Menü ≡
SÍTEREPAJÁNLÓ
Mölltal gleccser
Besízés az őszi szünetben 100%-os hóbiztonsággal!
Sölden - Ötztal
Völkl szezonnyitó síteszt Sölden - 2017.11.1-5.
Chopok - Jasná
Szlovákia legnagyobb síterepe!
Szállások széles választékban
Hintertux
Besíző hosszú hétvége programokkal 110 €/fő-től!
UTASBIZTOSÍTÁS -10%
Kövess minket: facebook twitter googleplus youtube

Kalandos élet Budapesttől Chiléig

Kovács Barna versenyzőként nem, de edzőként igazi nyerő típus volt

2008.03.05. | Szerző: Lipiczky Ágnes
Ha az ember síelő "felmenőkkel" bír, szinte biztos, hogy egy egész életre szóló barátságot köt a lécekkel. Ez egyszerűen kikerülhetetlen. A tél varázsa, a síelés élménye pillanatok alatt rabul ejti az embert. Így volt ez Kovács Barna életében is, aki a brassói síversenyző papa révén már két évesen síléceken állt.

A „sítudomány” apáról fiúra szállt, és a körforgás azóta sem szakadt meg. Sőt…

"Megszállottnak is mondanak. Nagy hiba, hogy soha nem vezettem naplót. Fordulatokban gazdag életemből bestsellereket írhattam volna. Még nem adtam föl (hogy megírjam), de egyre többet felejtek ..." – önvallomásként ez áll egy internetes közösségi portál adatlapján Kovács Barnáról.

Hatvanegy esztendős. Nem látszik a kora. Napcserzette bőr, szúrós, vibráló, mégis derűs tekintet. Az ember egyszerre érzi a megnyugvást és a nyughatatlanságot, látja a megjárt csúcsokat és a még meghódításra váró területeket.

Aki ismeri önt tudja, hogy a sí kimeríthetetlen, elnyűhetetlen nagy szerelem az ön életében.

És még annál is több. Két éves koromban kezdődött, és így hatvanon túl sem tudok lemondani róla – mondja Kovács Barna. – A sínek köszönhetően fordulatos, kalandos, gazdag életem volt, és csak egy-két olyan dolog van, amelyről azt mondanám: másképp csináltam volna.

Ha jól tudom, két esztendősen kezdődött ez a kalandos élet, akkor ismertette meg önnel ezt a sportágat az édesapja, aki síversenyző volt.

Román bajnok volt, Brassóból került Budapestre, s a háború után egyike volt azoknak, akik a hazai sísportot újjáélesztették, mi pedig Gedeon bátyámmal gyerekként mindig ott voltunk vele a hegyekben…. Versenyzőként nem voltam igazán számottevő ebben a sportágban. A Honvéd színeiben síeltem, tizennyolc éves koromig minden telet a Mátrában töltöttem. Csodálatos idők voltak és az államnak köszönhetően mindenünk megvolt, ami ehhez a sportághoz kellett. A Honvéd felszerelést adott, saját cipészműhelyében sportcipőt készítetett nekünk, utazhattunk Lengyelországba, Csehországba, majd később Ausztriába versenyezni, ami nem sokaknak adatott meg ebben az országban. Nagyon szép évek voltak ezek, de nem a legsikeresebbek.

Min múlott, hogy versenyzőként nem tudta azt kihozni magából, amit később a tanítványaiból sikerült?

Technikailag képzett síző voltam, de nem nyerőtípus. A szorgalmammal sokra vittem, mégis az a plusz, ami a győzelemhez kellett nem volt meg bennem. Ifjúsági bajnoki címmel és felnőtt magyar bajnoki ezüstéremmel zártam a pályafutásomat. Korán felismertem viszont, hogy az edzőség közel áll hozzám. Jól tudtam az embereket motiválni, mobilizálni, képes voltam kihozni belőlük azt a bizonyos pluszt, ami a győzelmek záloga.

Mikor kezdte az edzői pályát?

1972-ben végeztem el a Testnevelési Főiskolát, még abban az évben megkaptam a magyar válogatottat. Tizenhárom éven át dolgoztam a magyar csapattal, Kővári Enikővel, az Apjok lányokkal, Gótzy Antival, a Völgyesi testvérekkel, majd Kozma Péterrel. Talán az ő neve ismerősen cseng még sokaknak. Péter a svájci B válogatott tagja volt, sikerült a magyar csapathoz hívni és kiváló eredményeket ért el az 1983-as Universiadén, majd a szarajevói téli olimpián is.

Egy évvel később azonban úgy döntött, nem folytatja idehaza az edzősködést. Miért?

Igen, 1985-ben a bormiói világbajnokságra sajátos hangulat alakult ki a magyar csapaton belül, ami nekem egyre idegenebb lett. Az igazság az, hogy mi kőkeményen csempésztünk azokban az időkben azért, hogy megteremtsük a pénzt a síelésre. A Nemzetközi Síszövetség szabályai szerint két versenyzővel utazhattunk a Világkupákra, amelyeken a szállásunkat és az étkeztetést, valamint a versenyzés költségeit fedezte a FIS. Ezekről az utakról mindig hoztunk valamit haza Nyugatról, aminek az árából újabb edzőtábort, síelési lehetőséget tudtunk előteremteni. De az eszközből egyre inkább cél lett, egyre kevéssé számított az eredményesség, és az utazgatás, a velejáró lehetőségekkel került előtérbe. Ettől a konfliktushelyzettől akartam szabadulni.

És miként került éppen Hollandiába?

A nemzetközi versenyeken a kis sínemzetek általában egy szállodában laktak. Többnyire mindig együtt voltunk a görögökkel, az ausztrálokkal, az új-zélandiakkal, a britekkel vagy a hollandokkal. Esténként együtt készítettük elő a versenyzőink léceit, utána jókat sörözgettünk, egy idő után sportbaráti kapcsolatok alakultak ki, mindenben számíthattunk a másikra. Amikor a hollandok edzője látta, hogy én készülök bedobni a törölközőt, megkérdezte nem mennék-e a holland szövetséghez, vele dolgozni. Ismertek, tudták, hogy melós ember vagyok, aki elsőként van kint a pályán és utolsóként jön be, szóval nem vettek velem zsákbamacskát.

Hogyan tudott a hazai viszonyok között legalizálva keresztülvinni egy nyugat-európai munkát?

A korábbi évek eredményei alapján sikerült jó kapcsolatokat kialakítani az OTSH-ban, így megkaptam az engedélyt.

Gondolom Hollandia más világ volt a hazai viszonyokhoz képest.

Olyan világ, amelyben a munkám alapján ítéltek meg, ráadásul rendes fizetést is kaptam. Két évig dolgoztam a holland csapat mellett, az egyik tanítványom második lett a gyerek- világbajnokságnak számító Trofeo Toppolinón, ami óriási szenzációt keltett a szakmán belül. Hamarosan privát edzője lettem egy holland női versenyzőnek, aki egy esztendő leforgása alatt megnyerte a holland nemzetközi bajnokságot. A nyári szezon már Ausztráliában köszöntött rám, ide mentünk edzőtáborozni, ahová elkísért Apjok Ildi is. Nem sokkal később már egy ausztrál hölgyet edzettem, de sajnos kivagyiságból elfogadtam az ausztrál szövetség ajánlatát is a szövetségi kapitányi posztra. Altenmarkti központtal edzettem az ausztrál válogatottat, de rossz döntés volt felvállalni őket, mert fiaskó lett ez a munka. Akkoriban került mellém Bónis Attila, aki szépreményű tehetséges versenyző volt – Csikszeredából jöttek át családostul Magyarországra 1987-ben, és együtt edzhetett az általam vezetett csapatokkal Ausztriában – édesapja elismert síedzőként csak később követhette, de azután együtt dolgoztunk. Attila nagy léptekkel haladt előre a ranglistákon, mire úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a nyári versenyzés lehetőségeit, s Argentína felé vesszük az irányt.

Miért pont Argentína?

Attilának szüksége volt a pontokra, és a dél-amerikai bajnoki sorozat tökéletes lehetőség volt erre. A külügy segítségével és saját finanszírozással elutaztunk Argentínába, ahol egy magyar család két hétre befogadott minket az otthonába. Attila megnyerte az argentin szlalombajnokságot, majd Chilében is szép sikereket ért el. Felfigyeltek ránk. Több argentin és chilei versenyző kérte a segítségemet, velünk kezdtek el tréningezni.

Gondolom ezekben az időkben alapozta meg a chilei szövetségi kapitányi posztot.

Valahogy így történt. Kilencvenegyben, kilencvenkettőben és kilencvenháromban is ide mentünk edzőtáborozni a magyar versenyzőkkel, mert a lillehammeri olimpia előtt újra felkértek rá, hogy én irányítsam a magyar csapat munkáját. A jó kapcsolat a chileiekkel megmaradt, 1996-ban, a granadai világbajnokságon találkoztam ismét a válogatottukkal, és itt kaptam egy ajánlatot, amivel élnem kellett, hiszen leányom, Móni Naganóra készült, az 1998-as téli olimpiára. Elfogadtam az Andino Osorno síklub meghívását, ahol edzőként dolgozhattam. Egyetlen kitételem volt, hogy Mónit is magammal vihessem. Ő kőkeményen edzett, készült az olimpiára és eközben gyerekeket oktatott. Két szezont töltöttünk el együtt Dél-Amerikában. Móni számára nagyon jól sikerült a felkészülés, három számban is elérte a kiküldetési szinteket, és azután szépen szerepelt Naganóban, az olimpián. Még ott, az olimpiai versenyek során kaptam egy ajánlatot, hogy pályázzam meg a chilei szövetségi kapitányi posztot. Megpályáztam, megkaptam. Két évig dolgoztam Chilében, ahol nem csak síedző voltam, hanem masszőr, orvos, sofőr és mindenes, ahogyan azt már idehaza is megszoktam.

Miért lett vége ennek a munkának?

Mert beleugrottam egy dél-chilei síközpont fejlesztésébe, amelyről azt hittem, hogy jó vállalkozás lesz. Nem mértem fel a korlátaimat, a feladat sokrétűségét és meg kell valljam, hogy túlnőtt rajtam a feladat. Akárcsak az ausztrál szövetségi kapitányság, ez is életem rossz döntéseit szaporította. Három éve jártam utoljára Chilében. Közben idehaza fejlesztgetjük a kilencvenes években Apjok Ildivel alapított cégeinket, a Ski Totalt és a magyar símárkát, az Explosivot, amelyre egyre több országban van igény.

Az edzősködés nem hiányzik?

De, hiányzik! Az üzleti élet rögös pálya, főleg a mi területünkön és főleg egy olyan ember számára, akinek semmi vénája, adottsága nincs a pénzügyi területhez. Ráadásul önfejű is vagyok, bár e nélkül nem hiszem, hogy idáig jutottam volna.

És melyik nemzet hívószavára indulna?

Ilyen nagy fába már nem vágnám a fejszémet. Fizikailag ma már alkalmatlan lennék rá. Annak idején én a szaktudásom mellett a fizikai erőmet is beleadtam a munkába. Már hajnalban kint voltam a hegyen, pályát tűztem, időt mértem, este utolsóként jöttem ki a síboxból, hogy a versenyre a lehető legjobb léceket készítsem elő. Ehhez már öregnek érzem magam, de azért még lobog bennem a tűz. Itthonról jött egy hívó szó. Ennek kapcsán volt szerencsém az elmúlt napokban, a spanyolországi Formigalban a junior világbajnokságon segíteni a magyar csapatnak. Szép élmény volt, sok régi baráttal találkoztam. Egész jól szerepeltek a mieink, Berecz Anna hetven fős mezőnyben lett 27. lesiklásban, ami kiemelkedő eredmény, de Szepesi Bertold és Döme Zsófi is kitett magáért. Örültem, hisz éreztem, hogy a versenyzőknek sem volt haszontalan, hogy ott lehettem. Egyébként a síről sosem szeretnék, s nem is tudnék lemondani!
h i r d e t é s
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Szeretném megkapni a friss híreket és legjobb síajánlatokat.
Elfogadom az adatvédelmi elveket.
Hírlevél archívum »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 105 vendég és 9 regisztrált felhasználó látogatja.
Asztali nézet
A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk. Elfogadom. Több infó...