Aineck a mai szélviharos időben
Reggel reménykedtünk, hogy nemcsak a Silverjet 1, hanem felső párja, a 2 is működni fog, mert üresen járatták a kabinokat. Lentről láttuk, hogy cudar világ lehet odafönn, a Katschberggel összeköttetést bizosító Gipfelbahnt mára elfelejthetjük. Fél 10 körül azon szerencsések közé tartoztunk, akik az erősen meglassított Silverjet 2- vel, szélmentesen juthattunk az Aineck csúcs közelébe. Horror idő fogadott bennünket, cserébe a frissen esett mélyhó síélményét kaptuk végig az A I pályán, helyenként ratrakolva, csodálatos ruganyosságát azonban megőrizve. A széleken, ahova a szél folyamatosan nagy erővel szállított, magas hókupacokra futhattunk fel, dunyha puhaságba!
A következő körben sajnos arra értünk fel a középállomásra, hogy gyűjtik be a kabinokat. Milyen hasznos, hogy megtartották a jó öreg csákányos lifteket! A nap hátralevő részében ezekkel jutottunk szinte ugyanoda, mint ahova a Silverjet 2-vel. Amíg "felfelé síztünk" gyönyörködtünk a fenyves vastag hótakarójában, és freestyle technikát művelő sporttársaink teljesítményében a fák között. Bravúros mozgás, ritmusérzék, fantasztikus rugalmasság és persze bátorság jellemezte őket. Szerencsére, a látási viszonyok jók voltak, leszámítva az erős porhavas befújásokat. Délutánra a szél telehordta a pályákat vörösfenyő ágakkal, tobozokkal. A zúzmókból összeállt labdacsok úgy kergetőztek a lejtőkön, mint nálunk az Ördögszekér... Különleges látvány volt! Léceinkkel kerülgettük a megtépázott erdő darabjait. Mit fognak tenni a ratrak vezetők? Bedarálják az ágakat? Éppen ezen tanakodtunk, és egy kanyarral lejjebb már láttuk is, ahogy az alkalmazottak kézi eszközökkel gyűjtötték össze a nagyobb gallyakat, hordták a motoros szán rakterébe. Valószínűleg, reggelre tökéletes pályák készülnek!
Szállásunkra érve megtudtuk, hogy jó döntést hoztunk a "Katschi" választásával, mert a szomszédos Grosseck-Speiereck délután már egyáltalán nem működött.