Üdv!
Nem vagyok sem nagyon jó síelő, sem oktató, úgyhogy annyit ne adj a véleményemre mint az itteni
profikéra, csak unatkozom a nagy hóhiányban, :( és nekem is hasonló volt a problémám, úgyhogy leírom az én
esetemet, hogy amíg Lackó ide nem ér, teljen az idő..
Csak annyit vettem észre, hogy nem terhelem egyenlően a két lécet, de nem volt vészes a dolog,
épphogy csak filozófiai szinten érdekelt hogy ez miért van így. Hogy esetleg a technikám
a későbbiek során
immár a tökéletesség netovábbjává fejlődjön, a háttérben foglalkoztatott a dolog, hogy ezen majd,
ha sok ügyes bajos elfoglaltságom engedi, változtatni kéne.
Aztán egyszer megérkeztem álmaim síterepére, ami összefüggő, hófoltokkal tarkított jégpályákkal lepte
meg abban a szezonban az odalátogatókat, és ezzel szétfoszlatta addigi magabiztosságomat a sítudásommal kapcsolatban.
Amíg csak estem keltem, ahogy mindenki más körülöttem, még nem volt baj, a sokk akkor ért, amikor
egyes síelők a végigfagyott pályán is magától értetődő magabiztossággal síelgettek, ügyet sem
vetve a mindenki által megállapított tényre, miszerint a pálya szar, és nem lehet rajta lejönni.
A kezdeti mély depresszió elmúltával gondolkodóba estem.
Az volt a gond, hogy alapvetően mindig csak az egyik lécet terheltem, így először is feleakkora
kapaszkodófelületet használtam ki, másodszor is a kevésbé "odatett" lábam bizonytalankodása szintén
zavaró volt. Ha egy pillanatra is a nem megfelelően élezett lábamra került a testsúly,(mert a másik
mondjuk épp kicsúszott alólam) egyből elzúgtam.
Amikor egy hét gyakorlás után már én is le tudtam jönni a jégen, akkor ért a meglepetés, amikor
késöbb összefüggő hótakarón is alkalmam adódott síelni. Mert hát egész jól ment a dolog, úgy tudtam
dönteni, ahogy azelőtt soha, és a hibát igazán nem is vettem volna észre, ha nincs ez a korcsolyahét.
65 kiló vagyok, nem sokkal több mint te, és nem ez volt a gond, most már tudom.
Az egyenetlen terhelés miatt én is mindig elzúgtam, ha próbáltam odatenni. Azt is elszúrtam, hogy
nem voltak eléggé megdöntve a léceim ahhoz, hogy az éleket megfelelően bele tudjam vájni a jégbe.
Az is érdekes, hogy csak attól hogy arra figyeltem , hogy egyforma döntöttséggel, a két élen vezessem a léceket, a tartásom
is jobb lett.
Csak azért írtam ezt le, mert szerintem rengetegen így síelnek(mármint ahogy az elején leírtam), csak
kisebb tempónál, jó hóviszonyok között, ha valaki nem akar nagyon döntögetni, ezt észre sem lehet
venni, csak ha jön egy jégfolt és zutty. Vagy ha megnézi egy okató.
Mostanság már ha van egy kis jégfolt és el találok esni(azért már ritkábban) onnan tudom hogy jól csinálom
hogy párhuzamosan csúszik ki mindkét lábam :)
Tavaly például direkt rámentem a jeges részekre, mert ha jól csináltam, símán lejöttem rajta, ha
valamit elszúrtam, akkor esés volt a jutalom.
Egy szó mint száz az ilyen jeges helyeket szerintem nagyon jól ki lehet használni a terhelés, meg
az élen vezetés gyakorlására, csak hát kevés mazohista van aki ezt nekiáll így gyakorolni, ha nincs
rákényszerítve.
Na egész szép kis novella kerekedett :) Át is adom a terepet a hozzáértőknek.
Keresés
