Sikerült rábeszélni társaságunkat, hogy az egyre növekvő tömeget elkerülendő válasszunk mára egy kisebb síterepet. Mivel sokan és sok szépet írtak Altenmarkt-Radstadról, így ma erre a terepre esett a választásunk. Nem bántuk meg! Sőt...
A "nagy" síterepeknél nagyságrendekkel kevesebben voltak, sort egyetlen liftnél sem kellett állni, szinte a beléptető kapukig lehetett sízni (nulla perc várakozási idő). Az előző napi zauchensee-i tömeg után igazán üdítő volt kényelmesen, jó tempóban sízni úgy, hogy nem kellett félni ütközéstől.
Egész nap esett a hó, hol erősebben hol csendesebben, a hőmérséklet nulla fok alatt volt. A pályák kellemesek, szélesek, végig fenyves erdő között futnak, gyönyörű kilátással a városra. Még délután három körül is alig-alig buckásodott, s jeges foltokkal sem nagyon találkoztam.
Délután szállásadónk tanácsára felkerestül Altenmarkt-ban a Therme Amade nevű "termál" fürdőt. Azt gondoltuk, jól fog esni a forró víz az egész napos sízésben megfáradt izmoknak. A "termál víz" itteni viszonylatban termál, mert a legmelegebb medencében is majd megfagytunk, ezért rövid időn belül inkább a zuhanyzó forró vizét választottuk. Mint később kiderült, egyszerű forrásvizet melegítenek fel, majd sót adalékolnak hozzá, így készül az osztrák termálvíz. :)
A síterepre természetesen visszamegyünk, a fürdőbe biztosan nem...