Miután tavaly már 1 fantasztikus napot síelhettem a Via Lattea francia részén, Montgenevre síterepén, nagyon megörültem, hogy a Serre Chevalier Galaxy bérlet 1+1-es verziója tartalmaz 1-1 nap síelést a francia és az olasz részen is (+ 400 km pálya). Pontosabban úgy működik a dolog, hogyha a bérleted csak Montgenevre-n érvényesíted és nem síelsz át az olasz részekre érvényesítettni, egy napon, akkor azon a napon, az ott kapott térképen sárgával jelölt felvonókon utazhatsz, így viszont egy másik nap átmehetsz az olasz részekre, de értelemszerűen akkor már a francia oldali felvonókat nem használhatod. Ennek ugyan értelmét én nem látom, de különösebben nem zavart a dolog, miután Montgeneveren is el lehetne síelni akár 2-3 napot is, nem beszélve az olasz részről, ahol a paraméterekből kiindulva akár 1 hetet is simán el lehet tölteni és Montgenever-ből csak egy faluval kell odébb menni Clavierbe (3 km), Briancontól pedig 17 km.
Montgenevre:
Brianconból kb. fél órás autózással a szerpentinen (14 km) közelíthető meg, de most elég sokszor leállítottak és csak felváltva haladhatott a forgalom, az előző napi nagy havazás következményeinek eltüntetése miatt. A nagy hó miatt csak kevés parkolót nyitottak meg, nagyrészt fizetőst, de ha időben felér az ember még talál az ingyenesekben is helyet, mi pont megcsíptük az utolsót a Les Chalmettes lift közelében. Nem volt nagy tömeg, csak az ingyenes parkolók fogytak el gyorsan, a fizetős részek üresek voltak. Viszont szombaton a hazavezető úton láttuk, hogy fél tízkor már szinte alig volt szabad hely (a fizetősekben is) pedig úgy elmarták a havat, hogy az út mellett két oldalt is meg lehessen állni és bár Briancon felől nem volt forgalom, Torino felől több kilométeres kocsisor araszolt Montgenevre és Briancon felé. Tehát kocsival érdemes hétköznap menni. Érdekes módon a Via Lattea-n tovább tartanak nyitva a liftek mint Serre Chevalieren, ahol 16.30 után már sehová nem lehet feljutni, míg az olasz részen még 17 óráig járó liftek is vannak.
A pályák a műút két oldalán helyezkednek el, így ha süt a nap, akkor egész nap, akár zárásig napos pályán síelhetünk kiváló látási viszonyok között.
Mi tehát a Les Chalmettes TMX lifttel indultunk fel és először a Les Anges csúcs alatti fantasztikus kék és piros pályákon pörögtünk. A gleccser jellegű, tetején kopár részen (ami egyben a free-rider-ek paradicsoma is) mindegyik pálya hibátlanul kezelt, nem jeges, nem buckás, széles, némelyik kicsit hullámos, így bátran meglehet ereszteni besorolástól függetlenül. Két nem túl hosszú ülős és egy tányéros lift szolgálja ki ezt a kb. 6-7 nem túl hosszú, de nagyon élvezetes pályát. Hétköznap és előszezon lévén kevesen voltak a pályákon és a felvonóknál, de a szombat reggeli áradatot látván hétvégén szerintem nem ilyen rózsás a helyzet.
A fenti pályák kipróbálása után jó kis erdei pályákon lecsúsztunk a Prarial lift aljába majd azzal felérve a kiváló és élvezetes Tremplin nevű fekete pályán zúztunk le a másik oldalra átmenő Serre Thibaud TMX lift aljába. Felérve azonban azzal szembesültünk, hogy a lifttől jobbra fekvő szintén gleccser szerű kopár, dimbes dombos Colde L'Alpet-i rész nem megy, le van zárva. Itt sajnos sehol nem jelzik a síelőknek mint pl. Serre Chevalier-n, hogy a síterep mely részei vannak nyitva. Pedig rengeteg hó volt rajta (lehet, hogy ez volt a baj), de a pályákhoz hozzá sem nyúltak, szűz hó és üresen szomorkodó felvonók. No de sebaj, párszor lecsúsztunk a TMX aljába egy isteni pirosas-kékes pályán, majd a két üléses Le Chalvet Superior nevű (neve ellenére) kissé rozzant kétüléses lifttel felmentünk a 2650 méteres Chalvet tetejére, jóval a fahatár fölé. Hűvösebb is volt odafent, de azért megcsodáltuk a panorámát és az ott talált remek piros és fekete pályán csúsztunk néhányat.
Ezután benéztünk a kabinos Chalvet lift végállomásánál lévő nagyon impozáns hüttébe, ahol a teraszon óriási párnás punnyadós fotelekben lehetett (volna) gyönyörködni a páratlan kilátásban. De mivel az éttermet kicsit drágának, a kiszolgálást pedig lassúnak találtuk, meg az idő is pont felhőssé vált, így újra átmentünk a másik oldalra és ott a már tavalyról ismert, a Les Gondrans lift aljában lévő hüttét látogattuk meg, ahol lehetett kb. 22 euro-ért egy leves, főétel, forraltbor combót kapni.
Utána felmentünk a Le Rocher L'Aigle lifttel, ahonnan kiszállva ismét gyönyörű panoráma tárult elénk, el lehetett látni egész Brianconig és túl. Ide többször is feljöttünk, hogy a nekem ezen a napon talán a legjobban tetsző piros pályán pörögjünk, de sajnos ennek is csak az egyik oldala volt nyitva. Ezután a nap végéig, az ezen az oldalon lévő erdei pályákon pl. a Le Brousset fekete és kék változatán, és minden további útba eső pályán síeltünk. 16,44-kor még becsusszantunk a '45-ig járó Prarial lift beszállójába és annak a tetejéről pont oda tudtunk csúszni autóhoz a parkolóba.
Egy csodás napot töltöttünk itt, annak ellenére, hogy az időjárás nem volt tökéletes, a reggeli napsütést déltől felhősödés váltotta fel, némi hószállingózással és a látásviszonyok enyhe romlásával. De később újra kisütött a nap és ez feledtette azt a kis rossz érzést ami a lezárt részek miatt volt, bennem, mert én tavalyról még emlékszem, hogy ott is milyen tök jó pályák vártak volna, pedig akkor jóval kevesebb volt a hó. De hát az ember ne legyen telhetetlen!
Az olasz oldal: Sestriere
Tavaly mikor egy napot a fantasztikus Montgenevere-n síelhettem rákerült a bakancslistámra, hogy az olasz oldalt is meg kell ismernem. Miután hóban nem volt hiány talán túl nagy elvárásokkal is mentem és lehet, hogy ez is oka kicsit a fanyalgásomnak, de engem most nem győzött meg az olasz rész.
Bár Montgenever-ből is át lehet lécen csúszni a következő faluba, mi inkább a helyismeret hiánya miatt nem bíztuk a véletlenre és a Montgenever utáni faluig Claviere-ig autóztunk (+3 km) mert ugye az 1+1-es bérlet konstrukció miatt az olasz oldalon kellett érvényesíttetni a bérletünket és már csak az olasz oldalhoz tartozó felvonókat használhattuk.
A faluba érve könnyen találtunk ingyenes parkoló helyet a
La Coche felvonó parkolójában. Alig volt néhány autó a parkolóban. A bérlet érvényesítése után a a La Coche lift felé vettük az irányt. Úgy gondoltuk egy gyorsat csúszunk az itteni pályákon, majd gyorsan továbbindulunk, mert a térkép alapján elég hosszú út várt ránk Sestriere és Oulx felé. A La Coche-ből kis átcsúszással átszálltunk a Serra Granet felvonóba. Ennek a középállomásán kiszállva csúsztunk egyet és megállapítottuk, hogy ugyanolyan kiválóak a pályák itt is mint Montgenever-n. Hibátlan pirosak, kékek, erdei, nem buckás, nem jeges, néhol kicsit keskenyebbek, azután szélesebbek, jó ritmusban hullámzóak. Nagyon lendületesen síelhetők. Úgy gondoltuk, ha nem találunk jobb pályákat a többi hegyen, délután akár itt is elsíelgethetünk. Az aljáról tehát újra fel a La Coche és a Serra Granet lifttel, de most már a tetejére, hogy indulhassunk a többi hegy felé. Felérve már kezdtük sejteni, hogy a tájékozódás itt már korántsem lesz olyan könnyű, mint Montegenever-n, vagy Serre Chevaliere-n. Ha valaki megcsinálta a Sella Ronda körsít tudja mire gondolok. Kiszállva a liftből a táblák, térképek csak úgy olaszosan 20-25 méterrel feljebb vannak elhelyezve s miután odabotozol, látsz két-három nyilat pl. Sestriere, Claviere, Montgenevre felirattal. Se egy felvonó név, se egy pálya szám. Ha viszont a célod felé vezető pálya számát ki is silabizálod a térképről, biztos, hogy nem lesz kitéve a pálya elején, hanem a pályára becsúszva 25-100 méterre. És ha rossz felé mentél, akkor annyi, kereshetsz egy felvonót, ami visszavisz, hogy újra próbálkozz. Ez sajnos az egész pályarendszerre jellemző. Ráadásul a pályán is 300-400 méterenként vannak a számozások, és sokszor észlelhető elágazás nélkül egy adott pálya más számozással folytatódik, amit megint csak a térképen lehet kibogarászni. Ha viszont látható elágazás is van tutira meg kell állni, hogy megbizonyosodj, hogy tényleg bármelyik irányba mehetsz. Nos a Serra Granet tetejéről egy kis térképészkedés után megtaláltuk a helyes irányt Cesana felé a Sansicario-i lift aljába. A táblákon, ha voltak éppen útközben, vagy Cesana, vagy Sansicario volt kiírva, de minket nem tudtak összezavarni :)
Először egy isteni nagyon jó esésű szinte még frissen ratrakolt piros pályán kellett csúszni, ami egy végtelen hosszúnak tűnő erdei zöld átcsúszóba vezetett, ahol időnként még botozni is kellett. Lett volna egy piros meredekebb lecsúszó közben, de az sajnos le volt zárva, pedig volt rajta hó dögivel. Az erdei pálya végül a Rafuyel nevű 2-es ülős liftbe torkollott, amellyel lefelé és fölfelé is lehetett közlekedni.
Itt azonban volt még egy kis tanakodás, mert a felvonó előtt volt egy elágazás, ahol le volt szedve az elzáró szalag, de a pálya mégsem tűnt hivatalosan nyitottnak. Mi végül a felvonót (levonót) választottuk és nem bántuk meg mert föntről már láttuk, hogy egy teljesen kezeletlen mély szűzhavas pályán(?) kellett volna leevickélnünk, s mivel közülünk senki sem free-rider, ezt nem bántuk annyira. Egyébként a zöld lecsúszó is kihagyható egy 4-es ülős szintén kétirányú lifttel, de már így is annyit lifteztünk és olyan keveset síeltünk, hogy ez fel sem merült. Leérve Cesana-ba utunk egy kabinos lifthez a Ski-Lodge nevezetűhöz vezetett, amelynek teteje már Sansicario-ban volt. Na megérkeztünk gondoltuk, de ekkor még két 4-es ülőssel és 1 tányérossal fel kellett menni az M. Fraiteve csúcsra. Már majdnem egy órát felvonóztunk, úgy, hogy szinte 500 métert sem síeltünk. A Pragelato rész tetején két választás adódott, vagy Sestrier, vagy D'Oulx felé vesszük az irányt. Sestriert választottuk, de nem jártunk túl jól. Természetesen "olaszosan" itt sem jelzik semmilyen módon, hogy melyik felvonó, vagy pálya nem üzemel. Elindultunk Sestrier felé, (persze a helyes utat megint nem volt egyszerű megtalálni (az előbb említett tábla és számozás mizéria okán), de mindenhol azt tapasztaltuk, hogy a Sestrier felé vezető pályák le vannak zárva. Közben a délelőtti napsütéses idő is kezdett elromlani és a magasabb csúcsok felhőbe takaróztak, így a látási viszonyok is jelentősen romlottak. Egy helyen el is vétettünk egy elágazást, aminek okán a a pragelato-i Colo 2 üléses aljában kötöttünk ki, majd felérve újra próbálkoztunk egy másik iránnyal. Ezen a részen a pályák havasabbak, kicsit buckásak, de jól síelhetőek voltak. Tehát újra próbálkoztunk, a térkép szerint egy kék pálya jöhetett számításba. Ez a kék pálya egészen biztatónak tűnt, mert részben a Sestrierből feljövő kabinos lift alatt tekergett, de csak a félállomásig jutottunk, ugyanis, mint kiderült a rengeteg hó ellenére sem lehetett pályán lecsúszni Sestrierbe. Így maradt a kabinos "levonó". Az ablakból, láttunk néhány bátor free-ride-ost és board-ost a kezeletlen pályán, de mi nem szerettünk volna hasonló babérokra törni. Sestrier látványa sem volt valami magasztos, vagy lélek emelő. Egy az olimpiára épült, modern, de kihaltnak tűnő, tájidegen épület halmaz, nagy kör alakú toronyházakkal, ami egy erőmű hűtőtornyaira emlékeztet. Nyoma sincs a romantikus kis hegyi falvak hangulatának, a rusztikus, de mégis szép házaikkal, szűk utcáikkal, mint mondjuk Claviere. Megérkezvén felmentünk a Garnel 4 ülésessel és a tetején meglátogattuk a hüttét. Mondjuk jobb lett volna feljebb menni egy lifttel, és onnan becsúszni a hüttéhez, mert a Garnel kiszállójától elég rendesen kellett botozni a hüttéhez. Önkiszolgáló mivolta ellenére ez volt a legdrágább hütte a héten. Forraltbor pl. 5 euro, de azért 25 pénzből meg lehetett úszni egy minestrone leves, lasagna, forraltbor + egy igazi olasz eszpresso menüt. A kávé 1,20 volt és tényleg finom. Ezután még följebb mentünk egyet a 4-es Nouva Nube lifttel, de a rossz látási viszonyok miatt nem volt többhöz kedvünk. Mivel itt főleg fekete és piros pályák sorakoznak, az élvezetes síeléshez, nem árt a jó látásviszony. Így inkább elindultunk a kabinos aljába, hogy visszajussunk a Pragelato tetjére és ott eldöntsük hogyan tovább.
Visszaérve a Oulx-i csúcsok is még mindig felhőbe burkolóztak, a lenti pályákért meg nem mentünk oda, így úgy döntöttünk, ma kihagyjuk az Oulx-i részt és visszafelé vettük az irányt. Helyes irányba állva Sansicariot, a ceseana-i kabinos lift tetejét céloztuk meg és onnan szerettünk volna lejutni a Rafuyel lift aljába ami visszavisz Clavierbe. Egy ideig jól is alakult a dolog, de a Lodge lift tetejénél lévő elágazásnál elfogyott térképen jelölt kék a pálya. Valamiért mégis úgy döntöttünk, lécen indulunk a középállomás felé, a térképen jelölt kék úton. Csak remélni mertük, hogy nem kell majd vissza evickélnünk. A középnél lejjebb amúgy sem lehet csúszni, mert a onnan már térkép szerint is csak felvonóval lehet lejutni. Szerencsénkre a kék pálya végül egy leratrakolt átcsúszóba torkollott, amin előttünk addig még nem járt senki. Utánunk azért már jöttek. A pálya végül nem jutott el teljesen a középállomásig, mert amikor már láttuk a célt a ratrak nyom elfogyott (a gép valószínüleg megfordult) és így összetúrt mélyhavon kellett magunkat odaszenvedni a beszállóhoz, ami ráadásul a másik oldalon volt, mint ahonnan mi közelítettünk. A kaland szerencsére jól sült el és büszkék voltunk magunkra, hogy megcsináltuk. A felvonóból is vidámabban szálltunk ki, mert bevallom az eddigi Sestrier-i túra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Jobb kedvre derített még, hogy a nap is újra előmerészkedett. Újabb 2 felvonó, a Rafuyel és Sagnalogna, valamint a széphangzású Sagnalogna Bercia nevezetű felvonóval visszaértünk Clavierbe, a Granet tetejébe. A délután hátralevő részét azután itt töltöttük a még mindig kiváló állapotú pályákon. Azonban itt is szomorúan vettük tudomásul, hogy a legmagasabbra menő Col Sauer 4 üléses lift nem jár és itt sem a hóhiány lehetett a probléma. Még egy kis kellemetlenség, hogy a La Coche liftet időközben leállították és ha Boeuf lifttől balra eső bármelyik pályán csúsztál le, nem tudtál oda csúszni közvetlenül, hanem akkor oda kellett botozni a Col Boeuf lift aljába. Egyébként a Boeuf lifttel kell akkor is felmenni, ha valaki Montgenever-n parkol, mert ennek a liftnek a tetejéből lehet átcsúszni a francia oldalra. Kicsit bosszantó volt, hogy a Col Boeuf kiszállójából induló és az aljába vezető tök jó piros pálya (szerintem a legjobb) edzés miatt le volt zárva ezért, a másik irányba kellett menni, vagy a Granet felvonót megcélozni és ezeken a pályákon lecsúszva jött a végén a botozás. A Beouf liftnek még az is volt a hátránya a Coche-val szemben, hogy csak egy botozós kék pályán lehetrtt a Granet aljába jutni, és még a beszállás is elég szerencsétlenül volt megoldva. De mivel, már újra hét ágra sütött a nap, a pályák pedig ugyanolyan hibátlanok voltak mint reggel, nem bosszankodtunk semmin csak pörögtünk, mint a fekete lemez. Így záróakkordként még egy nagyon ütőset síeltünk. Mivel a Coche ami a legkésőbbig (16.45) jár, nem ment, 16.36-kor még úgy kéredzkedtünk be a 16.35-ig menő Boeuf-be. Mi voltunk az utolsó vendégek, fent már csak a biztonságiak voltak és nem is engedtek akárhol lecsúszni, csak az általuk kijelölt pályán, amiben nem voltunk biztosak, hogy a kocsihoz visz, de végül sikerült elérni botozás nélkül a parkolót.
Most, hogy lassan összegezni szeretnék, kicsit elbizonytalanodtam. Lehet, hogy túl nagy elvárásokkal néztem a dolgok elébe és ezért ért kis csalódás?
Bár tény, az idő sem volt olyan mint előző nap Serre Chevalier-n, de nem csak ezzel volt bajom. Alaphelyzetben egy ekkora síterepen, ha csak 1 napot síelhet, az embernek végig kell gondolnia melyik részén akar síelni, mert bár a részek össze vannak kötve mégis rengeteg idő és felvonózás (minimális síeléssel, míg egyik helyről a másikra eljut. Pl. ha mondjuk Sestriere-t, Pragelato-t, vagy Oulx-t szeretnénk inkább besíelni érdemes Clavier helyett 20 km-rel arrébb kocsikázni és Cesana kabinos liftjével kezdeni, mert így sokkal gyorsabban elérhetőek a kívánt részek. Ha viszont úgy dönt az ember, hogy Clavierben marad, ott is simán el lehet tölteni egy fantasztikus napot. Végül is az 1+1-nek ez a hátránya, hogy választani kell.
A másik az időjárás. Tavaly kevés volt a hó, az volt a baj. Most viszont volt elég hó, de ez sem jó. Nem tudom, hogy milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy ez a síterep optimálisan működjön. A pályák amiket próbáltunk jók, sok pálya is van, elég hosszúak is, de túlsúlyban vannak a piros és fekete pályák, ami azért haladó sítudást igényel, kezdőknek kevésbé ajánlott. Nem tetszett viszont a sok botozás, a sok felvonózás, bár a liftek többnyire korszerűek nagyrészt, 4-es ülős és kabinos, a korszerűbbek (Leitner, Doppelmayer) gyorsak, kényelmesek, de vannak régebbi lepattantabb 2-es 4-es ülősök is, szélfogót, vagy ülésfűtést azonban ezen a terepen sem találtunk az általunk bejárt részeken, ami azért nem volt kicsi. Továbbá nem tetszettek a tájékozódási anomáliák és hogy szerintem indokolatlanul sok pálya nem volt megcsinálva és emiatt le volt zárva és két faluba is csak lifttel lehetett lemenni, ami hóhiány estén még érthető, de ilyenkor?. Nekem valahogy olyan felemás érzésem van. Míg Montgenever (és Serre Chevalier is) francia terep, ennek ellenére nekem olyan volt, mint az általam leginkább kedvelt olasz síterepek (Val Gardena, Val di Fiemme stb.) Sestriere (és Bardonecchia) bár olasz nekem mégis inkább az általam kevésbé kedvelt francia (pl. Les 2 Alpes, Les Orres) síterepekhez hasonlít.
Most úgy gondolom, hogy mivel az olaszoknál nincs olyan kedvezményes (sőt olcsó) szállás+bérlet konstrukció, mint a franciáknál, hanem mondjuk Setriere-i szállással és olasz oldalon vásárolt bérlettel, csak nagyságrendileg drágábban lehetne ezt a túrát abszolválni, ezért a legjobb megoldás, ez a Serre Chevalier-el összekötött olcsó szállás+ 1+1-es Galaxy bérlet kombináció, végül is 650 km pályára érvényes, reális áron, mégha nem is összefüggően, de reálisan.
Keresés
