Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szlovénia: közös bérlet a Maribor környéki síterepekre

2021.12.25. Bata Attila

Bár a közös bérlet kifejezés még nem teljesen fedi az igazságot, azonban már az idei szezonban is lehet a négynapos bérlettel a környék öt síterepe közül kettőn síelni.
Maribor Pohorje
Maribor Pohorje
Öt Maribor környéki síterep (Pohorje, Rogla, Kope, Trije Kralji és Ribnica) összefogott és érdekesebbé teheti azoknak a síelést, akik hosszabb időre érkeznek síelni a környékre.

Az újdonság, hogy négynapos bérlettel egy napot a másik síterepen is lehet síelni. A bérlet vásárlásának színhelyén kívül még egy napot lehet síelni a többi négy síterep közül kiválasztott egyiken.

Tehát a Pohorjén váltott négynapos bérletet egy napra például Kopén is elfogadják. A négynapos bérletet Kopén reggel a pénztárban elveszik, adnak helyette napijegyet, majd síelés után visszaadják a Pohorje bérletet. Ugyanez vonatkozik a többi síterepre.

A bérlet 116 euróba kerül, ugyanannyi, mint a pohorjei négynapos bérlet ára.

Az idei akció még csak kísérlet, amennyiben kedvező fogadtatásra talál, akkor a jövőben még jobban közössé lehet tenni a bérletet, nem csak egy napra. 
KOMMENTEK
RM | 2021.12.25. 08:38
Sziasztok! Aki több síterep besíelésében gondolkodik, azoknak esetleg Lovrenc na Pohorju környékén érdemes lehet szállást keresni. Ez a hely másik oldalán van, nem az autópálya felől.

Innen Maribor Pohorje (Ruse/Lobnice/-> Rusky Pohorju, a 6-os ülős alján lévő parkoló) tizen pár kilóméter.

Rogla a 701-es úton kb. 20km.

Elvben Kope is 26 km.

Ribnica na Pohorju - 16km

AMI FONTOS: a 701-es út Roglára, illetve a 6-os ülős eljára vezető út és valószínűleg a Kope-ra vezető út (bár utóbbit még nem próbáltam) szűk hegyi utak. Elképzelhető, hogy csak hólánccal járhatók.

Mi Lovrenc na Phorju-ban szálltunk meg és nagyon jó volt. Szuper barátságosak a helyiek. De a Roglai úton a hóláncot fel kellett rakni az első kerekes autóra. Öszkerekesek simán elmentek ...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Grand Hotel Bellevue csillagcsillagcsillagcsillag
A 4 csillagos szálloda 1050 méteren, a maribori kiskabinos lift felső állomásánál található, közvetlenül a sípályák mellett. Wellness szolgáltatásai: finn, török és laconium szauna, masszázskabin, fitneszterem, relaxációs terem.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Forest Hotel Videc csillagcsillagcsillag
Újszerű, 3 csillagos hotel a maribori kiskabinos lift felső állomása közelében, 300-500 méterre a sípályáktól. A vendégek kedvezményesen használhatják a szomszédos Bolfenk WellNest Centrum szolgáltatásait!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Bolfenk csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Bolfenk szállodai szobákat kínál többféle méretben a maribori kiskabinos lifttől 300-500 méterre. A központi épületben medence és szaunavilág található, valamint az éttermében lehetőség van reggelis/félpanziós ellátásra is.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.