síoktatás konzervativizmusa?

Kedves Laci,
Örülök, hogy válaszoltál. Mint síoktató bizonyára (remélem :) sokkal jobban tudod, hogy mire képes egykezdő síelő, mint én laikus, aki nem is tanult oktatónál. A fentiekkel egyébként -mint írtam- inkább a vita provokálás volt a célom.
Időközben átolvastam a Te cikkeidet is, és ebben már valóban "haladóbbnak" ható gondolatok voltak (pl. felvonózás az első nap), mint a korábban említett Urak cikkeiben.
Amúgy eddig, a 4 napos márc 15.i utatok a legszimpatikusabb tanulás szempontjából, így (hacsak a véleményemmel ki nem zártam magam) megpróbálok valaki(ke)t rábeszélni, hogy jöjjön el ide velem. Meddig lehet erre az útra jelentkezni egyébként, illetve ugye várható, hogy itt lesz olyan csoport is ahova csatlakozhatok?

A balesetekkel kapcsolatban az a véleményem, hogy manapság Európában is kezdik a pereskedést divatbahozni. Aki sportolni megy (technikai sportok), az vállalja a kockázatot. Én biciklizek (ott mondjuk nem csak lefelé), esni, összeakadni ott is lehet, benne van a pakliban. Aki soha nem esik, az nem vállal annyi kockázatot, hogy rendesen fejlődjön. Privát hegy senkinek, de lezárt pálya is csak nagyon keveseknek jut sanos.
Legutóbb franciaországban az egyik velünk síelő társunknak nekiment egy helyi tinédzser srác, és emiatt eltört a kötése (kuka, nem volt új darab). A srác szabadkozott, bocsánatot kért, és ezzel le lett tudva. Nem követelte tőle az árát, pedig könnyen lehet, hogy gazdagabbak voltak (a szerelése biztos drágább volt). Azért biztosítástés sajnos felelősség érdemes kötni.
Ugyanakkor úgy érzem a védőfelszereléseket kevésbé propagálják, mit a biztosítást, pedig a kártérítés nem forrasztja össze a csontokat.

A síoktatók felelősségről is ugyancsak hallani, emiatt állítólag egy-két oktató nem hajlandó ránézni sí kötésre, azt mondja vigye szervízbe, állítsák be ott (szervizeket miért nem perelnek???)

Azt írod:
"Azt mondom, hogy leküzdeni magad képes lehetsz, de nem lehet egy hét alatt olyan tudásra szert tenni, hogy párhuzamos lécvezetéssel lejöjjél egy fekete pályán."

Én is pont ezt írtam fent.
"Viszont az ambiciózus tanulónak nagy sikerélmény, ha egy hét után eljut oda, hogy le tud jönni (nem azonos a fekete pályán síel kategóriával) a feket pályán, mégha ez fél órát vesz is igénybe."

Igen, jó érzés lehet, mégha szenvedősen is de sikerül lejönni (és persze az okos oktató ilyenkor gondolom tuti a leglájtosabb feketét választja ki). Ebből bőven elég 1 alkalom, és csak azoknak akik azért már eljutottak valamilyen szintre, megvolt az állóképességük stb.
Azt hiszem, aki -2 vel jön le egy fekete pályán, túl sok komoly balesetet nem okozhat.
És utána nem a fekete pályán síelést kell rendszeresíteni, hanem még 1 hétig csiszolni a technikát. És a 2. hét végén már tényle le tud jönni. És akkor megint fantasztikus érzés, hogy mennyivel jobban ment.
Később pedig amikor először meri megengedni a fekete pályán, és lejönni megállás nélkül a lécet, az lehet a 3. nagy élmény.
És ebből számomra az első tűnik a legkevésbé veszélyesnek. De ez csak feltételezés, nem ismerek statisztikákat.
Csak tippelem, hogy a közúti balesetekhez hasonlóan itt is akkor okozzák a legtöbb balesetet, amikor már megy a sízés, és a delikvens úgy érzi, hogy most már "megengedheti"

Természetesen amennyiben ebből balesetek szoktak származni, akkor valóban nem érdemes eröltetni, annyit nem ér meg. Pár lila foltot viszont igen.

És én erre próbáltam meg kilyukadni végig, hogy szenvedés és szenvedés között is van különbség. Szenvedek orákig felfelé, hogy a végén felérjek a csúcsra, mert utánána fent leszek és majd lehet zúzni lefelé.
Szenvedek lefelé, és esek kelek a fekete pályán elsőre, de a végén elmondhatom, hogy lejöttem, megcsináltam (ami, hangsúlyozottan nem azonos, a tudok fekete pályán síelnivel)
De nem szívesen szenvedek azzal, hogy egész nap csak a alap rutint gyakorlom (már ha nem akarok profi lenni), csak hogy később 3-al kevesebbet essek majd.

Én egyébként eddig 3 kisebb "találkozást" jegyzek, szerencsére következmények nélkül, de egyik sem fekete pályán történt, pedig nem kerülöm őket (legmeredekebb eddig, a cortinai "experts only" fekete, kőkeményre fagyva, de még nem jegesen. Itt nem eresztettem el magam, de azért lejöttem esés nélkül. Viszont St.Johann egyszem "kell, hogy legyen egy" fekete pályán mentünk időre is, itt elég jó tempót mentem, persze mindezt egy nyugis hétköznap délelött. Itt szerintem a kezdők sem halltak volna meg) .
Érdekesség, hogy a 3 koccanásból 2 ismerőssel történt meg, akivel együtt síeltünk (érdemes velem jönni???).
A 3 találkozás:
1. Snowbordal ismerkedő barátom egy nagyon jeges szakaszt nem vállalt be, a hátsóján-hátán csúszott lefelé. Én kezdőként keresztbe át akartam síklani a pályán, de kb 10m-el felette kicsúszott a léc alólam, és nem tudtam a csúszást kontrolálni kellőképpen, és a léc végével megütöttem a vállát. Ez mondjuk piros pálya volt, ide a jég miatt nem kellett volna menni, de felül nem volt jeges, utána meg nem volt más út, csak lefelé.
2. Olaszo, kék pálya. "ez már megy nekem" kategória, de elrontottam a terhelésváltás ritmusát (nem tanultam meg rendesen az alapokat), de sajnos nem estem el csak nem fordultam be, és ráléptem egy olasz nő lécének a végére, és mindketten borultunk. Nagyon csúnyán nézett rám, én így tettem vona, ha lett volna ott egy tükör, mert itt tényleg csak én voltam a hunyó :(((
3. Ismerőssel elindultunk lefelé, és olyan szolid buckapálya volt, ahol rendesen kikoptatták a buckák tövét, és ezt csak indulás uán vettük észre (egyszerre), és pont egymásra fordultunk. Majdnem frontális ütközés lett belőle, de végül csak szolidan fellöktük egymást.


Eje: kösz a tippet, de a telepített síoktatóval az a bajom, hogy egyészt egyedül van, tehát nem biztos, hogy lesz rám is ideje. Ezen kívül általában kezdő csoportok jönnek össze hozzá. Privát oktatás pedig arany árban van.