A hosszú hétvégére, elkerülendő a síszünet zsúfoltságát, "small resorts tour"-t szerveztünk.

Első állomása Galsterberg, szombaton új arcáról mutatta meg magát. Többször jártam már ezen a kis terepen, általában első vagy utolsó napra szoktam választani, mert a schladmingi völgyben a Budapesthez legközelebb eső terep, amire még érvényes a salzburgi szerzonbérlet.

Soha nem volt azonban még ekkora hó, mint most. Az első két bemelegítő kör után kipróbáltuk a székes lifttől jobbra (lefelé nézve) eső alig összesíelt szűzhavas lejtőt, és már akkor éreztem, ez jó nap lesz. Annyira bejött, hogy utána már csak elvétve lehetett minket a pályán látni, éppen amikor szükséges volt, hogy visszajussunk a lifthez. A kitartó hidegnek köszönhetően nagyon jó puha maradt a hó, és minden bizonnyal esett is a tetejére valamennyi az előző éjszaka. A székes lift alatti pálya minkét oldalán nagy területek nyújtanak freeride élményt, nem csak az erdőhatár fölött, hanem egészen mélyen bent az erdőben is. Jobbra úgy száz méteres sávban ritkásak, beljebb épp annyira sűrűk csak a fák, hogy még lehet köztük mozogni. A bal oldalon pedig végig ritkás, csak az alsó meredek részen, a csákányos lift nyomvonalának környékén sűrűsödik be, de ott is síelhető.

A nap éppen csak átsejlett a vastag felhőzet mögül, ez a szórt fény mégis elég volt ahhoz, hogy jól lehessen látni. A hegyen -20, a völgyben -12 fokot mutatott a hőmérő, de pecsenyepiros arccal, fehérre fagyott szakállal is boldogan vigyorogtam vissza magamra a tükörből.

Magasra tette Galsterberg a lécet, arra gondoltunk a zárás után, esélyes, hogy ez lesz a három napból a legjobb... bár ki tudja, mit tartogat a többi small resort.