Emlékezzünk! 20 éve történt a kapruni katasztrófa

*** Figyelem! Ez a cikk 10 évvel ezelőtt készült, a tízéves évfordulón. Öt évvel ezelőtt, illetve a mostani, 20. évforduló alkalmából újra elővettünk! ***

Húsz éve történt Ausztria legszörnyűbb békebeli katasztrófája, idézzük fel, hogy mi okozta a balesetet és hogy mi történt az elmúlt években.

A kapruni Gletscherbahn 2 vasutat 1974-ben építették, majd 1993-ban felújították kabinjait. A gleccservasút a völgyből szállított utasokat az Alpincenterhez, amely kabinossal is megközelíthető volt, de abban az időben a gleccservasúttal jóval hamarabb lehetett felérni. A vasút olyan elven működött, mint a siklók, két szerelvény indul el egyidőben, egyik fentről, a másik lentről. Az egynyomú sín csak középen bővül ki kettőre, ahol a két szerelvény találkozik és elhalad egymás mellett. Egy szerelvény két kabinból áll, melyek maximum 180 utast szállíthatnak egyszerre.

2000. november 11. reggelén is tele volt a lentről induló szerelvény mindkét kabinja. Mielőtt a vasút beért a föd alá, a hátsó kabin utasai észrevették, hogy füst terjeng a szerelvény hátsó vezetőkabinjából, amely felfelé úton természetesen üresen áll, mivel a kezelő a felső irányítókabinban foglal helyet. A mérgező füst beszivárgott az üres vezetőfülkéből, majd hamarosan már a tűz is átterjedt. Ekkor a vészhelyzetekre tervezett irányítórendszer leállította a liftet, amely hatszáz méterrel az alagút bejárata után leállt.

Az ajtókhoz nem volt vésznyitó, a kabinban nem volt vészhívó rendszer a vezetőfülkéhez, a mobiltelefonok a föld alatt nem működtek. Az ablakok ütésálló üvegből készültek, amelyek ellenálltak a menekülőknek. A vezetőfülke alkalmazottja csak a leállás után vette észre, hogy mi történik, de az elektronika nem tudta kinyitni az ajtókat. A kétségbeesett utasok közül valakinek sikerült kitörni a hátsó kabin ablakát, ahol tizenketten ki tudtak mászni.

A kijutottak között volt egy 25 éves gyakorlattal rendelkező tűzoltó, akinek sikerült meggyőznie a többieket, hogy lefelé kell elindulni. Addigra az alagút már úgy működött, mint egy hatalmas kémény. Az alsó bejáraton érkező levegő felfelé hajtotta a kigyulladt vasútból áramló tüzet és mérgező füstöt. A füst pedig akadálytalanul kijutott az fenti Alpincenter megállóba, ahol a vészkijáratok nyitva maradtak. A füsttel megtelt épületből mindenki fejvesztve menekült, de négy ember már nem tudott kijutni a tűzből. Ekkor érkeztek meg a tűzoltók, akiknek csodával határos módon sikerült egyiküket megmenteniük, de a másik háromért már nem tehettek semmit.

A baleset okát mára már nagy biztonsággal meg lehetett állapítani. Az 1993-as felújítás alkalmával kényelmesebbé tették a vezetőfülkéket, elektromos hősugárzót szereltek be, hogy a vezetők ne fázzanak a gyakran mínusz 20 fokos hidegben. Ezeket a melegítő eszközöket otthoni használatra tervezték, nem vasúti kabinokba. A hősugárzók az állomásokon automatikusan bekapcsoltak, induláskor pedig automatikusan kikapcsolódtak. Így történt akkor is.

A probléma már induláskor elkezdődött, a hősugárzó kigyulladt. Hiába kapcsolt ki magától az égés folytatódott. A tűz továbbterjedéséhez újabb szerencsétlenség kellett, ez pedig a szivárgó fékolaj vezeték. A vonatot körülbelül 160 liter, rendkívül gyúlékony, fékolajjal töltötték fel. A vezeték a kigyulladt hősugárzó mellett is futott. A tűzre hulló olajcseppek még jobban táplálták a tüzet, a felerősödő tűz pedig széttörte a fékolaj vezetékét, így már ömlött az olaj a tűzre. A műanyag padlózat könnyen égett, és az alulról érkező huzat segítségével a tűz gyorsan átterjedt az egész vonatra. Valószínűleg sokan nem a tűztől, hanem a mérgező füstben haltak meg.

A balesetben 155-en vesztették életüket. A vonat 162 utasából 12-en megmenekültek. A balesetben életét vesztette a szembe irányban közlekedő siklóvonat vezetője és egyetlen utasa, valamint hárman az Alpincenterben. Az áldozatok nagy része osztrák (92) és német (37) volt, de akadt köztük japán (10), amerikai (8) szlovén (4), holland (2), brit (1) és cseh (1) állampolgár is. Az áldozatok közül 37-en még nem töltötték be a huszadik életévüket.

Sok év távlatából már tudjuk az okokat, de a bíróságok eddig senkit sem találtak bűnösnek. Az első tárgyalás 2002 júniusában kezdődött és 2004. február 19-én ért véget. A bíróság felmentette mind a 16 vádlottat (lifttársaság munkatársait, a lift építőit, és az ellenőrző hatóságok embereit). Fellebbezés után már csak nyolc személyt állítottak újra bíróság elé, de őket ismét felmentették 2005 szeptemberében. Azóta számos per indult, a németek a hősugárzó gyártóját perelték, az amerikaiak is külön pert indítottak New Yorkban, de egyik sem hozott eredményt. 2008 februárjában a hozzátartozók 95 százaléka elfogadta az egyik biztosító és az osztrák állam közös pénzbeli kártérítését, amelyet az év júliusában meg is kaptak. Ausztriában a baleset után az összes liftet átvizsgálták, mára az egyik legszigorúbb szabályzatot dolgozták ki. A régi vasutat örökre bezárták, helyette új kabinost építettek. Emlékhely épült a gleccseren, ahol a hozzátartozók és a gyászolók leróhatják tiszteletüket.