Tavaszváró sítúránk célja a Val di Fiemme sírégió be (illetve ki) sízése volt. Majd ezer kilométeres, tizenkét órás utazás után érkeztünk meg a dallamos nevű Bellamontéba. Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk, s első napunkon az alig három kilométerre lévő Alpe Lusia pályáival ismerkedtünk. Tavasz lévén a nappali olvadásnak és az éjjeli fagynak köszönhetően az alsóbb pályaszakaszok reggel kemények voltak, a csúcs (2340 m) közelében viszont végig kiváló porhó, billiárdasztal simaságú pályák vártak bennünket. Fent lélegzetelállító a panoráma: körben csipkés sziklacsúcsok hó gallérral, a távolban a Passo Rolle sziklái kéklettek. Meseszép látvány, már csak ezért megérte ennyit utazni.
Délig igazi kellemes tavaszi időben, szigorúan napkrémmel felszerelkezve csúsztunk, majd egy óra magasságában egyik pillanatról a másikra beborult és elkezdett szakadni a hó. Igazi bolondos márciusi-áprilisi az idő. A kedvencünk a Rifugio Ja Camp nevű hütte melletti 45 (Zirmes)és 46 jelű (Direttissima Le Cune) pályák voltak, itt végig jó kondícióban volt a hó egész nap. Délben a Rifugio Alcervo nevű hüttében pihentünk. A hely érdekessége, hogy az alsó szinten kialakított önkiszolgáló étteremben egy forrás bugyog fel, ami egy kút formájú építményből folyik ki, majd az épület padozatában kialakított patakmederben csordogál, szó szerint a lábunk alatt. A közlekedést a mini patakmeder felett kialakított kis hidak biztosítják. És mindez bent az épületben… A mosdó falából szintén e forrásból kialakított mini vízesés csobog. Az egész rendkívül igényesen és ötletesen van kialakítva.
Pályazárásig maradtunk, majd a parkolóknál lévő hütte előterében élőzenés rock-country koncertet hallgattunk meg. A hangulatra jellemző volt, hogy nyolc ráadás számot nyomott le a banda. Pad, asztal, torok nem maradt szárazon…