Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

St. Lambrecht-Grebenzen: csődbe ment a síterep

2014.11.14. Bata Attila

Újabb stájer síterepet ért el a csődhullám, idén már a negyedik síterep adósodott el annyira, hogy kénytelen csődeljárást kérni. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy Grebenzen körülbelül 1,4 millió eurós tartozást halmozott fel az utóbbi időben. A jövő még bizonytalan, bár már érkeznek sejtelmes információk a folytatásról.
A stájer síterepcsődök idei kronológiája így alakult: februárban Alpl, áprilisban Aflenzer Bürgeralm, májusban Mariazeller Bürgeralm, most pedig St. Lambrecht-Grebenzen dőlt be. Az ORF szerint Grebenzen 1,4 millió eurós (kb. 430 millió forint) tartozásnál tart, amelyből 1 millió eurót a bankoknak, 300 ezret pedig a beszállítóknak kellene kifizetni.

A csődbiztos jelezte, hogy az a cél, hogy az idei szezonban is lehessen síelni a síterepen, ezért a helyi és a tartományi vezetők is közösen keresik a megoldást a síterep életben tartásra. A hírek szerint a vállalkozó üzemeltető 70 ezer eurós közpénzből fizetett támogatásra is számíthat.

A síterep 1010-1900 méter magasan fekszik, közelében a magyarok körében is ismert síterepek, mint pl. Murau található. Grebenzen ideális esetben 23 km pályát és 8 liftet tud üzemeltetni.

A mai napon a síterep Facebook oldalán megjelent egy sejtelmes üzenet. A feladó, a „Grebenzen-TEAM” szerint a síterep „új vezetősége” meg tudja erősíteni, hogy a 2014/2015-ös szezon üzemeltetése biztosított. A síterep honlapján továbbra is a november 29-i dátum szerepel szezonkezdetként.
KOMMENTEK
skioutlet | 2014.11.14. 07:45
Nagyon remélem sikerül valahogy tovább vinni a dolgokat!

Cégünknek volt szerencséje négy alkalommal is főtámogatóként segítenie az SKIOUTLET Országos Diákolimpiát ezen a helyszínen. 2011-ben élő adásban, három kamerával közvetítettük a versenyt USTREAM-on keresztül. Tudtommal azóta sem volt ilyen közvetítés a hazai sísportban. A több órás videóanyag mai napig megtekinthető:
http://www.skioutlet.hu/hirek.php?k...od=67

Cikk erről a versenyről:
http://sielok.hu/rovat/alpesi/cikk/...diakolimpia-elo-adas/

A terepet nagyon szeretem, mert valóban jó pályák vannak és messze nincs olyan tömeg mint mondjuk a közeli Kreischbergen ( Murau ). A fennsíkon lévő kis házaknak, hüttéknek nagyon jó hangulata van!
jóska63 | 2014.11.14. 11:42
Január végén itt rendezzük meg a Kovács Dani emlékversenyt, ami egy nyílt síverseny kicsit közvetlenebb jó hangulatban, mint amilyen Dani barátunk volt.

A nevezésből befolyt összeggel minden éveben Dani gyermekét támogatjuk testi és lelki fejlődésében, szombat esténként meg a Rozmaring Sí csapat hírének megfelelően egy hatalmas zenés-táncos háton pörgést tartunk a pályaszéli kör hüttében!

Mindenki sok szeretettel várunk és talán ezzel is életben tudjuk tartani Plank bácsi tökéletes minőségű pályáját, mert lehet hogy Plank úr az üzlethez úgy tünnik kevésbé ért, de a pálya karbantartáshoz annál jobban.

És ha lehetne egy tanácsom a csőbíztosnak a klimaxos picsákat ki kéne a hüttéből zavarni!
gery87 | 2014.11.18. 12:33
Miert? nem izlik a messze foldon hires grebenzeni gastfreundschaft a pabstin hutteben? : )

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástipp
Naturpark Chalets St. Lambrecht
Új luxus üdülőházak saját szaunával Grebenzen/St. Lambrecht sípályáinál (50-200 m)! Minden épület 2 szintes, 130 m2 nagyságú, max. 11 felnőtt részére biztosít kényelmes szállást!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.