"A csend végtelen. A délelőtti nap laposan érkező sugarai szikrákat szórnak a havon. A fejedből törlődnek a gondolatok. Híre-nyoma sincs a pályák zajos nyüzsgésének és a délutáni buliknak. Csak te és a hegy. Szabadság. Korlátok nélkül, kedved szerint variálhatod az íveket. Nincsenek kötelezettségek, nincsenek bámészkodó tekintetek. Te magad döntesz mindenben.
Szép lassan kiaraszolsz a lejtő szélére. Egy pillantás a mélybe. A lélegzeted elakad. A lábaidból kiinduló, jóleső remegés egész testedet megborzongatja. A pulzusod egyre szaporább. Már érzed az adrenalint. Villámgyors, éles gondolatok cikáznak az agyadban. Csak a lefelé útra koncentrálsz. Merre legyen az arra, milyen a hó. Mindenesetre az útnak egyelőre csak egy darabkája látszik, aztán jön a nagy ismeretlen. Hol lehetnek a tájékozódási pontok? Hogy induljak neki? A döntések a pillanat törtrésze alatt születnek. Te vagy az első a terepen a legutóbbi hóesés óta. Tisztában vagy a veszélyekkel. Akarod és elfogadod őket. Kontroll alá akarsz vonni mindent, de a kockázatokkal számolnod kell. Elég lesz ide a tudásod és a tapasztalatod? Veszel egy nyugtató, mély lélegzetet. A leheleted végtelenné fagy a jeges hidegben. Még egy rövidke, gyors kötésellenőrzés. Megigazítod a szemüveged. Végigtapogatod a ruhád zsebeit, meggyőződsz róla, valóban mindegyik zárva van. A rutinszerű mozdulatok megnyugtatnak, megerősítik önbizalmadat és döntéseidet. Hajrá. Az első lépés. Csípőig süllyedsz a hóba. Az első hószökökút az arcodba spriccel. Levegő után kapkodsz. Következő kanyar. Csak te és a hegy, a természet, és a kaland. Nincs idő gondolkodni. Újabb kanyar. Gyorsulás. A porhóban csaknam súlytalanná válsz. Melletted sziklák rohannak el. Az adrenalin immár boldogságmámorrá szelídült. Mámorító élmény. Meg tudod csinálni. Az út egyre meredekebb. A sebességed egyre nő. Léced hátsó kétharmada folyamatosan a hó alatt van. A hátad mögött felkavarodó hóförgeteget csak ösztönösen érzékeled. A nyomvonalként választott vízmosás irányt változtat. Te szédítő tempóval érkezel a nagy kanyarhoz és messzire kisodródsz. A levedlett bőrként elhagyott meder még utánad üvölt. Nem számít. Te biztosan állsz a lábadon. Lihegve veszed tudomásul, fogy a szufla. A combizmok bedurrantak. De tartod a sebességet. A hókristályok most már égetik a bőrödet. A gravitáció térdre kényszerít. Teljes gázzal előre a következő kiszögellés irányába. Maximáélis erőbedobás. A felvert hófelhők méteressé dagadnak. Újra vissza a keskeny sodrásba. Az utadat szegélyező fák, diadalod néma tanúi, mintha fejet hajtanának teljesítményed előtt. Aztán szűz terep következik. Fény-árnyék játékban pompázó, széles hegyoldal. Ritmikusan váltakozik a súlytalan repülés és a kemény nyomás a kanyarokban. Lefelé lebegsz. A feszültség csökken. Szabadnak érzed megad. Te vagy a legnagyobb. Már csak néhány forduló a világ. Nagyon laza vagy. És vége. Egy pillantás a legyőzött hegygerincre. Nem semmi! Karjaidat magasba lendíted, ordítani szeretnél, de kimerültséged néma párává tompítja a hangot. Csak a gőz tör elő belőled. Hanyatt dobod magad a hűs, puha hószőnyegbe. A leheleted sötétkéknek látszik. A szíved kalapál. Már megint nincs levegő. Egy aprócska diadalmas kiáltás. Így még nem sokszor érezted magad. Újra felnézel. A te lejtőd. Hódolat. Büszkeség. Boldogság...."