Február 9-én a Donovalyban megrendezésre kerülő Honda kupa amatőr gyerek síverseny apropóján jöttünk a térségbe síelni 3 napra. 9-én tehát Donovalyban síeltünk, ködös felhős időben (részletesebb beszámoló a Donovaly topikban).

A szállásunk Liptovsky Revucéban, egy nagyon barátságos kis családi panzióban volt (felnőtt 20 euro, gyerek 16 euro/ fő/ éj reggelivel). Mivel a szállás Donovalytól és Rózsahegytől is nagyjából ugyanolyan távolságra helyezkedik el (Kb. 15 km), szabadon választható, melyik síterepen csússzunk.

Vasárnap reggel a webkamerát megnézve Donovalyban megint köd volt, de a rózsahegyi kamera képe napsütést ígért és mivel Rózsahegyen is szerettünk volna legalább egyet síelni, erre esett a választás. Mivel reggel sajnos egy kicsit eltököltük a készülődéssel az időt csak 10 óra körül értünk a pályához, de ekkorra a lift aljában lévő felső parkolók már megteltek, így egy lejjebb kialakított parkolóba tereltek minket és ott kellett megállnunk, ahonnan síbusszal vittek fel a lifthez. A busz egyébként nem innen indult, hanem valahonnan a városból érkezett. Miközben öltöztünk 5 perces követésben 2 busz is elment, így nem izgultunk, hogy sokat kellene várni, de amikor elkészültünk 25 percet vártunk a következő buszra. Szépen össze is gyűltünk és mivel a parkoló elején és végén is megáll a busz, mi a végén már alig fértünk fel, de sikerült és kedves sítársaknak köszönhetően a gyerekek még le is tudtak ülni. Mintegy 3 perces buszozással fel is értünk a bérletpénztárhoz, azaz majdnem oda, mert a busz a parkoló végén tesz le (nem úgy mint Eplényben, ahol átvisz a parkolón és a pénztárhoz közel tesz le) és a parkolón végig caplatva jutottunk el a pénztárhoz. Ráadásul a busznyi ember elég szép sort is generált, de az aránylag gyorsan haladt. Mivel úgy számoltuk, hogy 11 óránál hamarabb úgysem jutunk a felvonóra, nem egész napos (felnőtt 29 euro, gyerek 20 euro) bérletet, hanem csak 4 órásat (felnőtt 23, gyerek 16 euro) vettünk, mivel a felvonók többsége amúgy is csak 15.30-ig megy és fél óra plussz nem ért fejenként 5 eurot, valamint úgy okoskodtunk, hogy így elkerülhetjük a lefelé buszozáskor a tumultust.

11 óra 7 perckor csekkoltunk be a kabinos felvonóba, ami kényelmesen és gyorsan felrepít a felső pályák aljába. Fent szikrázó napsütés fogadott és a pályák gyönyörű látványa rögtön jobb kedvre derített minket. Bár fújt a szél tökéletes síidő volt mínusz 1-2 fokkal. Rögtön át is csúsztunk a csúcsra menő ülólift aljába. Sor csak minimális volt, fél percen belül beszállhattunk. Itt ért a meglepetés! Ilyen lassú ülőliften én még nem ültem. Lehet, hogy a szél miatt, de úgy vánszorgott, mint a csiga, többször meg-meg állva, imádkoztunk, hogy csak minket vigyen fel a csúcsra. Felérve azzal szembesültünk, hogy igazából bármerre csúszhatunk, balra indult egy fekete 7-es sorszámmal ellátott pálya, de ezen kívül, szemben, vagy jobbra nem voltak pályák kijelölve, bár térképen itt különböző számozású pályákat jelölnek, a valóságban ennek semmi nyoma, mindenki ott csúszott ahol akart. Mi szemben középen a leginkább pályának látszó részen indultunk el, ez enyhén buckás, helyenként kicsit jeges kellően meredek piros pálya. A fenti pályák nem túl hosszúak. Miután az ülős felvonó nagyon lassú volt megpróbálkoztunk, a vele párhuzamos, kicsit alacsonyabbra menő tányérossal. Itt azonban nem engedik, hogy a tányéros felvonón az 5 éves fiamat a lábam között vigyem (Donovalyban ez nem volt probléma), így egyedül kellett megpróbálnia feljutni és bár jól síel, de félúton a meredek szakasznál sajnos ki esett szegény és mivel a hátsó tányérosnál sem lehet ketten liftezni, így nekünk a továbbiakban maradt a csigalassú ülős felvonó.

Nagyobbik fiammal (11 éves) azért kipróbáltuk a hátsó tányéros melletti fekete és piros pályákat, a fekete, meredek és jeges volt helyenként kilátszó földdel, a piros kicsit jobb, de fagyott buckás és elég meredek. Ezek tényleg csak haladó sítudással élvezhetőek, bár a fiam is esés nélkül lecsúszott rajtuk, de nem lett egyik sem a kedvence. Nekem az egyik kedvenc részem viszont a középen lévő természetes "félcső" szerű képződmény (pálya?) volt az nagyon bejött. A hosszabb tányéros felvonók között, ahol nem lehet átcsúszni, kisebb áthúzó tányérosokkal lehet közlekedni, szinte sehol sem kellett botozni. Nagyobb fiammal kipróbáltuk még az ülős lift melletti fekete pályát is, ami annyira nem volt veszélyes, kicsit ugyan szűk, kezeletlen, de nem ez volt vele a baj, hanem hogy semennyire nincs jelölve, hogy merre van a pálya, merre kell menni. Megy az ember amerre lát és én is csak véletlenül találtam meg, a korábbi sínyomokat követve, hogy merre is kell menni a fák között tobozokon, faágakon átcsúszva, hogy visszajussunk a felvonóig. Fiamnak már nem volt ilyen szerencséje mivel kicsit lemaradt és túl csúszott a sínyomokon, nem is találta az erdőből kivezető utat. Kétségbe esetten hívott, hogy hol vagyok, mert ő eltévedt. Telefonon próbáltam neki segíteni, hogy ha túl ment, akkor próbáljon meg visszamászni, sínyomokat keresve, bár nem tudtam mennyire csúszott le. Közben én is visszaindultam érte, de ügyesen visszajutott a sínyomokhoz, így megtalálta a kivezető utat és ő is kijutott az erdőből. Kicsit azért megijedt, amikor nem látott maga körül mást csak fákat bokrokat. Ezek fényében a felső pályák nem igazán nyerték el a család tetszését, bár nekem nem volt velük különösebb bajom.

Ami viszont mindenkinek nagyon tetszett az a kabinos tetejétől induló, az aljába vivő erdei pálya 3 km hosszú kék, mindenkinek ajánlott, nagyon jó esésű, bár helyenként kicsit szűk, de az alacsony magasság és a a 0 fok körüli hőmérséklet ellenére sem olvadt, nem volt kásás, bár néha elég sokan összegyűltek rajta és nehéz volt a kezdőket kerülgetni, ennek ellenére még buckásnak sem mondanám, kicsinek, nagynak pazar csúszás, sőt, az ülős tetejétől indulva 4 km hosszú egyben csúszás, csak a felső piros szakasz nem mindenkinek ajánlott. A fent említett okok miatt délután már inkább az erdei pályán csúszkáltunk, egyszer-egyszer felmenve a csúcsra és onnan végig le.

A 4 órás bérletünk lejárta előtt 1 perccel 15.06-kor még sikerült becsekkolni a csúcsra menő felvonóba és onnan búcsúzóul végig lecsúsztunk a kabin aljába. Nem is bántuk, hogy lejárt a bérlet, mert fönt már kezdték felhők eltakarni a napot és az időjárás is kezdett zordabbra fordulni, meg a gyerekek is elfáradtak a nehezebb pályákon. A busz természetesen szintén a parkoló végéből indult, de most nem kellett rá olyan sokat várni mint reggel és nem is voltunk már olyan sokan rajta mint felfelé, ami végül is nem a korábbi végzés miatt volt, hanem mire leértünk a parkoló szinte teljesen kiürült amit nem igazán értettünk. Végül is kellemesen elfáradva egy tartalmas 4 órát magunk mögött tudva indultunk vissza a szállásra.

A kocsiban beszélgetve megoszlottak a vélemények a rózsahegyi pályákról, nekem tetszettek a felső pályák is, a többieknek azonban már voltak fenntartásai, főleg a felső résszel kapcsolatban és bár az erdei hosszú pálya mindenkinek nagyon tetszett, másnapra mindenki (egy tartózkodás mellett) Donovalyra szavazott.