10+ év kihagyás után legutóbb 2023-ban voltam megint síelni pár napot Obertauernben. "Régen" többnyire 1-3 napos Hochkar-i utakat (volt Koralpe is, meg Donovaly is egyszer-egyszer) és 6 napos francia túrákat (Sybelles, Chamrousse, Valmorel-St.Francois-Longchamp) csináltam. Imádtam mindet, legjobban Valmorelt, az továbbra is a top síterep nálam. (még videót is készítettem róla anno, amikor feleségemmel jártunk ott)

Az én kedvenceim még mindig az erősebb kék, gyengébb piros pályák, amik még nincsenek rommá buckásodva, és nem a folyamatos fékezésről szólnak az én tudásommal.
Nem szeretem, ha azt érzem, hogy ha nem csűröm be a féket időben, akkor 1 másodperc múlva már potenciálisan olyan iramban zúzok le a szakadékba, hogy nem fogom tudni megfogni, csak borzasztó nehézségek árán - vagy úgy sem. Viszont pont emiatt, pl. Valmorel kék és piros pályái nagyon fekszenek: szélesek, nem túl agresszívak, de ha megereszti az ember, lehet zúzni azért ezerrel, lehet kísérletezni, technikázni, stb. Lejövök jóformán bárhol (pályán), ha muszáj, de a feketéket nem élvezem, a buckákat sem.

"Árérzékeny" vagyok, mindig igyekeztem mindent "olcsón" kihozni, nem szoktam hüttékben üldögélni (csak ha nagyon cudarak a körülmények, és csak ott tudok megpihenni), szeretek "nyitástól-zárásig" a pályákon lenni. Most, hogy eltelt 10+ év a régi időkhöz képest, már kicsit többet kell pihennem közben, de az alap ez. Nem inni megyek ki, nem bulizni, nem wellnesselni és nem gasztronómiai élvezeteket keresni elsősorban. Egyiket sem vetem meg, ha úgy adódik, csak nem azt keresem, ha síelésről van szó, hanem a síelés örömét, a tájat, a levegőt, a koncentrációval járó kikapcsolódást.