Milyen érdekes és tanulságos történet kerekedett ki ebből a témakörből. Csodálkozom is, hogy még maradt ezen a helyen a topic. Milyen kényes dolog is lehet, a baráti síoktatás igénybevétele. Jószándékú a segítségnyújtás az oktató részéről, de aki ezt igénybe veszi annak pedig milyen kínos lehet az az érzés, hogy rabolja a barátja idejét, amig ő bénázik a lejtőn. Nem kínosabb ügyetlennek mutatkozni a barátaink, ismerőseink előtt, mint vadidegenek társaságban?
Én tökéletesen megértem "margeliosi" helyzetét is. Bennem is van egy oktatási kényszer, amit sokszor úgy kell visszafognom. Ez valószínüleg abból adódik, hogy én is (17-18 évesen) egyedül, mások megfigyelésével tanultam meg síelni. Rögződtek is bennem rendesen a rossz mozdulatok. Később véletlenül, baráti alapon csatlakoztam, és végig is csináltam egy síoktatói tanfolyamot. Na akkor tanultam meg igazán síelni, amikor nekem kellett bemutatni a helyes mozgást. Mindez régen volt, külföldön, és nincs is papírom az elvégzett tanfolyamról, tehát nem vagyok hivatásos oktató. Ennek ellenére a környezetemben mindenkit meg szeretnék tanítani erre a csodálatos sportra, és "megfertőzni" a sízés szenvedélyével. Mégis sokszor voltak dilemmáim, hogy erőltethetem-e a baráti segítséget?
Elkerülhetőek a fenti kínos szituációk, amennyiben a sítudomány elsajátításához hivatásos oktatót veszünk igénybe. Biztos, hogy ez a legjobb és legeredményesebb megoldás, ha erre módunk van. 10-20 évvel ezelőtt még nem volt ez ilyen természetes, könnyen hozzáférhető dolog.
Azt is váltig állítom, hogy sosem késő megtanulni sielni, én is sikerrel jártam a 4x korú kollégáim oktatásával, ez még nem kor!
Keresés
21 cm
