Oktatóval vagy anélkül - lássuk, mit mutat a gyakorlat...

Abszolut amatőrként szólok bele a hivatásosok dolgába, mégpedig egy tavalyi hozzászólásom idézésével:

"Saját tapasztalatom alapján sziklaszilárd a meggyőződésem, hogy semmivel sem pótolható egy jó síoktató a kezdeti lépések elsajátítása során.
Mint már máshol megírtam, jócskán negyven fölött kezdtem el síelni, szerencsére nagyon jó tanárral (akiről egyébként név szerinti külön topic is megemlékezik ezen a fórumon). Öt éven keresztül minden szezonban egy-egy hétig síoktató irányításával tanultunk a feleségemmel. Ebben a korban elkezdett síelés során persze sajnos vannak már olyan technikai részletek, amelyek elsajátítása lehetetlen. (De meg kell próbálni!) Például az egyensúlyérzékem már sosem fog úgy kifejlődni, mint annak, aki gyerekként állt először sín. Ezt a múlt héten különösen tapasztaltam, amikor fiatal srácokkal is síeltem együtt. Emiatt egy bizonyos sebesség felett nem tudom uralni kellően a játékszert, így aztán a meredeken igen sok kanyarral kell lejönnöm.
Az a (kevés) tudás viszont, amit sikerült elsajátítanom - legalábbis úgy érzem - biztos alapokon nyugszik. A nekem megszabott sebességhatárokon belül teljes biztonságban érzem magamat mindenféle lejtőn, sőt a körülöttem lévőkre sem jelentek túl nagy veszélyt.
Mindezek ellenére két éve - megfelelő alkalom adódtával - újra egy síoktató segítségét vettük igénybe, aki alapos ráncfelvarrást végzett a technikánkon. Rengeteget tanultunk ismét, pedig csak néhány órát foglalkozott velünk.
Az elmúlt napokban a Dolomitokban voltunk. 8 napot síeltünk nagyon változatos pályákon. Napi 40 kilométer körüli síelés után sem éreztünk különösebb fizikai fáradtságot. Ezt én mindenképp az elfogadható technikai tudásnak köszönhetem, hiszen különösen jó fizikai állóképességgel nem rendelkezem."

Kiegészítésül a fentiekhez: tavasszal, szezon végén meghívott minket egy ismerős család Alta Badiába síelni. Nem mellesleg mind a négyen (papa, mama, már felnőtt gyerekek) vizsgázott síoktatók, akik levezetésül, örömsíelni mentek, meg hogy együtt is legyen a család. Nagy kihívásnak éreztük, vajon tudjuk-e tartani velük a tempót sebességben és erőnlétben. Igen kellemes érzés volt, hogy nem vallottunk szégyent, sőt! Persze a mama és a papa tanított síelni éveken át.