Lackó által küldött hozzászólások listája

Csak addig tudod szerkeszteni vagy törölni a hozzászólásodat, amíg nem érkezett utána újabb.
Ez néha kellemetlen, én is bántam már meg utólag hozzászólást :-) , de csak így működhet egy fórum.

Szia!

Megpróbálok sorban válaszolni vagy reagálni a témákra, amiket írtál.
Igen, ez már nem az eredeti kérdés, de ahogy látom, nem távolodtunk túl messze, a teljesen alap dolgokat lenne jó tisztázni.


"Én úgy tanultam, hogy hóekénél és kááátvingnál nem kell forgatni a sít. "

Igazad van, a "kááárvingnál" kicsit kapkodva írtam azt, amire reagáltál. Kicsit félreérthető lett. Arra utaltam, hogy nincs olyan, hogy valaki nem tudja forgatni a sít, de "kárvingol". Illetve van, de az nem valódi sítudás, hanem egy hiányos tudás. Tehát egy normális sítudáshoz mindig hozzátartozik a forgatás tudása is.

Nincs olyan, hogy valaki csak autópályán 160-nal tud autót vezetni, azt persze marha jól, de egy faluban nem képes elközlekedni. Az nem vezetési tudás.


"Én úgy tanultam, hogy hóekénél és kááátvingnál nem kell forgatni a sít. "

Hóekénél? Dehogynem kell! Különben nem kanyarodna, hanem csak menne egyenesen ki a világból.
Ahogy az lenni szokott azokkal a tanulókkal, akik csak ráterhelnek a völgysíre, és mennek keresztben a pályán.
Csak ráterheléstől nem fog a sí kanyarodni. Egy kis rádiuszú sí segít, de nem kanyarodik magától az sem.

Az egy más dolog, hogy sokszor nem is tudja a tanuló, hogy mit csinál, csak ösztönösen ráérez arra, hogy valahogy elforgassa a sít.
Hogy ezt jó módon teszi vagy csak életben akar maradni és valahogy megoldja, az már más kérdés...


"Élen sízéskor szintén nem kell forgatni a léc hátulját, mert a geometria miatt magától kanyarodik."

A sí hátulját gyakorlatilag sohasem forgatjuk. A forgatás a sí csőrénél kezdve a léc közepéig történik, azt kell a megfelelő íven bevezetni a kanyarba, a léc vége gyakorlatilag csak követi a kanyarba bevezetett, belehajlított lécet.
Már aszimmetrikus hóekében is ezt csináljuk.
Ezt nevezzük "vágott" ívnek, amikor a sí végének minimális sodródására törekszünk. Forgatott kanyarokban valamennyire sodródni fog, de semmiképpen nem arra törekszünk, hogy azt forgassuk, "faroltassuk".
A forgatott kanyar nyomának szélességéből jól látszik, hogy volt-e sarokkinyomással sodródás (széles nyom), vagy elöl irányított, élen vezetett forgatás volt-e (keskeny vagy sokszor szinte karcolt nyom).

És igen, az élen vezetett sí magától kanyarodik, de az előbb leírt forgatást hozzá lehet adni a karcolt, "carving" ívekhez is.
Magyarul a sí elejét jobban benyomjuk, szűkebb íven vezetjük be a kanyarba, ezáltal a kanyar kisebb lesz, mint amit a sí magától annál a tempónál és élszögnél kiadna.

Ezért sokszor nehéz eldönteni egy jó síelőnél, hogy egy nagyon vágott ív tisztán csak karcolt vagy forgatott volt.



"Forgatni csak a párhuzamos lendületnél kell..."
Ha a "párhuzamos lendület" alatt a forgatott párhuzamos lendületeket érted, akkor általában igaz, de ahogy az előbb írtam, kicsit magasabb szinten a karcolt lendületeknél is megjelenik a forgatás.


"...de itt tehermentesíteni is szükséges azért, hogy kanyarodáskor ne legyen teher a léceken, mert úgy nehéz lenne elfordítani."

Na, most jöttem rá valamire, ami afélreértéseket okozza!

Igen, ezt mondtuk régen, de a mostani síelésnél (kb 25 éve) nem így van. Pontosan erről írtam korábban, hogy a forgatás megváltozott, már nem így jön létre a kanyarodás.

Ez az a bizonyos ÉLEZ-TERHEL-FORGAT dolog, ami a mai síelést megkülönbözteti a korábbi technikáktól, ahol még "forgat-terhel-élez" volt a kanyar létrejöttének a sorrendje.
Ez nagyon, nagyon fontos dolog!


"...kanyarodáskor ne legyen teher a léceken, mert úgy nehéz lenne elfordítani"

De bizony, hogy van rajta terhelés! Sőt, kell, hogy legyen rajta terhelés!

A sít nem lapján, terheletlenül forgatjuk, hanem a sí elejével vezetjük be az egész sít a kanyarba, ezért annak valamennyire szögben és TERHELTNEK kell lennie, különben nem vágná magát a hóba, nem vezetné be a sít a kanyarba, hanem kisodródna, kitörne az ívből.

Emiatt van a sorrend, amit írtam. (élez-terhel-forgat) Ha nem várom meg, hogy az élre billentett sín terhelés is legyen, tehát le legyen nyomva a hóra, akkor kormányozhatatlan az eleje és kontrollálhatatlan a kanyar.

Mint egy hátsókerék meghajtású autó, aminek jeges úton eltekered a kormányát és gázt adsz, csak tolni fogja az elejét egyenesen.
Az első kereskes viszont gázadásra húzni fogja maga után az egész autót a kanyarba. Ha van elég tapadás. Amihez terhelés kell. Mint a síelésnél... :-)

Ez az oka annak, hogy a mai sítechnikákban nincsen tehermentesítés. Egyszerűen nem lenne funkciója, sőt akadályozza a sít terhelve forgatást.

Ezért ma alapszabály, hogy csak terhelt sít forgatunk!


"Lehet, hogy rosszul tanultam?"

Nem! Mindent jól tanultál.

Ahogy én is a 80-as években ugyanazt tanultam, mint te. Az akkor teljesen korszerű és működő volt.

Csak közben sajnos lefolyt egy kevés víz a Dunán, és a világ változott, a sílécekkel és ezzel együtt a sítechnikákkal együtt.

És ezt nem jelenti azt, hogy ami régen volt, az mára valami elvetendő vagy lenézendő szar technika.
Csak azt jelenti, hogy van más IS, ami jobb, élvezetesebb, ami a mostani felszerelésekkel sokkal könnyebben megtanulható és élvezhető.

Van, ami viszont maradt. Egy buckáson vagy mélyhóban egy pályasível ugyanúgy lehet csak síelni, mint 40 évvel ezelőtt.
Ma is vannak a hegyen nagy öregek, akik régi technikával, ragasztott lábakkal, léc végét forgatva síelnek, és bizony élmény nézni egyik-másikat, olyan szép a mozgás. Még a tanítványokkal is megnézetem, hogy mennyire rendben van. Ahogy egy veterán autó is lehet gyönyörű, de nem szívesen közlekednék vele azokkal a műszaki képességekkel.

A sítanítás módszerei is változtak, a mostani cuccokhoz idomultak. Mert könnyebb, gyorsabb, élvezetesebb a tanulás.

Lépni kell, menni a világgal, elfogadni, hogy változik. Lehet óvatosan, fenntartásokkal, de ami kipróbáltan és bizonyítottan jó és működik, annak teret kell engedni, el kell fogadni.

Én például nagyon óvatos vagyok. Elsőre semmi új módszert nem fogadok el. Sem a síelésben, sem az oktatásban. Ki akarom előbb próbálni, megnézni, hogy tényleg jó-e. Rászánom az időt, kísérletezek vele. Ha viszont jó, akkor el kell fogadni és használni.

Uff... :-)

"...mint egy fagyott mokus vagy patkany kuporog"
:-D Komoly duma, tetszik!


"NEM FEL ALLNI AZ UJ KANYARBA"

Nem értünk mindenben egyet, de ebben biztosan igen. A tehermentesítéses vitánál én is kifejtettem, hogy az öncélú felácsorgásnak semmi értelme sincs, sőt még rosszabb, mintha valaki maradna inkább rottyantott helyzetben.

Ahogy helyesn írod, a leendő következő kanyarba, a "semmibe", a völgy felé kell nyújtani, betolni a felsőtestet és ezáltal a súlypontot átvinni a leendő kanyar középpontja felé.
(Nyilván nem a hátrahagyott seggel, derékből előrehajolásra gondolok, amit jobb, ha inkább nem is csinál valaki.)

Sokan azt hiszik, hogy ez a "semmibe nyúlás" valami ördögi dolog, amit csak száguldva tudnak a profik.
Pedig nem. Akik úgy tanítanak síelni, mint mondjuk én is, mi már a legelső napon ezt ültetjük a tanulókba. Már a "hóekében" is, persze amennyit a tempó enged. Később is alapkövetelmény.

Írtam már talán a napokban, hogy az általunk tanított "hóekében" a külső oldal nyúlik, a belső húzódik össze.
Amikor erre alapozva sikerül összerakni a már párhuzamos lendületet, akkor persze az egész test nyúlik. És ideális esetben jó irányba...

Ez nem egy profi technika, amit csak a kiválasztottak képesek megcsinálni.
A legtöbb középhaladó síelőnél hiányzik, és ha ezt rendbetesszük, akkor kategóriákat tud javulni a sítudása.

Rövidlendületbe nem megyek bele, mert te nagyon a versenytechnikák felől nézed a dolgokat. Nincs is ezzel semmmi baj, neked ez tetszik, ezt akarod megtanulni. De persze mivel az tűzött pályában, időre megy, ezért a mozgás és a megoldások is mások, mint az "utcai" síelésnél.
Mindkettő irányzat tökéletes lehet, ha úgy síeli valaki. ;-)

Szia!

Tök jó, amit írsz, tökéletesen igazad van az X lábbal, soha nem törjük be a térdet.
Ahogy írod, a lécet nem a térd betörésével állítjuk élre, hanem azzal hogy a testet és a súlypontot nem a léc fölött tartjuk, hanem a kanyar "középpontja" felé visszük, "bedöntjük".
És igen, ez úgy jön létre, hogy a síelő külső oldala nyújt, a belső oldala pedig aktívan húzódik össze.

Csak érdekességképpen: ezt a mozgást tanítjuk már legelső nap az aszimmetrikus hóekében is, enélkül nem működne a forgatás.

A fotók jó példák. Az elsőt még nézni is rossz! :-(
A 3. 4. és 5. képen a pacák éppen borít, élváltásban van szinte terheletlenül, akkor kezdi meg a kanyart, ilyenkor kevésbé hajlamos a síelő a térdszögre.
(Persze ezek később sem fogják rátörni a térdüket, mert jól síelnek. :-) )

Nekem kedvencem az utolsó kép, ott a kikormányzásban, nagy terhelésben van a fickó, mégis gyögyörűen egyenes marad, semmi térdből élezés vagy egyebek. Tökéletes.

A csípőszög és megengedett mértéke egy megosztó téma, főleg, hogy nem olyan egyértelműen egészségtelen dolog, mint a térdszög.

És például rövidlendületet nem is lehet csípőszög nélkül csinálni, mert akkor egy billegős izé lesz belőle, nem rövidlendület.
A te képeiden mind hosszúlendületek vannak, ahol van idő a testnek együtt menni a lécekkel, egyenesnek maradni, de a rövidben erre nincs idő, és követelmén yis, hogy a törzs nyogodt maradjon, ne billegjen, tehát valamennyi csípőszög magától is kialakul.

Sokan amúgy nem ezért erőltetik a csípőszöget, hanem mert lehet vele csalni, beülve a kanyarba kényelmesen elérni élszögeket. Egy időben ez volt a követendő technika, a "divat".

Szia!

Semmi baj, ha nem értünk mindenben egyet! Túl unalmas lenne úgy az élet. :-)

Nyilván amiket írtam, azt neked, nektek írtam. Magáról a síelésről írtam, nem azt, hogy mit mondok a tanulóknak.
Élőben egy oktatáson egy kezdőnek nyilván nem magyarázok olyanról, amit nem ért.

Kell a magyarázat is (csak felnőtteknek, gyerekeknek soha!), de mindig a tanuló aktuális szintjén. Ez a kezdőknél nyilvánvalóan nulla.

Később viszont kell valamennyi szakkifejezést tanítani, ahogy a fejlődéssel egyre több magyarázatra van szükség. Az egyértelműség miatt kellenek a szakkifejezések, de inkább az egyértelmű magyarázatok.

Nem baj, ha nem szakzsargon, de egyértelmű legyen, és egy-egy szóból is megértsük egymást, akár menet közben odakiabálva is.

Ezt írod:

"- lécek V alakba
- csinálj X lábat (ezzel a befelé élezés kipipálva)
- forgasd a csípőd, mintha riszálnád a feneked (ezt a lányok azonnal megértik)"

Na, ezeket a mondatokat tőlem soha nem fogja hallani egyetlen tanuló sem.

A V alakra nagyon ritkán törekszünk, főleg nem szemben a lejtővel.

X lábat SOHA nem csináltatunk, sőt már legelső alkalommal szoktatjuk a tanulót arra, hogy soha ne nyomja, törje be a térdét, mert egyrészt nagyon káros az ízületekre, másrészt akadályozza a helyes technikát.
Kimondottan azt tanítjuk minden szinten, hogy a láb egyenes, a boka-térd-csípő egy egyenes tengelyen kell, hogy maradjon!

Csípőforgatás, riszálás. Ez önmagában testtel rántáshoz, sodródáshoz, flatterhoz vezet, ezért ezt így nem gyakoroltatjuk.

Természetesen a csípő is részt vesz a mozgásban és a forgatásban is, sőt hiba, ha nem dolgozik aktívan a csípő és környéke (törzs), de nem kizárólag csípőből próbáltatjuk elforgatni a sít.


A ráterhelés a külsőre csúszó hóekében.
Ez egy elég megosztó téma. És most őszinte leszek, mert senki más nem látja, amit írok. :-D
Szóval elvileg ezt nem csináltatjuk, mert nem forgatást, hanem lapján sodródást alakít ki.
Helyette arra törekszünk, amit leírtam korábban a jó forgatásnál.

De bevallom, ugyanakkor néhány speciális esetben, amikor a tanuló valamilyen oknál fogva (ez általában valami félelem, szorongás, gátlásosság vagy bizalmatlanság) nem akar ráérezni a jó forgatásra, megreked, akkor elővesszük a hóekecsúszást és a kiterheléseket.
Ezt viszont nagyon! lapos pályán, és csak! addig, amíg nem sikerül őt kizökkentenünk a gátlásaiból.
Viszont amint kizökkent, akkor ezt azonnal elhagyjuk és átállunk a normál forgatás tanulására.


Ezt is írod:
"Régebben hagyományos léccel tanultak a gyerekek, és ugyanolyan gyorsan meg tudták tanulni a hóekézést, mint a mai piskóta lécekkel. Ugyanolyan léchosszúság mellett én nem tapasztaltam, hogy különbség lenne a hagyományos és a piskóta léc között a hóekénél."

Ez így igaz, ha a csúszó-fékező hóekét és a kiterheléses kanyarodást tanítod, amit a régi, "párhuzamos" lécekhez találtak, ki. Ilyenkor semmit sem használnak ki a piskótalécek jó tulajdonságaiból, ezért nem látod a különbséget a fejlődésben.

Egészen más lenne, ha fordítva lenne, tehát a mai forgatott aszimmetrikus hóekeíveket próbálnád tanítani régi lécekkel! Elvéreznének szegények...

Írod a keresztbefordulással megállást.
Nagyon helyes, igazad van, enélkül nem lehet létezni, meg kell tanulni a "hokiféket"!


Még ezt is írod:
"Én már azt is kipróbáltam, hogy hóekézés után nem a párhuzamos lendületet tanítottam, hanem az élen sízést"

Nagyon megosztó téma.

Rengeteg próbálkozás volt erre, a carving betörésekor a franciák teljes tematikát felépítettek rá, minden forgatás tanítást mellőzve, mondván "minden régi sítechnika szar, csak a carving a jövő".
Valahogy így nézett ki a dolog:

Első nap kap a felnőtt tanonc egy kicsi, max 1 méteres lécet (carvelino), nagyon kicsi rádiusszal. Ezzel kezdenek ideális pályán csúszni és kanyarogni.
Utána 1-2 naponta lépésekben, 5-10 cm-enként hosszabb léceket kapnak, így eljutnak egy hét alatt egy majdnem normál hosszú lécig.
A dolog jól hangzik, de nem vált be. Sem állandóan ideális feltételek, sem ideális képességű tanulók nem léteznek. Ezen kívül kell, hogy legyen rengeteg különféle hosszúságú léced, ami rendelkezésre áll.
Qrva bonyolult az egész, és semmivel nem hatékonyabb, mint a bevált módon haladni. Emellett veszélyes, mert csak száguldozni tanultak meg, tempókontrollt viszont nem.
A dolog így behalt.

Egyetlen eset viszont van, amikor az azonnal karcolás tanítása működhet, sőt használjuk is ezt a sorrendet, ez a műanyagpálya.
Ott mindig azonos feltételek és ideális körülmények között -főleg gyerekeknél, mert ők általában nem félnek- fel lehet építeni a síelést. Először tisztán karcolt ívekkel, amikbe később épül be a forgatás.
De nagyon fontos, hogy csak akkor szabad ezeket a gyerekeket kivinni hóra, nagy pályára, amikor már nem csak élen vezetve tudnak kanyarodni, hanem megy a forgatás is, különben életveszélyes, amit művelnek!

Összességében alapszabályként az elmondható, hogy forgatás nélkül nincsen síelés, sem hóekében, sem karcolt ("kááárving") kanyarokban, sem semmikor.

Ha egyszer elcsúszkálnánk egy délelőttöt együtt, marha jól meg tudnánk beszélni és mutogatni egymásnak ezeket.
Talán egyszer... :-)

Szia!

Látom, közben fellángolt a vita a hóekével és a rádiusz összefüggésével -meg általában mindennel :-) - kapcsolatban.

Megpróbálom leírni azt, amit próbáltam, hogy egyértelmű legyen, mire gondolok.

Szándékosan kiemeltem, hogy -ahogyan ezt írtam is- amikor hóekéről írok, akkor szó sincsen "pizza" jellegű fékező hóekézésről.

Írtam, és ez a lényeg, hogy a mai modern síoktatásban mindenkit egyből kanyarodni tanítunk.

Nem tanítunk hóekében fékezést. Egyrészt gyakorlatilag szart sem ér, ha komolyabb meredeken vagy tempóról kell fékezni, másrészt a tanulás szempontjából teljesen haszontalan helyzet.
Sőt, ami a nagyobb baj, hogy kimondottan rossz dolgok ragadnak a tanulóra, főleg amikor túl meredek pályára keveredik "pizzázás" közben.

A pizza fékezésből nem igazán lehet a jó sítechnika felé fejlődni.
Csúszkálni, sodródni, flatterolni, hátra terhelni, hegynek betámasztani meg lehet tanulni, de ez nem lehet cél.

A cél minden kezdőnél már a legelső lépéseknél is az, hogy KANYARODNI tanuljon.
Ezért -megfelelő körülmények esetén- egyáltalán nem tanítunk pizza hóekét, szakmai nevén szimmetrikus csúszó-fékező hóekét, mert ez nem alkalmas kanyarodni tanulni.

Amit tanítunk, az az úgynevezett aszimmetrikus hóeke. Ez nevében hóeke, de valójában nem az. Tehát nem toljuk vele a havat, nem fékezünk vele, hanem a külső sít élen vezetve síelünk.
A belső sí viszont a kis sebesség miatt szükséges támaszként (is) LAPHELYZETBEN ott marad.

A hóekehelyzet a kezdőknél olyasmi, mint a gyerekbringán a támasztó kerekek. Amíg nincs sebesség, valahová be kell támaszkodni. De ha már van tempó és egyensúly, akkor a támaszkerekeket leszereljük.

A belső sínek a hóekeívekben (is) persze sokkal több szerepe van, mint csak a támasztás, de ebbe most nem megyek bele, mert most fő kérdés a léc rádiusz és hóeke kérdése.


Az aszimmetrikus hóeke tehát egy olyan helyzet, amiben nagyon kis sebességnél és nagyon lapos pályán is meg lehet csinálni azokat a legfontosabb mozdulatokat, amikre a síeléshez szükség van.

Mert hogyan is néz ki egy forgatott kanyar? A lényeg:

ÉLEZ - TERHEL - FORGAT

Ebben a sorrendben, egymásra épülve jön létre a kanyar. NEM más sorrendben. A modern síelésnél már ez a sorrend. Már tanulóknál is. A korszerű soktatásban már a kezdőknek is azokat a mozdulatokat tanítjuk, amik később is használatosak.
Nem tanítunk később elfelejtendő "szükségmegoldásokat", amik magasabb szinten már javítandó hibának számítanak.

(Igen, sajnos még manapság is látni olyan oktatásokat, ahol kihajolós, fékezős, kicsavarodós hóekéket és egyéb borzalmakat síeltetnek a tanulókkal. Ez szakmai szemmel szomorú látvány.)

Régen, a carvingsík előtt amatőr szinten más volt a sorrend. A terheletlen, szándékosan tehermentesített síket kezdtük forgatni, (mint manapság mélyhóban), a mai sorrendben csak a legjobbak tudtak síelni.


A jó (aszimmetrikus) hóeke tehát egy eszköz, amit teljesen kezdő szinttől egészen az erős haladó szintig használunk, hogy lassabban tudjunk síelni eldőlés nélkül.

A jó hóeke alkalmas a kezdőknél arra, hogy megtanulják azonnal a forgatást, tehát a sebességüket rögtön kanyarokkal szabályozzák.
Nekik nagy segítség, hogy a V helyzet miatt a külső léc eleve valamennyire szögben van, tehát nem a nulláról kell megindítaniuk a kanyart.

De haladó szinten egy rövidlendületet sem igazán lehet megtanulni megfelelő hóeke, az úgynevezett hóekecsóva nélkül. Ez gyakorlatilag egylábas síelést jelent, nagy terhelésekkel, komoly forgatásokkal. A nyitott léchelyzet miatt már kisebb sebességgel is meg lehet csinálni, és a belső támasz is segítség, amíg még nem megy egyszerre két lábbal a forgatás.

Szóval a lényeg, hogy a kezdőket forgatni, kanyarodni tanítjuk. Ideális esetben nem tanítunk fékezést. A pizzát meghagyjuk arra, hogy ácsorogjunk egy helyben a lejtőn, vagy odacsússzunk laposon a felvonóhoz.
De ezt nem kell külön tanítani, amennyi kell, azt mindenki magától is megtanulja.

Kanyar és rádiusz.

Tehát a cél a kanyar. Mondom kanyar. Tehát nem "farolás" "sodródás" "flatterolás" "síkanyar" "fordulás" és egyebek, hanem íven kanyarodás.
Eleinte forgatással, ami mindennek az alapja. Azt kell megtanulni.

A forgatás nem egyenlő a sodródással, kifarolással, lapján rángatással, testből vagy térdből csavarással.

A forgatott kanyarodás lényege, hogy a sít a leendő kanyarba a csőrével irányítva vezetjük be. Mindezt tesszük úgy, hogy a sít legalább valamennyire élére billentjük.
Az élére billentett -és jól terhelt- léc eleje a szélessége miatt "megakad" a hóban, és elkezdi a sít abba az irányba vezetni, amerre a csőre görbül.

Minél inkább babapiskóta alakú a léc, az eleje annál szélesebb a közepéhez képest, tehát annál inkább magától "akad bele" a hóba, kezdi el a kanyart, és az egész kanyar folyamán annál inkább magát vezeti a kanyarban, annál kevésbé kell rádolgozni a forgatással.

A kis rádiusz, tehát széles csőr a tanulók kis sebessége mellett is működik, vezeti a sí elejét ívben a kanyarban.

Nagy rádiuszú léc ugyanígy működik, vezeti magát befelé a kanyarba, de nagy sebesség kell hozzá, ami nyilván nem egyeztethető össze a tanulókkal. Jó esetben... :-D


Tehát a kis rádiuszú léc lehetővé teszi a tanulóknál azt, hogy nagy tempó nélkül is tudjanak technikailag jó kanyarokat csinálni. Pontosabban egyáltalán tudjanak jó kanyarokat csinálni.

A külső sí élezését hóekében az aszimmetriával érjük el, tehát a test nem a külső, hanem a belső sí fölött próbál maradni, ezáltal létrehozva a külsőn automatikusan az élhelyzetet.

A régi dióverőkkel, amiknek hatalmas rádiusza volt, egy tanulónak a mai forgatást megtanulni esélytelen, mert a léc eleje nem fogja megkezdeni a kanyart és a forgatás közben sem fog segíteni. Sőt, a kanyarból kifelé fogja vezetni, nem pedig befelé, ívben.

A carving, de nagyobb rádiuszú léc valahol félúton van. Kicsit vagy nagyon szenvedve, sok kudarccal lehet vele tanulni a modern tematika szerint. Nem is sikerül mindenkinek, csak a sportosabb tanulóknak.



Nagyon bízom benne, hogy kellően összefüggéstelen voltam, és azokat, akik eddig valamit is értettek, most sikerült összezavarnom. :-)

:-D
Nem véletlenül kérdeztem tőle, hogy mit is szeretne.
Amúgy filléres lécek :-D , főleg, hogy azt sem tudni, hogy mik ezek...

Szia!

Kimondottan ilyen széles és nagyobb rádiuszú lécet keresel?

Simán kibír.
Rendesen megcsinált melegwaxolásnál persze.
Érezni is fogod, de szemre is látszik, ha már kezd elfogyni a talpból a wax.

Nem, nem!

Fontos a rádiusz kezdőknél is! Már a legelső kanyaroknál, tehát havon általában a második órában jelentősége van a kis rádiusznak, ami nagyon megkönnyíti a forgatás megtanulását. (Fékezgető hóekét már úgysem gyakoroljuk.)

A mai, modern sítechnika a mai lécekre épül, nagyon sokat hagyatkozva az úgynevezett "lécautomatikára", aminek (főleg) a széles sícsőr és a kis rádiusz a lényege. Tehát ezekre a lécekre alapozva tanítjuk a síelést. Ha valakin ilyesmi van, könnyebben boldogul és fejlődik.
És ennek nincs köze a carvinghoz, már az első forgatott hóekekanyaroknál is működik a carving léc automatikája.

És persze a további tanulás is sokkal könnyebb egy olyan sível, ami - persze jól használva- szinte magától kanyarodik.

Bocs. ;-)

Lehet, hogy nem teljesen értem, amit írsz, de ha mégis, akkor kicsit vitáznék veled.

Amikor a versenysík súlyáról írtam, arra utaltam, hogy nincs, azaz nem létezik stabilitás, torziós elenállás anyag nélkül. Anyag, aminek tömege van. A levegővel teli hab nem anyag. Hőszigetelésre jó, síépítésre nem.

Nem lehet megoldani azt a fizikai problémát, hogy a sí ne csavarodjon vagy ne csapkodjon az eleje, ha nincsen benne anyag. Persze nem mindegy, hogy milyen anyag.

Ezért van nagyobb súlya a komolyabb terhelésre gyártott léceknek, mert annak a síelő rétegnek, akik ezeket használják, már nem lehet eladni a marketing bullshitet és az ezerféle csillogó-villogó ilyen-olyan hangzatos nevekkel és dizájnnal felcicomázott sít.

Egy síelni még nem magas szinten tudó vesz egy neki tetsző "szép" lécet, amiről leírta a prosi, hogy az pont neki való, alpesi életérzést és fene tudja még miket garantál, felcsatolja, boldog, csúszkál vele. Ha jó, ha nem jó, az van neki, azt gondolja, hogy minden sí ilyen.

Egy síelni tudó rááll egy síre, kipróbálja, és az vagy jó vagy nem jó.
Egy jó síelő soha nem fog venni a kinézete alapján lécet, vagy a prospektusban leírt szöveg miatt sem.
Őket nem lehet átverni a purhabbal, mint az évezred csodaanyagával.
Ha szar a léc, nem fogja megvenni, sőt mindenhol szidni is fogja.

Tehát a gyárak kénytelenek jó léceket (is) gyártani azoknak, akik meg tudják különböztetni az átlagosat a jótól. Ezek lesznek a felsőkategóriás lécek és a versenylécek.

És nem kizárólag versenysíkről írtam. A felső kategóriáról beszéltem. Utcai lécekben is létezik a felső kategória, amik anyaghasználatban általában a versenysíkre hajaznak, de könnyebben kezelhetők, vagy más formájúk, jellegőek a más felhasználás miatt.

És egy tévhitről.
A versenysível csak száguldani lehet.
Ez nem így van. Ugyanúgy lehet vele lassan is síelni, ugyanolyan lassan, mint egy purhabos tanulóléccel.
Hóekézni is ugyanúgy lehet vele. Igaz, talán nem olyan kényelmesen, hanem kicsit többet kell vele dolgozni, ezért nem is ajánlott egy kezdőnek egy ilyen léc. (Más hátránya egyébként nem lenne vele, sőt, egy ügyes tanuló még jobban is járna.)
Sok oktató egész nap versenysível a lábán hóekézik a tanulóival. Nem csinálná, ha nem lehetne vagy olyan rossz lenne neki. :-)

Viszont lehet velük nem csak lassan, pontosabban nem csak kis terheléssel síelni. Mert a lényeg a terhelés, és nem a sebesség. Ezért sem kell orvosi személyzet a pályára, ha valaki egy szlalomsível csúszkál szinte olyan sebességgel, mint bárki más.

Mert a komoly szerkezetű lécek előnye a nagyobb terhelésnél jön elő. Terhelés, nem sebesség. Bármilyen sível lehet menni nagyon gyorsan, de nem lehet akármilyen sível komoly terheléssel vagy egy kemény pályán kanyarodni.
Mert a gyenge léc nem fog tartani még közepes terhelésnél sem, nem lehet vele normálisan, íven kanyarodni, hanem megsodródik, kitör az eleje az ívből, beremeg és egyebek.

Amiben teljesen igazad van, hogy mindenkinek olyan léc kell, amire szüksége van. Ezt osztom.

Viszont ez nem azt jelenti, hogy olyan kell, amit éppen kezelni tud. Mert ha ugyanis fejlődni akar, akkor már egy fokkal jobb, erősebb, sportosabb léc kell, ami biztosítja, hogy a sítechnikáját ahhoz tudja fejleszteni.

Nem biztos, hogy akiket említesz, a haladó síelők túllövik a lécválasztást, mert így van mibe belenőniük, legalább nem a léc lesz az, ami a fejlődésüket visszafogja, nem alécen, hanem rajtuk múlik a fejlődés.
Az egy dolog persze, ha megvan a komoly cucc, de a síelő nem tanul, csak ugyanazt csinálja sokat, abból nem lesz fejlődés.

Státusszimbólumként versenysít venni nem nagyon szoktak, én ezt legalábbis nem láttam. Úgysem tudja, aki nem ért hozzá, hogy az mi. Az ilyesmi kukihosszabbítást az autóval, a ruházattal és persze a hüttében jól látható pénzköltéssel lehet inkább kimutatni, az sokkal mutatósabb. :-)

Ami én látok a pályán kicsit más, mint amiről te írsz.
Egyrészt sem az osztrákok, sem más alpesi népek nem síelnek olyan jól, ahogy azt a körülmények indokolnák. Sőt, ahhoz képest, hogy milyen és mennyi lehetőségükk van, sítechnikailag kimondottan gyengék.

Hogy ez miért van, ebbe nem menjünk bele, ez már nagyon síoktatós szakmázás lenne. :-)

Amikor pedig azt figyeled, hogy ki milyen lécet használ, akkor soha ne azokat nézd, akik pár napokat síelnek felállva az íróasztal mellől, a nap negyedét a hüttében sültkrumplizva, hanem nézd meg a jó síelőket, a "hegyi embereket", rajtuk mi van, mivel és főleg hogyan csúsznak! :-)

Ez "érdekes".

De akkor miért van az, hogy a versenysík, amik nagy terhelést kapnak, mind nehezek? Én még nem találkoztam könnyű versenysível. Párat már matattam vagy álltam rajta.

És általában, ahogy haladunk egy adott gyártó léceivel a kezdőtől az egyre komolyabbak felé, azok egyre nehezebbek. Ők nem tudják, hogy ez nem jó így?
Mert akkor szólni kellene nekik...

Szia!

Ha valóban kezdő vagy, tehát most kezdesz síelni tanulni, akkor ez nem igazán jó választás. Végszükségben meg lehet próbálni, de akár heteket is veszíthetsz, ha kínlódsz vele.

Kicsit rövidebb (150 cm körül) és főleg kisebb rádiuszú (9-12 méter) jobb lenne, nagyban segítené a tanulásodat.

Ez brutál komoly! Jó arc is, és nagyon tud, buckáson én ilyet még nem is láttam.

1:42 - 1:45 között van pár olyan kanyar, ahol látszik a haladó síelés lényege. Nem "farol", nem "keresztbe veri", nem "lapján forgat" vagy egyéb marhaságok, hanem a sít a csőrével befűzi, bedugja a kanyarba.

Oké, ezt ő "kicsit" :-) brutális körülmények között és módon teszi, de minden rendes kanyar lényege jól látszik, azaz a sí befűzése a leendő kanyarba.

A végén a csajjal meg a kutyával jó fej volt... :-D

Az ott gyönyörű!
És nem csak az, hogy nem száll el, és szépen lerakja magát, hanem az, ahogy ívre rakja!
Nem lehet szar az érzés... :-)

Feri bátyám!

Ez egy ilyen topik, ez erről szól, itt gyűlik össze az a kb. fél ezreléke a honi síelőknek, akiket érdekel a síelésnek ez a része is, ez a részletekbe menő szőrözés. :-)

De nyilván nem mindenki érti vagy nem mindenkit érdekel ez.

Én például minden vita és harc ellenére itt jól érzem magam, de biztosan nem fogod olvasni a hozzászólásaimat a "Melyik sapkában tudom a legjobb instafotókat készíteni?" című -remélem nem létező- topikban. :-)

Nem feltétlenül minden "katyvasz", ami itt olvasható. Persze a viták miatt az is van. De akit érdekel a téma, az ki tudja bogarászni a homokból az aranyszemcséket. És ez akár a javára is válhat.

Nem akartam beléd kötni, esküszöm! :-) Bocs, ha úgy tűnt.

Azt írod, hogy:
"Viszont az én megértésem szerint a forgatott mély tehermentesítéses lendület esetében az élváltás a tehermentesítés nélkül nem is tud megtörténni, a kompressziósnál ez nem igaz."

Így van, ahogy írod.

A lényeg -amiről keskesonka is írt-, hogy mély tehermentesítéskor aktívan összehúzod magad, magad alá felhúzod a síket, hogy ezáltal kevésbé nyomd őket a hóra, és az így kevésbé terhelt sít már meg lehet forgatni. Mondjuk egy bucka tetején.
Azután jöhet a nyújtás közbeni tovább forgatás.

De! Egy kompressziós karcolt lendületnél nem kell felhúznod a síket, helyette csak ki kell engedned a kanyarban keletkezett nyomást, aminek a kanyarban egyre erősödő nyújtással ellenálltál.
Tehát itt nincsen aktív összehúzódás, csak "engedés".

Persze ez csak akkor igaz, ha valaki nem kutyulja a dolgokat, tehát nem forgat, miközben azt hiszi, hogy ő élen síel. Nagyon sok ilyet látok, amikor valaki nem tudja, hogy amit síel, az valójában nem az, amit ő gondol. Úgy persze hiába magyarázza neki, hogy mit kellene éreznie.

Aki egyszer is rendesen belenyomta a sít egy karcolt kanyarba, az tudja, hogy milyen az, amikor onnan a sí visszarúg.

Ó, két nagy kedvencem, szuper helyek!
Már sokszor síeltünk ott, egyik jobb, mint a másik.

San Pellegrinoba mi február végén megyünk. :-)

Jó videó, végre egy síelni szépen tudó faszival, bár a dolognak a mély tehermentesítéshez nincs köze. :-)

A terepsízéshez szükséges képességek fejlesztéséről szól, nevesül arról, hogy amikor jön a bucka, letörés, de már benne vagyok a kanyarban, akkor ezt elszállás nélkül hogyan lehet megoldani.
Szépen látszik, az első részben, amikor az ugrató tetején húzza meg az ívet. Ha ott ütemet tévesztene, durván elszállna.

Bár többre is nagyon hasznos ez a technika. Amikor a sima pályán csinálja, akkor az egy úgynevezett kompressziós lendület.

Nagyon hasznos technika, megérezni a kanyarban keletkezó erőket, hogy hogyan lehet ezeket növelni és hogy mikor, hogyan, milyen irányban lehet ezeket kiengedni. (Ez a kiengedés nem a "tehermentesítés"!)

Ki lehet engedni finomabban, de hirtelen a csúcsponton is, a legnagyobb terhelésnél is. Itt szokott kiderülni, hogy valaki tudja-e már kezelni a sít, érzi-e az erőket, át tudja-e engedni maga alatt a sít, vagy pedig pár kanyar után téveszt, és olyankor a sí katapultként lövi ki. Klasszikusan hanyatt repül ilyenkor az áldozat. :-)

Nincs olyan, aki nem száll el párszor, mire ráérez. De ez így van rendjén, bátran kell próbálgatni, úgy lehet ráérezni. Fontos gyakorlat haladó szinten, én mindenkit kínozni szoktam ezzel, könnyű pályán kötelező gyakorolni. :-)

Az így szerzett képességből (is) lesz a valóban haladó, nem ácsorgós, nem "tehermentesítős" síelés.

Akkor jól sejtettem, hogy olasz Dolomitok. Ezeken a helyeken még pont nem jártam sajnos.

Amúgy nincs jobb a Dolomitoknál... ;-)