Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Stani kiemelt beszámolói
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Kaprun
2025.02.19.
Február 17:

Múlt péntekre ide is megérkezett a havazás, amit hétfőre virradóra további 15 cm levegős porhó fogadott, így egy kis Maiskogel után nem volt kérdés, hogy délután a gleccser következik. A környékbeli síterepekhez képest itt végre úgy igazán van hó, bár a 150 cm a megszokott alatt van, bízunk benne, hogy ez még jócskán növekedni fog. Erre egyébként február utolsó napjaiban , egészen márciusba menőleg van esély, ha az időjárási modelleket nézzük.

A reggeli havazást délután napsütés váltotta, a hó remek porhó volt és az eddigi szezon legjobb freeride napja kerekedett ki belőle. Bár a freeride útvonalokat már teljesen kijárták délutánra, egy kicsit kikalandozva (és bevállalva némi mászást, sétát, traverzot) még bőven akadt rajzolni való a szűz hegyoldalakon, így a Lakarschneid vagy éppen a Geißstein csúcsai alatt.

Egy-két bemelegítő kör és az elmaradhatatlan Alpincenter után Kaprun túloldala következett, ami csodás porhóval fogadott.
Ezen a napon csak ketten csúsztunk le, én és egy osztrák oktató.

Vissza Kaprunba a Krimml és Zell am See közt közlekedő vonattal, majd tovább a 660-as síbusszal Kaprunba.

A síbérlet egyébként a síbuszokon kívül a vonatra is érvényes !


Képek:

https://sielok.hu/fotoalbum/kaprun2...0250217/galeria/
20250217-140957.jpg
IMG-1674.jpg
20250217-141828.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2025.02.19.
Múlt péntekre ismét visszatért a tél,amit másnap (február 15.) igazi képeslapidő követett.

A hófelhők tovaszálltak és teret engedtek a napsütés és kék ég nászának. Frissen behavazott fenyőerdők, csillogó hegyoldalak, ropogós mínuszok és a hegyoldalakat sejtelmesen simogató felhőfoszlányok.

Csodás délután volt ! A pályáknak kifejezetten jót tett Holle Anyó, amit azért a liftársaság is megtámogatott, elég sok pályán múlt péntek óta üzemelnek a hóágyúk, a völgybe futó lejtők mellett a 2, 3, 8, 15 pályákon, hogy csak egy-kettőt ragadjak ki.

Ami a freeride részét illeti:

Az északi oldalon 1400 méterig levegős porhó. A hó minőségével ez alatt sincs gond, a mennyiség viszont sakkozós meneteket tesz csak lehetővé az alacsonyabb térszíneken. A Glemm völgyébe kifutó erdészutak viszont nagyszerűen járhatók, stabil alappal.

Beszéljenek tovább a fotók:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20250216/galeria/
IMG-1652.jpg
IMG-1645.jpg
IMG-1655.jpg
IMG-1653.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2025.02.09.
Pénteken (február 7.) egy rövid esti síelés keretében Saalbachra esett a választás.
Bár most van a VB, ráadásul pont az esti síelés ideje alatt volt Hinterglemmben az eredményhirdetés, de ennek ellenére teljesen zökkenőmentesen lehetett közlekedni a völgyben.

Az esti pályán kevesen síeltek, várakozás egyáltalán nem volt. Éjszaka vélhetően hóágyúztak, ami kifejezetten jót tett a pályának.

Minden hétfőn, szerdán és pénteken világítják meg Hinterglemmben az Ubahn kabinos lejtőjét, egyenletes , nagyszerű fényviszonyokkal, érdemes kipróbálni, aki erre jár.
20250207-175249.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2025.02.09.
Január 28-án délután havazás kezdődött ami másnap a reggeli órákig is kitartott, bár már jelentősen gyengülve. A szomszédos Magas-Tauernben 30-50 cm esett, attól északra szerényebb mennyiségek, de hegyen egy 20+ cm itt is összejött, amit természetesen akkor , illetve február első hétvégéjén kellően kihasználtunk.

A déli (1500 méterig jórészt hómentes) oldalakat nézve csaknem hihetetlen, hogy az árnyoldalon milyen jó kis porhó van. Természetesen a megszokottól azért még messze van, de lassan alakulgat és most úgy tűnik február második felében újrakeveri Holle Anyó a (hó)kártyákat, legalábbis itt Salzburg tartományban mindenképpen.
20250129-064436.jpg
20250129-155722.jpg
20250129-155749.jpg
20250201-133040.jpg
20250205-072032.jpg
20250201-132957.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2024.12.15.
Saalbach – december 15.

Az autót a ZellamSeeXpress parkolójában tettük le, innen a 7-es (gyakorta, kb 10-15 percenként közlekedő) síbusszal mentünk a Schönleitenbahn kabinosig.
A pályák összeségében nagyon jók, de van egy kettő, ami egyelőre kerülendő, így a 162b a Seidlalmig rettentően sok kavics volt. A Polten nyolcüléses pályái szuperek, de délelőtt sokan voltak ezen a részen. A túloldalon Leogangban a 215-ös és a 206-os kék (az Asitz kabinos közepéig) bizonyultak a legjobbaknak.

A saalbachi oldalon a Kohlmais térségében kifejezetten jó volt a 152, 166 és 153, utóbbit még késő délután is egész jó állapotban találtuk.

Az északi oldalon a Schattberg pályái egyelőre csak a középállomásig használhatók, itt két kritikus pont volt: az egyik, amikor az 1-es áthúz a kabinos nyomvonala alatt (egy-két helyen kövek, de kikerülhetők), a másik a pálya közepén, ahol szűkebb lesz, itt rettentően jégrögös volt, ezt leszámítva viszont élvezetes köröket lehetett menni.

11-12 óra közt szinte kiürült a síterep ,így délután meglehetősen privát síeléssel ajándékozott meg minket a hegy.

Hütteárak: Saalbach sem lett olcsóbb, a Montana Royalban (153 pálya teteje) két forraltborért 15 eurót szükséges leszurkolnunk, az Alte Schmiedében (206-os pálya teteje) az extrább magyar gulyáslevesért 22 eurót kérnek (a sima 9,50 euró), bár kétségtelenül nagyon jó hütte/étterem.
Lenn a sétáló utcában egy ázsiai levesért majd’ 16 eurót kóstál és meglehetősen jellegtelen ízvilágot könyveltünk el a fogyasztása mellett. Ugyanitt egy csirke (Maishendl) körettel valamivel 30 euró felett, ez a levessel ellentétben finom volt, különösen a köretet nagyszerűen eltalálta a szakács.
20241215-143204.jpg
20241215-143301.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2024.12.15.
Zell am See – december 8. és 9.
A síterep december 6-án nyitott meg négy ülőlifttel és nagy kabinossal.

A Standard (13) feketén már a nyitóhétvégén a völgyig csúszhattunk. Mindkét nap kellően télies volt, időnkénti havazással (a vasárnap kifejezetten havas volt). Az időnek köszönhetően (és előszezon) sokan nem voltak, csak a 3-as pályán volt időnként kisebb tömeg az ilyenkor megszokott sí-, és snowboardoktató képzések miatt.

Hütték közül már nyitva volt a Breiteckalm (1-es pálya), ahol egy tiroli gröstli csaknem 17 eurót kóstál, de az Eder Hüttében (8-as pálya) egy forralt bor is 7 euró felett.

Időközben már a rendszer nagy része üzemel, így a Sonnealm és a saalbachi völgy fele a ZellamSeeXpress.

Pályán kívül a felső részeken (úgy 1500 méterig) már vannak élvezetes körök, de a megszokott örömittas porhavazásokhoz még egy adag hó elkél, ami talán a jövő hétvége környékén megérkezhet.
20241209-143031.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Reiteralm – december 13.

A Silverjet kabinoshoz megérkezve sűrű havazás fogadott a völgy feletti felhőzetből. A felhőpárnából kiérve véget nem érő napsütéssel kék éggel, igaz az év ezen időszakában vannak olyan pályák, amik csak fél 11 után kapnak kevéske napot, elsősorban a 3-as és az 1-es középső/alsó szakasza.

A Finala Grandén (amit egész nap hóágyúztak) egészen a völgyig csúszhatunk, a másik völgypálya (1a) egyelőre zárva.

A pályákat nagyon rendbe tették, élmény volt rajtuk síelni. Pályán kívüli kalandokhoz még egy jó adag hó szükséges, de pályasíelésre több, mint ideális és végre a völgy is szép fehér havas.

A Silverjet már reggel nyolckor nyit, a frissen ratrakolt pályák kedvelőinek így érdemes korán kelni (hétvégenként 7.45 h-kor)
20241213-120615.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
december 2-3-4. napokon Wagrainban és Alpendorfban síeltünk.
Ekkor még a hegyek közti összeköttetés nem üzemelt, de Wagrain Grafenberg részén + Alpendorfban így is jó kis kínálatot sikerült összehozni.
Hétfőn fantasztikus idő volt, sok-sok napsütéssel, nulla fok körüli hőfokokkal a hegyen (1700 m) és -4 fokkal a völgyben (inverzió). Grafenbergen mesterien megcsinálták a pályákat és a szép idő ellenére se jöttek fel sokan a hegyre, csupán néhány iskolás csoport hozott időnként némi életet a hegyre.

Keddre megérkezett a havazás, egész nap esett a hó, de a pályák (a kevés síelőnek köszönhetően) így is jól tartották magukat.

Szerdán Alpendorfba mentünk át, ahol Wagrainhoz hasonlóan kevés síelő, snowboardos volt. A hó kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte egész nap esett, néhányan már pályán kívülre is kimentek, de ehhez még kevés hó volt ekkor.

Megemlítendő, hogy szezon elején mindig extra kedvezményes a napijegy, idén ez 37 euró volt, ami ismerve a főszezoni árakat (70 euró körül) igen barátinak mondható.
1000008494.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2024.12.01.
Saalbach megnyitott, ma reggeli helyzet Hinterglemmből.

A völgyben dekorhó, ami a napos oldalakon gyorsan eltűnik és először úgy a középállomások fele mutogatja magát szégyenlősen. A hóágyúk az egész völgyben üzemelnek, láthatóan a főbb pályákra koncentrálnak. A Kohlmais és Bernerkogel környéke a távolból már egészen jól néz ki, a Reiter és Hochalm körül még sok (mű)hó kellene.

Hinterglemm árnyoldalán a 30-as (jelenleg itt ez az egyetlenegy sípálya, ami nyitva - a kezdőrétet leszámítva) pályára koncentrálnak, középállomástól lefele szorgosan dolgoznak a hóágyúk.

Ma reggel nagyon privát volt, fenn 2000+ méteren kevéssel nyitás után kellemes nulla fok, lenn a völgyben -6 körül (inverzió).

A pálya a felső részen sajnos sok helyütt "knollig", azaz jégrögös, illetve keményebb, de nem jeges. Ez a mostani létszámnál nagy gondot nem okozott, de tömeg esetén gyors jegesedés lehet.
A középállomástól lefele sokkal jobbnak bizonyult a hó.
unnamed-21.jpg
unnamed-20.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Kaprun
2024.12.01.
Kis pénteki-szombati helyzetjelentés Kaprunból.

Pénteken igazi januári idő (-15 C fok körül a gleccseren), délelőtt még itt-ott enyhén havazott, kora délután kiderült és a napsütés a hétvégére is maradt.

A gleccsersíterep aljáig (Langwied - 1976 m) nyitva a pályák. Tegnap a 12-es alsó szakaszát (13,11-es pályáról startoló leágazás) is kinyitották.

Intenzíven hóágyúznak a 12-es középső részén, a 6-oson, a Black Mambán és a Maurer (5-ös) pályákon.

Várhatóan a jövő hét folyamán megnyitják a 6-ost, 12-es középső szakaszát és talán a Maurert is.

A pályákon zseniális hó, saját és ismerősök tapasztalatai alapján jelenleg a tartományban Kaprunban és Obertauernen vannak a legjobb viszonyok.

Freeride-olni, ahol befújta/lerakta a havat (vagy csak nem fújta el) a szél ott nagyon korlátozottan lehet, de ez az időszak inkább a pályasí és snowboard örömöké, azoké viszont nagyon :)

A jövő hét kedden érkezik egy gyengébb front, amiben 10-20 cm friss hó benne van a gleccseren. Nagyobb hó szempontjából érdekesnek tűnik a december 6-tól kezdődő időszak.


Lentebb a Maiskogelen is mennek a hóágyúk, a 3K összeköttetést és a MK Maiskogeélbahnt december 6-án megnyitják.
A középállomásig (Stanger, 1100 m körül) szerintem megnyitják a pályákat, le a faluig még azért kell egy hosszabb idő a hóágyúknak.
unnamed-18.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Múlt szombaton Flachauban csúsztunk.
Ez volt a szezon legmelegebb hétvégéje, már-már nyarat idéző hőfokokkal, több helyütt is 30 C fok közeli értékek mértek Ausztriában. A hegyekben azért ennyire erős nem volt, de a völgyben 23-25 fokig így is felkúszott a hőmérő higanyszála.

Kora délután csekkoltunk be a Rote 8er kabinosnál. Fenn a flachaui platón, ahol főszezonban egymást érik a síelők és a szélrózsa minden irányából zajlik a rajzás, nos ott ezen a délutánon a nyugalom lengedezett. Rajtunk kívül mással nem találkoztunk a pályákon, egyszer vettünk észre három főt az egyik felső (Spacejet 3) ülésesen.

A hó tavaszias volt, snowboarddal és nagy léccel (freeride léc) élmény volt rajta csúszni. Sokan nem voltak , így méteres kásabuckákkal sem találkoztunk.

A nyitva tartó pályákon még tisztességes hómennyiség, a megadott 80 cm-es hóvastagság a felső részeken teljesen reális, itt pályán kívül is még bőven akad a hóból.

Hivatalosan a völgypályák már zárva voltak, de még viszonylag egész egybe találtuk őket, így napot egy lesiklással zártuk a Rote 8er kabinos aljáig.

A síterep Wagrain-Alpendorf része a tervezett záráshoz képest tovább tart nyitva. Míg Flachau április 7-én bezárt, addig a wagrain-alpendorfi síhinta még hétfőn is nyitva volt. Kedd óta csak néhány felvonó üzemel Wagrain Grafenberg részén (a felhordó kabinos + Hachau és Sonntagskogel 1 ülőliftek) egészen péntekig kedvezményes 24.50 euró áron.

A jelenlegi kínálatért már felesleges kiugrani otthonról, de aki holnap Kaprun vagy Tux fele tart egy gleccsersíelésre, az odaúton talán érdemes megállni.
20240406-152922.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2024.03.26.
Szombaton a déli órák tavaszi napsütésében senki se gondolta volna, hogy ugyanott három óra múlva mínuszok, sűrű havazás lesz és még a freeride lécek is előkerülnek...

Egy markáns hidegfront érte el a térséget folyamatosan csökkenő hóhatárral. A viharos szél miatt a felső lifteket leállították majd a TrassXpress és a Schmittenhöhebahn is beadta a derekát.
A Sonnenalm oldalon klasszikusan "szélbiztos", talán az idei szezonban ez volt az első olyan alkalom, amikor a szél a síterep nagy részét térde kényszerítette.

Kevéssel három óra után érkeztem fel a Sonnenalmra, ebben szűk másfél órában igazi privát síterep feeling volt, rajtam kívül mást nem láttam a pályákon. Üzemelt a két csákányos a fenti hágónál (Osthanglift és a Parklift), és a két hatüléses, pályán is freeride volt, de már az erdőben is szállt a porhó.

Másnap -8 fok fogadott 2000 méteren, pályán kívül a felső részeken igen levegős porhó.

A hóágyúk is üzemeltek, meglehetősen intenzíven hóágyúzták a 2-es , 3-as pályákat. Utóbbira már nagyon ráfért, így érthető.


Hétfőn a hófelhők elvonultak és teret engedtek a napsütésnek, már nyolc órakor a kabinban ültem. A korai indulás jónak bizonyult, csend, nyugalom és fantasztikus télies hangulat, így március végén.
Zellben egyértelműen ez volt a hónap legszebb reggele, frissen behavazott fenyőfákkal, csillogó hómezőkkel és szokásos csodás kilátással.

A délelőtt másik felében a Maurerkogelre túráztam fel, rajtam kívül még négy sítározó volt ezen a hegyen.

Időközben megérkezett az enyhülés, így marad a jól megszokott Kaprun a porhavas pályák kedvelőinek, ahol csütörtökre virradóra némi friss hóra is számíthatunk.


Meséljenek tovább a képek:

Márciusi január vasárnap:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20240324/galeria/

Hétfői csoda:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20240325/galeria/
1000016407.jpg
1000016430.jpg
20240325-194428.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Kaprun
2024.03.23.
Az idei márciusi igyekszik behozni magát és 2-3 naponta kisebb-nagyobb hóesés érkezik a gleccserre, ami alkalmanként 10-20 cm havat, néha ennél többet is jelent. A hóhatár nagy átlagban valahol 1600-1800 m közt mozog (ettől felfelé havazik).
Csütörtök délután is egy gyors front vonult át a régió hegyei felett, ami fenn 10-20 cm friss havat hozott.

Pénteken kiderült , így korai ( valamivel 8 óra után) érkezéssel irány fel a Panoramabahn kabinossal.
Ezeken a napokon két érkezést javaslok, vagy korán (8-fél 9) vagy később 11 után, így az esetleges sorok a felhordó felvonóknál szépen elkerülhetők.
A korai időpont azért is előnyős, mert egy ideig szinte privát síterep feelingünk lehet így főszezonban is (a húsvéti időszak a gleccsereken, magashegységi síterepeken főidénynek számít).

Benn a völgy végénél a liftek hivatalosan 8:15h-kor nyitnak, de nem hivatalosan 8 óra fele már beengednek a forgókapuk.

Néhány kör a síterepen, mesterien kivasalt pályák és pályán kívüli viszonyok is mosolyt csalnak az arcomra. A kilátás, mint mindig most is lehengerlő.

Éppen hogy 9 után járunk, amikor a hegy túloldala felé veszem az irányt. A Mühlbach völgyébe három ismert útvonalon is lecsúszhatunk, a legalsót választom a Lakarschneid környékén.

Egy nyom sincs, enyém az első, nincs senki, csak te és a Magas-Tauern csodálatos hegyi világa az égig érő hegyóriásokkal és a végtelen fehérséggel. A magashegységekben a hóborítás átlagos, helyenként valamivel átlag feletti (a hóhiány elsősorban az alacsonyabb pályákat érintette/érinti).

Nagyjából 1400 méterig van hóborítás, azaz eddig csúszhatunk, utána 7-8 kilométeres gyaloglás a niedernsilli vasútállomásig. Vissza a kapruni parkolóba vonattal, majd végezetül a 660-as Zell am See és Kaprun közti síbusszal.

Mivel ma délutánra/estére ismét havazást mondanak, ezért az elkövetezendő napokban is biztosan jó lesz azok számára, akik nem riadnak el a freeride lesiklás utáni hosszabb gyaloglástól, mindezt teljes menetfelszerelésben.

A kényelmesebbek számára a síterepen lift és pályaközelben adják magukat a lehetőségek.

Beszéljenek tovább a fotók:

https://sielok.hu/fotoalbum/kaprun2...0240322/galeria/
1000016077.jpg
1000016065.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Kaprun
2024.02.19.
A sok környékbeli kása/latyak élmény után felüdülés volt egy-egy fél, vagy éppen egész napra felmenni a gleccserre.

Főszezon kellős közepe, tehát vannak szép számmal és a környékbeli síterepekről (Zell, Saalbach, Hochkönig) is sokan jönnek át.

A múlt héten kétszer is havazott fenn, a pályákon porhó, havazás után azokon kívül is lehet kalandozni.


Néhány tipp főszezonra:

Érdemes korán menni, fél 9 körül még nincs különösebb sor a Panoramabahn kabinosnál. Az alsó Jet 1-hez érkeznek a síbuszok és a buszos csoportok, így ott nagyobb sorállás előfordulhat.

A legtöbben a Jet 3+4 liftet használják, szerintem felesleges beállni a Jet 3 kabinos előtt tekergő sorhoz. Helyette gyorsabb a Jet 3 ülőlifttel felmenni.

Szintén kevesebben voltak a Sonnenkar hatülésesnél és a Schmiedinger nyolcülésenél, utóbbinál sokszor semmit vagy max 1-2 percet álltunk sorba. Ugyanez nem mondható el a Jet 3 kabinosra, illetve 10-11.30 h közt a Kristallbahn hatülésesnél legalább 10 perces sorállás volt.

Ma és holnap is havazott (havazik), keddig 20-25 cm friss havat várunk a gleccseren. Péntektől egy kiterjedt mediterrán front érkezhet és elég jelentős havat hozhat a Magas-Tauernbe, 50-100 cm friss hó sem ördögtől való.

Most úgy látom az üveggömbömben , hogy a (h)jóság márciusba menőleg folytatódhat, azaz visszatér a tél és nem csak a gleccseren, hanem akár a völgyek is fehér ruhát ölthetnek.

Ilyen volt csütörtökön (február 15.)
https://www.facebook.com/reel/40395...1565455865

+ csatolva néhány fotó.
10000137241.jpg
20240212-1127481.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
... volt már jobb is (ebben a szezonban), február első hete egyértelműen nem ide tartozik, és azóta (sajnos) ezekben a magasságokban nem javult a helyzet.

Hómennyiség:

A pályákon többnyire elegendő mennyiségű hó, 1300-1500 métertől felfele azokon kívül is, Alpendorfban fenn a Sonntagskogel és társainál tekintélyes hóréteg a pályákon kívül is.

Február 4.( vasárnap):

szemerkélő eső , szél (a felső liftek nem mentek) és borús éjjel után a pályák reggeltől kezdve kásásak , a meredekebb részeken a kék lejtőkön is óriási kásabuckák.

Február 5. (hétfő)

Napsütés, és éjjel kifagytak a pályák, betonkeménységűre, amire még rájött egy pár centis jégpáncél (a korábbi esőnek köszönhetően). fél 11-től kb legkésőbb felpuhult, ekkor is nagy szél volt.

Kedden és szerdán szintén kifagytak a pályák, szerdai volt talán a legjobb nap Alpendorfban és a Grafenberg (Wagrain Alpendorfhoz közel eső oldala) tetején, bár Alpendorfban rettentően sokan voltak mindenhol.

Csütörtöktől újra reggeltől kezdve puha-későtavaszias hó.

A hóviszonyok az áprilist idézik, ami nem feltétlenül lenne baj, csak a szokásos februári síszünetek rájönnek és a tengernyi ember hamar méteres buckákat generál.
Egy-egy derült éjszaka után viszont szépen kifagynak a pályák, így reggel adott 2-3 óra amikor "normálisan" síelhetünk.


Összességében nem a hó mennyiségével van gond, abból 1400-1500 m felett még most is van bőven (ellenben a völgy és a napos oldalak egyre inkább hómentesek), hanem annak minőségével amihez a főszezoni tömeg is hozzájön.

A várható hétvégi havazás sokat dobhat a jelenlegi állapotokon.
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Zauchensee
2024.02.04.
Múlt vasárnap és hétfőn (január 28-29.) Zauchenseeben síeltünk verőfényes napsütésben.
A legjobb pályák egyértelműen a csákányos melletti (Kogelalm)lejtők voltak, azaz a 12-es,13-as és 2-es porhóval és többnyire kevés emberrel és még délután is csaknem ratraknyomos pályákkal.
A Roßkopfi oldalon kb. a kabinos (Roßkopfbahn) középállomásáig, illetve a régebbi duplaüléses alsó állomásig voltak jók a pályák, vagyis olyan 1600 méteres magasságig.

A lenti pályák , így a 3-as piros és a 2-es fekete csak a reggeli órákban adtak élményt, utána hamar lecsúszták róla a hóréteget és a kemény-jeges volt jórészt.

Ez elmondható minden más 1600 m alatti pályára, ugyanis az idei szezonban egy hullámvasút az időjárás, hol hideg, hol meleg, az alacsony magasságokban sokszor esővel és ez az alsóbb részeken vissza is köszön.

Hó az bőven van, a pályákon és azokon kívül is. Amikor ezeket a sorokat írom is esik az eső, de 1500 m felett a hó.

Jó hír, hogy ezt a hetet kell kibírni, utána február 10-12. körül újra visszatérhet a tél, így várhatóan alacsonyabban is javulhatnak a jelenlegi hóviszonyok.

Mindent összevetve Zauchensee továbbra is egy nagyon kellemes-barátságos síterep, aki Radstadt környékén síel mindenképpen érdemes ide is átmenni, véleményem szerint a Sí Amadében Zauchensee és Grossarltal a két legjobb terep Hochkönig mellett.
20240128-092349.jpg
20240128-091107.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Kaprun
2024.02.04.
Bár jelenleg országszerte (Ausztria) szokatlanul enyhe idő honol, Kaprunban továbbra is minden rendben.

A sípályák (gleccsersíterep) ott kezdődnek, ahol sok normál síterep véget ér, nevezetesen 2000 méteren.

Tegnap is remek porhavas pályák a gleccseren és az elkövetkezendő napokban is marad természetesen a porhó odafenn (egészen az áprilisba menőleg).

A nagy magasság (2000-3000 m közt), az északias fekvés (a napsugarak nem olyan szögben érik a lejtőket) és nem utolsósorban a nagyszerű mikroklíma és természetesen a gleccser jelenléte még az ilyen enyhe időkben is garancia a porhóra.
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Vasárnap délután pár óra átugrottam Reiteralmra. A Parkolóban meglepően sok , jórészt osztrák (kevesebb német) autó, a pályákon szépen eloszlott a "tömeg".

Bár a schladmingi síhegyek közül Reiteralm a kedvencem (jellemzően itt vannak a legkevesebben), most egyelőre nem ajánlanám. A lift és pályakínálat egyelőre szűk, a hétvégén a Silverjet kabinossal juthattunk fel a pályákhoz és fenn a Gasselhöhe hatos illetve a Schoberalm ülőlift üzemelt.
A völgypályák még nincsenek nyitva, fenn az 1-es és 2-es pályák voltak nyitva, illetve az összeköttetés a Schober és a Gasselhöhe liftek közt.
A nyitvatartó pályákon gőzerővel hóágyúznak és még nem teljes szélességében használhatók.

Freeride: itt esett szépen hó, de korántsem annyi, mint pl. Hochkönigen, illetve elég erős lehetett a szél, mert sok helyütt az erdőn is keresztül fújt.
Van egy-két jó kör benne, de középállomás felett még talajkontaktos itt-ott. Összességében természetesen nagyságrendekkel jobbak a hóviszonyok mint tavaly. Mivel a hétre viszonylag télies időt jeleznek, így idővel jó lesz ez:)
20231126-173517.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2023.04.10.
Március vége télfronton rákapcsolt, amit az április is követett. A tömegek már eltűntek, helyette maradtak az üresebb pályák a szokásos aha kilátással. A nagy havazások után látogattuk meg a síterepet, majd a húsvéti héten többször egy sítúrával egybekötve. 1500 méter felett az északias hegyoldalakon még bőven van hó. Bár a síterep április 10-én bezárt, aggódalomra nincs ok, hiszen a szomszédos Kaprunban májusba menőleg folytatodnak a havas örömök.
Fun fact, de a felső részeken jobb hó volt Zellben Húsvétkor, mint Karácsonykor és ez sok egyéb síterepre is elmondható.


Március 29-én mesélt az erdő:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20230329/galeria/

Április bizonyos napjai januárt idézték, -12 fokkal, de csoda egy idővel:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20230405/galeria/

... a szezonzáró (4.10.) nap is remekre sikeredett:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20230410/galeria/
zellamsee20230405-4.jpg
zellamsee20230405-8.jpg
zellamsee20230410-9.jpg
Stani
236 élménybeszámolót írt
236
21 éve tag
Ausztria
Kaprun
2023.04.10.
Március végével visszatért a tél, de úgy igazán, az elmúlt hónap utolsó napjaiban hatalmas hó esett a gleccseren, állunkat verdeste a friss hó, képek:

https://sielok.hu/fotoalbum/kaprun2...0230327/galeria/

és

https://sielok.hu/fotoalbum/kaprun2...0230328/galeria/

Április is erősen kezdett, a múlt hét első napjaiban a legszebb téli hónapokat idézte Kaprun, friss porhó, napsütés, kemény mínuszok.

Fotók:

https://sielok.hu/fotoalbum/kaprun2...0230407/galeria/

A Maiskogelnek és ezzel együtt a 3K összekötő liftnek ma volt az utolsó napja, ez azt jelenti, hogy a szezon további részében (május 29-ig tart a havas idény) a megszokott módon, azaz a Gletscherjet 1 vagy Panoramabahn kabinosokkal juthatunk fel a pályákhoz.

A mai napsütést a hét további részében mozgalmasabb idő váltja, ami a havazások közt némi napsütés reményével is kecsegtet. Meglehetősen jelentős hó várható hétvégéig :)
kaprun20230404-1.jpg
kaprun20230404-5.jpg
kaprun20230404-9.jpg
20 élménybeszámoló van a fenti listában.
Kattints ide, ha mind a 236 beszámolót látni akarod.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s