Ami a síbérlet árakat illeti, a legtöbb sícentrum esetén többféle ár van: helyi, kombinált, régió, de ilyen mélységig nem akartunk lemenni, a táblázat inkább tájékoztató jellegű, segíti az összehasonlítást. Éppen ezért mindehol egységesen a max. árat írtuk be. A síterep ismertetőknél linkelünk az adott hely weblapjára, ott lehet a pontos adatoknak utánanézni.
Agent felvetésére: igen, korábban próbáltunk pályázattal és egyéb módon is beszámolókhoz jutni, de igen kevés használható, publikálásra alkalmas élménybeszámoló született, azok is nagyon szubjektív szempontok alapján. Tul.képpen éppen ez a fórum szolgálná azt a funkciót, hogy az egyes síterepekről szerzett egyéni tapasztalatokat az emberek megosszák egymással, ide bárki bármit beírhat, kérdezhet, stb. Éppen ezért alakítottuk ki a struktúrát is úgy, hogy országonként áttekinthető legyen, tehát ha valaki keres egy bizonyos helyről infot, akkor az adott országnév alatt betaláljon könnyen a neki kellő topikba. Szerencsére az idén már egyre többen használják a fórumot, és nagyon sok érdekes, jó hozzászólás is születik, alakulnak szépen a topikok, ami mindenkinek jó. Amikor a síterep ismertető oldalakat készítjük, akkor mi is átolvassuk az adott fórum témát, és az ott szereplő fontosabb infokat beépítjük az ismertető oldalba, így lesz teljes a kép.