h i r d e t é s
Az első kép bal felső részén a szerencsétlenül járt 23 éves hódeszkás látható, amint egy szikla szélén ülve próbál beletörődni a sorsába. Innen lehetetlen bárhová is eljutni. A terep túl sziklás és túl meredek. Barátja, a kép közepén, kétségbeesve kapaszkodik egy fába.
Az üldögélő hódeszkás úgy döntött, hogy megpróbálja a lehetetlent. Elkiáltotta magét, hogy „Megyek!”, és nekiindult. Saját bevallása szerint azt hitte, hogy meg fog halni, amint többször is beverte a gerincét a sziklába, és egy fán is átcsúszott. Barátja a fába kapaszkodva figyeli a vakmerő mozdulatot.
A harminc méteres zuhanást egy fotós is figyelte a távolból. Ő hívta a mentőket, akik egy helikopterrel megérkeztek és elszállították a fiatalembert, aki komolyabb sérülések nélkül megúszta a kalandot. Elmondása szerint a képeket nézegetve, még mindig görcsbe rándul a gyomra, akár meg is hallhatott volna.
Képek:
extremesportsphoto.com