Alapvetően kétféle hóekeív látható a gyakorlatban: a szerintem normál (én ezt tekintem simán hóekeívnek, de ezt szokták aszimmetrikusnak hívni), és a kiterheléses (amikor a felsőtest kihajlik.
Sokan még ma is azt mondják, hogy a normális (aszimmetrikus) hóekeív „belsőlábas”. Na most a valóságban a kiterheléses hóekeívnél több terhelés van a belső lábon, mint a modern (aszimmetrikus) hóekeívnél.
A kiterheléses hóekeívnél a külső lábra a felsőtest mozgatásával kerül némi terhelés, de a súlypont rossz nyomvonalon halad.
A terhelés időzítése késik (a kanyar második felében, a vége felé jelenik meg).
A forgatáshoz nincsenek meg az izomzati támasztások, ezért a felsőtesthez képest a térd csavarásával vagy a léc hátuljára való ráüléssel lesz forgatás.
A normális (aszimmetrikus) hóekeívnél a két láb közötti terhelés elosztása alacsony magasságban, izmok ellenállásával történik. Ez sokkal hatékonyabb és gyorsabb. Emiatt az ívbelső lécen gyakorlatilag nincs terhelés.
A súlypont optimális jellegű nyomvonalon halad.
Már a kanyar korai szakaszában megvan a jó időzítés lehetősége.
A medence környéki törzsizmok feszülése nem csak a terhelést szabályozza hatékonyan, hanem megadja a stabil alapot a forgatáshoz, hogy az ne térdcsavarás legyen, hanem hosszanti irányú, éles forgatás.
Röviden: az egyik az ívkülső sílécet direkt akarja terhelni és forgatni. Azaz az ívkülső oldal dolgozik.
A másik az ívbelső oldal aktív izommunkájával, következményként terheli és forgatja az ívkülsőt. Itt tehát az ívbelső oldal az aktívabb, de a hatások az ívkülsőn jelennek meg.
A gyakorlatban akiknek a mozgását ennek a logikának a mentén sikerül felépíteni, különösen buckás, mély, túrt hóban lesznek sokkal stabilabbak, mint a kiterhelést vagy az ívkülső sílécre koncentráló síelést tanulták volna.
Keresés
