Kedves Márti!
Pár dolog: Nem tudom meddig csorgott volna a bokáján az a bizonyos illatos nemes anyag annak az akárkicsodának, -aki azt találta mondani az utazási irodában, hogy csak rémhír-, ha kikötözném oda a hegyoldalba egy fához az 5 méteres, vagy azóta mégmagasabb hóba egy pár órára.
Ami a legfontosabb! Nem a szlovéneknél volt a probléma, hanem Sella Neveában, ami a gerinc túloldala, már Olaszország. Az első nap, mikor bementünk a boveci "tourist agnecy"-be a centrumban, azt javasolták, hogy ne vegyük meg a hatnapos síbérletet a kiszámíthatatlan időjárás miatt, hanem nézzünk körül (Sella Nevea és Tarvisio) és aztán döntsünk. Így is volt, átmentünk Sella Neveára még aznap délután, de az 1 napos síbérletet már nem vettük meg arra a 2 órára, csak gyalog mászkáltunk fel 1 szakaszon, és ott csúszkáltunk. Elindultunk haza, és amint írtam, a lezúdult lavinától hazajutni már nem tudtunk vissza Szlovéniába. Miután kiszabadítottak minket, a hókotrók nem dolgoztak tovább. A menedékházba a hegyimentők (én még nem tudom, erre van-e valami nemzetközi jogszabály, hogy megtehetik-e vagy sem) de nem engedtek be, és leküldtek egy apartmanba, ahol fizetni kellett volna arra az egy éjszakára 26 eurót fejenként. Ha azt kifizettük volna, a boveci szállást nem tudtunk volna kifizetni, továbbá amúgy sem akartuk magunkat ilyen plusz költségekbe verni, nem volt azért többünknek sem olyan olcsó ez a síelés. Mondtuk, nekünk tökéletesen megfelel a menedékház, majd másnap továbbállunk. Nem adták, így maradtunk az apartmanban. Ücsörögtünk egy pár órát a tűznél, éhesen, ruháinkat szárítgatva. Eközben a kotrók ittak rendesen, majd mikor megjött a tulaj, hosszas vitázás után elérte, hogy egy hegyimentő kíséretében távozzunk. Levitt minket a hegyről, majd utunkra engedett. Ausztriának vettük az irányt, majd onnan vissza Szlovéniába. Hihetetlen hegymenetek voltak, óriási hóban. Volt úgy, hogy kb. 2 kilómétert tettünk meg fél óra alatt. A mellettünk elhaladó osztrák kotró keresztet vetett ránk. (nem vicc!) Hiába kotorták el előttünk egy darabon a havat, fél óra múlva ugyanúgy nehezen volt járható. Az egyik első kerékmeghajtású autónkon egy komolyabb emelkedőn elszakadt a hóláncunk is. A sok erőlködéstől a másiknak elment a hűtővize. Lassan úgy éreztük magunkat, mintha a szovjet fronton lettünk volna. 26 óra ébrenlét étlen, szomjan. Végül fejenként 15 euroért megszálltunk egy ifjúsági szállóban Krjanska Gorában, egy jókora kört leírva. Ettünk, majd aludtunk 5 órát. Addigra tökéletesen megtisztított utak voltak Bovecig. Nem láttunk szlovén munkagépet állni, kivéve mikor tankoltak. Egyébként bármi problémánk adódott, azonnal segítettek. Mindenki ismert mindenkit, telefonáltak egyet, kettőt, rögtön tudtuk, amit akartunk.
Másnap kaptunk ingyen buszt, ami minden nap vitt minket Tarvisioba, ugyanis addigra Sella Nevea is életveszélyes lett, továbbá az utakat még mindig nem takarították le rendesen arrafele.
Ezek után a kalandok után úgy döntötök, ahogy jólesik, a felelősség a szervezőé, illetve azoké a szerveké, akiknek ilyen szituációban kutya kötelességük a tőlük várható maximumot teljesíteni azért, hogy ha kényelmben persze nem is, de legalább biztonságban tudhassuk magunkat. Nem éreztük, hogy ezt a gerinc túloldalán megkaptuk volna.
Mielőtt elindultunk, szervezőként tudtam, hogy Bovecen már volt lavina, ami megrongálta a felvonót. A szlovének lezárták napokkal korábban a hegyet, nem sérült meg senki. Azt is tudtam, hogy ha déli szél fúj, a tenger felől további csapadékot hoz a hegynek. Azt is tudtam, hogy 6,5 m hó rengeteg. Kikértem 2 több évtizedes tapasztalattal rendelkező hegymászó ismerősöm/barátom véleményét is, akik mondták, hogy lehet, hogy ők ugyan lemondanák, de azt a helyi szerveknél (kotrók, hegyimentők)senki sem tudhatja jobban, ezért érdeklődjek náluk. (A TÚLOLDALON A HELYI SZERVEK SZARTAK RÁNK!!!(bocsánat!))
Nekivágtunk, de erős a gyanúm, hogy ha segítséget kaptunk volna, nem kellett volna azt a fehér poklot megjárni, amit megjártunk. Természetesen nem egy rossz döntést hoztunk mi is (pl csúsztunk kb sötétedésig, és csak aztán indultunk haza), de ezek sokszor kivédhetetlenek, pláne akkor amikor már az idegesség és nem a józan ész kezd úrrá lenni a társaságon. Nem kell tovább ragoznom, azt hiszem.
Azóta még több hó van odafent, ha figyelemmel kíséred, láthatod te is! Írom mégegyszer: ÉN MEGBÁNTAM, HOGY NEM MONDTAM LE! És bár óriási, felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal lett gazdagabb 12 ember, azt is vallom, amit egy neves hegymászó, Helen Keller egyszer így fogalmazott meg: " A biztonság többnyire csak ábránd. A természetben nem létezik, az emberiség sem érzékeli. Hosszú távon kikerülni a veszélyt nem biztonságosabb, mint nyíltan kitenni magunkat neki. Az élet vagy egy merész kaland, vagy semmi." Ezt persze nem úgy kell értelmezni, hogy "Húúú, most az olasz oldalon meg lehet dögleni, menjünk oda!" Ez azt jelenti, hogy több tapasztalattal nagyobb biztonságban leszünk, de keresni nem kell a bajt, megtapasztalni viszont csak közelről tudod. Így nyitsz utat magadnak arra is, hogy egy más, egy civilizált/urbanizált világon kívüli életben (szerintem a valódi és igazán élhető életben) megtanulj olyasmit, amit többnyire más soha.
Természetesen te döntesz, kedves Márti, ill. bárki, aki hegyre készül. De hogy nehogy kedveteket szegje bármi, egy másik idézettel köszönnék el:
"Van valami öröm az úttalan erdőben,
Van valami gyönyör a magányos tópartban,
Van egy társadalom, hova senki be nem hatol,
A parton, hol hangosan üvölt a tenger,
Nem vagyok ember, de természet ezerszer..."
Lord Byron
Keresés
18 cm
