Miklós Edit 12. lett lesiklásban szombaton, és ezzel a magyar sísport legjobb eredményét érte el a Világkupa sorozat hétvégi állomásán, a franciaországi Val' d Isereben.
h i r d e t é s
Minden idők legjobb magyar eredményét produkálta Miklós Edit a világkupák történetében. A 48.-ként rajtoló versenyzőnk már a pálya első felében a 20. helyen állt, és folyamatosan javított eredményén, végül 12. helyen haladt át a célon. Eredményéért 22 világkupa pontot kapott. Edit megelőzte többek között Lara Gutot és Julia Mancusót.
„Sikerült összehoznom egy remek menetet! A síléc is jól csúszott, köszönet edzőmnek, Stark Marcinak. Egész futam alatt nagyon hallgatott rám a lécem, és úgy kanyarodott, ahogy én akartam. Már az utolsó edzésen éreztem, hogy jól mentek az ívek a meredeken, igaz, nagyon sok volt az időhátrányom, de az érzés azért megvolt, és ez számított. A mai napon sikerült azt hoznom magamból, mint edzéseken. Sokat fejlődött a technikám a nyár alatt, de ezt nem olyan könnyű a versenyen is megvalósítani. Most összejött, és remélem, ezzel az érzéssel fogom tudni folytatni jövőre is. Nagyon örülök az eredménynek, de főleg annak, hogy sikerült az utolsó edzéshez képest 5 másodpercet javítanom. Most már nemcsak gondolom, látom is, hogy meglehet csinálni, vagyis a legjobbak között lenni! Persze ehhez mindennek stimmelnie kell” - nyilatkozta Miklós Edit a futam után.
Edit számára néhány nap szünet következik, családjával tölti a karácsonyt Csíkszeredában, majd Szilveszter előtt visszatér Ausztriába, és készül a következő Világkupa versenyre.
„Addig is megőrzöm ezt az érzést a lábaimban!” – tette hozzá Edit.
A Val d'Isere-ben rendezett lesikló szám győztese a svájci Marianne Kaufmann-Abderhalden lett, második a szlovén Tina Maze, míg harmadik helyen az osztrák Cornelia Hütter végzett.