten, január 11-16. között síeltünk a Campiglio Dolomiti di Brenta síterepen. Nagyon vártuk, mert 6 éve is jártunk már itt, mostanra viszont elkészült az akkor még önálló síterepek, Pinzolo és Madonna di Campiglio összeköttetése.
Sajnos a legmagasabb, 2000 méter körüli részeket leszámítva a pályákon kívül szinte semmi hó nem volt, így a táj inkább egy kisíelés hangulatát mutatta. A pályák azonban egészen jó állapotban voltak, itt-ott kis jegesedéssel, foltokkal és a nagy szél miatt fadarabkákkal, de a hóágyúzásnak és a ratrakolásnak köszönhetően ezek nem rontottak jelentősen a síélményen :)
A pinzolo-i résznek nagyon nagy előnye, hogy nagyon kevesen voltak! Sorba állásnak a közelében sem voltunk soha, a pályákon is nagyon kényelmesen lehetett csúszkálni. Személyes kedvencek a 101-es és a 112-es piros pályák voltak, sajnos a hosszú 100-as fekete nem működött.
A Madonna felé vezető kabinos lift ugyan kb. 20 percig visz hegyen-völgyön át, mi szerettük. Volt idő pihenni, tervezni, és sokkal kényelmesebb mint buszozni vagy autózni.
Madonnán valamivel többen voltak, de még itt is teljesen jól eloszlottak a síelők nem kicsi pályarendszeren :) Itt talán a 73-as és a 88-as pályák jöttek be legjobban, de mindenképpen érdemes egyszer csúszni a 78-as kéken is, egy gyönyörű kis kanyonban kanyarog a pálya!
A Folgarida-i részekre sajnos nem sok időnk maradt, mert bár a 6-ból 5 napon majdnem végig sütött a nap, az utolsó napra érkezett meg a havazást, szelet és sűrű ködöt hozó front, így aznap nem jutottunk el a még hiányzó, legtávolabbi tereprészre.
Ami nagy pozitívum, hogy egész síelés alatt csak ülőliftekkel és kabinosokkal utaztunk, nem kell húzóliftekkel "bajlódni", azok csak rövid, általában tanulópályákat szolgálnak ki.
Apropó, tanulók: a pinzolo-i 61-es számú kabinos hegyállomásánál működik egy kis gyerekpark, és egy nagyon kicsi lejtésű, rövid tanulópálya is, mindkettő varázsszőnyeggel.
Sok hüttében van önkiszolgálós és a la carte rész is, mi mindig az önkiszolgálót választottuk mert gyorsabb és olcsóbb is, a minőség nagyjából hasonló volt, pedig minden nap máshol ettünk, nem tudnék kiemelkedően jót, se rosszat említeni. Az ételek árai nem voltak vészesek, szinte minden nap találtunk kedvünkre való főételt 10 euró alatt, az italok viszont valamivel drágábbnak tűntek mint Ausztriában, pl. 4 dl sörért is simán ki lehet fizetni 5 eurót!
A szállásunk Pinzolo völgyállomásától kb. 5 km-re, Stremboban volt, az Erika Residence-ben: https://sielok.hu/szallas/erica-residence/
Remek ár-érték arányú, csak ajánlani tudom! Egyszerű, de kényelmes és tágas apartmant kaptunk. A házigazdánk pedig egyben kiváló síoktató is, ez úton is köszönjük még egyszer az órákat Nagy Péter Bundinak :)
+1 tipp: aki helyi specialitásokat kóstolna, ide menjen: http://www.magnabo.com/
Nagyon hangulatos étterem, elfogadható árakkal és nagyon finom ételekkel!
Galéria: https://sielok.hu/fotoalbum/campiglio-2015jan/galeria/

A FreeSki keretében síeltünk a régióban 6 napot. Ebből 3 napot Campiglio Dolomiti Di Brentán, 3 napot pedig Tonalen. A FreeSki annyit takar, hogy a szállás árában benne van a síbérlet is. Azaz végtakarítással, internettel 230Eu/fő-re jött ki a háromfős apartman 6 napos Super Ski Rama síbérlettel (érvényes ide és Tonaléra is). Szállásunk Pelizzanoban volt (Tonale 17km, Marilleva 3km.)

Nagyon változatosra sikerült a hét. Síeltünk ködben, hóesésben, szikrázó napsütésben. Mindig meg lehetett találni a jó havat, jó látási viszonyokat.

Az összes pálya persze nem ment ezekben a hóínséges időkben, de azért lehetett válogatni. A 2000-2500m közötti Groste részen mindig jó volt a hó. Ha fent jöttek a felhők, le lehetett "menekülni" az 1500-2000m közti pradalagoi részre. Marilleva felöl jöttünk fel, így ott kezdtük és zártuk a napokat. Itt kicsit hosszabb a nap mint Ausztriában, 8:30-tól 16:30-ig lehetett használni a lifteket, pályákat ...

Nagyon szép hét volt, jövőre talán megismételjük. Köszönet a szervezésért "baranyistvan"-nak, akivel éppen itt a sielok.hu-n sikerült összeismerkedni.

Február 15-22. között voltunk Pinzolon. Több mint 10 éve síelünk Olaszországban, de ez volt a legváltozatosabb hét időjárásilag. Első nap szemerkélő eső, aztán hó, köd, szaharai színes hó, napsütés, jég, meleg, szóval minden, ami egy kültéri sportnál csak előfordulhat. Így volt, amikor munkásabb volt a pálya, volt amikor lendületesebb.
Az eső, meleg miatt nem kell aggódni, mert olyan masszív hóréteg van a pályákon, ami jól bírja az időjárás változásokat. Hosszú lesz a szezon szerintem. :)

Ha kicsit rosszabb volt az időjárás, kevesebben voltak, szinte kihaltnak éreztük a pályákat. Pedig itt aztán nem szokott tömeg lenni. Pedig sokan vannak, csak eloszlik a pályákon. Egyedül azt lehet észrevenni a lifteknél, ha mennek át Madonnára, vagy jönnek vissza az emberek.
A pályákon jól lehet tanulni, gyakorolni és haladóként is élvezetes. Nekem még mindig a 7-es (ill. 107-es az új számozás szerint) a kedvencem. Bár átestünk a tűzkeresztségen és végigjöttünk a lányommal a Tulot fekete pályáján is. Hát tényleg meredek!!! Nem volt rossz! Eddig a lányommal csak az alsó felén voltunk. Az is fekete, de most ezt is megpróbáltuk.
Nagyon sok kisgyereket oktatnak a pályákon, s nagyon sok lengyel csoport van. Érdekes hogy mennyien vannak, pedig ők messzebbről jönnek mint mi, s még hegyük is van!
Az odautazásról. Újabban Szlovéniának megyünk/jövünk. Így elkerüljük a dugókat, s gyakorlatilag Trentóig autópályán, autóúton megyünk.

A szállásunk most is Stremboban volt, a Residence Erikaban.
Szóval jót síeltünk. Csak ajánlani tudom Pinzolót is és az Erikát is!!!!

Jan. 19-26 között voltunk Pinzolon a családdal (egy 7 éves lány, 9 éves fiú és a férjem). Mivel a hétvége is síeléssel telt, gondoltam ha utólag is, de leírom milyen volt Pinzolon.
Nagyon szeretjük ezt a helyet, itt tanultak meg a gyerekek síelni Bundinál.
A terep szerintem ideális családoknak. A fórumon olvasgatva mindig azt látom, hogy azután érdeklődnek a gyerekesek, milyen játszópark stb. van egy adott helyen.(Azt hiszem itt is van egy zárt játszóház). Nálunk sokkal fontosabb az a szempont, hogy a pályákon milyen az ülős és húzós liftek aránya. Mert az rendben van hogy van varázsszőnyeg (mert itt is van), de azt hamar "kinövi" a gyerek, aztán irány a pálya! S mikor az ember abban fárad el, hogy a csákány a térdénél van, hogy a gyereknek jó legyen, s így kell egész nap felvonóznia!!! Mert egyedül még nem tud ugye, mert kicsi.
Na Pinzolon nincs húzós lift!!!
Olaszországban, valahogy mindig jobb ez az arány, mint Ausztriában. Sógoréknál jobban szeretik a húzós lifteket.
Síbérlet árak: Ausztriában 6 éves kortól már fizetni kell. Tavaly a decemberi születésű, akkor 8 éves fiam még ingyen síelt Olaszországban.
Pályák: A mi kedvencünk a 7, 8-as pálya volt. Lendületes, dinamikus, mindig jó minőségű hó van rajta és nincsenek sokan. A tömeg nélküliség az egész pályarendszerre igaz.
Talán csak azóta vannak sűrűbben egyes felvonóknál az emberek, amióta össze van kötve a terep Madonnával. Biztos itt is vannak olyan időszakok amikor rengetegen vannak, de amikor mi voltunk, mindig eloszlott a tömeg a pályákon.
Az étteremben délben a Dos del Sabion állomásnál, viszont alig lehet asztalt találni. Ezért mi a déli pihenőkre át is szoktunk a Tulot alsó állomására. Nem kell feltétlenül végig menni a 17-es nehéz szakaszokon. A 18-assal a legnehezebb rész kikerülhető. Ha pedig az alja nagyon jeges, akkor kabinnal mentünk le 8-ason keresztül(mármint a lány szakasz, a fiúk mindig léccel :) ).
Mi a legtöbbet piros pályákon megyünk, mert a gyerekek hamar rászoktak a síelés élvezetére, de szeretjük a feketét is. Például a 2-est. Van persze itt is kék pálya, a két üléses felvonóval lehet hozzá felmenni.
Van egy nagyon hosszú piros pálya az 1-es. Ez gyakorlatilag a pályarendszer tetejétől visz a kabinos felvonó felső állomására. A nap végére, mivel a legtöbben itt jönnek le a pályákról buckásodhat a teteje, de ez egy viszonylag rövid és széles szakaszon van.
Úgy nagyjából ennyi. Mi nagyon szeretjük Olaszországot és az olasz pályákat. S bár lehet hogy egy nagy síterepnek is meg van a maga vonzereje, de lehet hogy a kicsi néha többet nyújt...