Ushuaiaban kezdődik és egészen Alaszkáig vezet a Panamerican országút a kontinens nyugati partja mentén.

Ezen kell elindulnunk, hogy mintegy fél óra (23km) után Cerro Castorba érjünk. A resort parkolója közvetlenül az országút mellett fekszik. Ez Argentína és valószínűleg egész Dél-Amerika legifjabb síterepe, ami főleg a kiszolgáló létesítmények állagából és minőségéből látszik, már első pillantásra. A síkölcsönzők kis komplexumok is egyben, étteremmel, bárokkal, boltokkal.

Meglepő, hogy ebben a spanyol kötődésű országban nem tarolnak a Rossignol lécek, a mi kölcsönzőnk éppen Salomonnal van tele. Ami nem baj persze, sőt, hiszen otthon is azzal csúszok, de a legjobb, amit találtam, egy Xwing Tornado, ebből szereztem egy 178-asat.

Az első meglepetés az első lift, ami a parkolószintről szállít kb 300 méterrel feljebb, a 480 méter magasan felépített nagy étteremig, innen lehet aztán két másik négyszékessel a gerinc két pontjára feljutni. Olyan szlovák szabású masinák ezek (POMA), nagyon lassúak és sajnos nincs rajtuk buborék, ami az Antarktisz felől kegyetlenül fújó szél esetén azért hátránynak mondható. Egészen hátul egy kieső részen találunk viszont egy gyors csákányost, ez is a chopoki kilövős fajta, de hasít rendesen. Kétoldalt szép piros pályákkal.

A hó valami elképesztően jó. Száraz és kemény, nagyon szépen porzik a teteje és szinte egyáltalán nem tapad. Nem a megszokott szép kristályokból áll, amit karácsonykor rajzolunk a gyerekeknek, hanem egészen pici kis "szemekből".
Igazán nem lehet mást mondani, mint hogy álomszerű, Auszriában ilyet évente egyszer-kétszer lehet elcsípni és akkor is mínusz 15 kell hozzá (de talán még az sem ilyen állagú). Itt pedig mínusz 3-5 fok van és a helyiek szerint kiszámíthatóan mindig ilyen a hó, ráadásul szinte semmi különbség nincs a hegy alja és teteje között. Állítólag az Antarktisz közelsége miatt ilyen a helyzet.

A lejtők nem túl meredekek, a jobb oldalon van egy hosszabb fekete pálya, ami ugyan a végére ellaposodik, de ha hozzátesszük még a csúcsról azt a jó darab meredek off-piste szakaszt, amit nyerhetünk a pályába becsatlakozásig, nagyszerű 800 méteres "abfahrtot" lehet nyomni, a lankásabb, széles részeken itt-ott carvinggal kiegészítve. A középső pályák inkább piros-rózsaszín és kék között váltakoznak, illetve megy egy "zöld" is le a parkolóig. A bal szélső piros környékén megint csak számtalan freeride lehetőség, sziklák között, de biztonságosan. Sajnos itt nem túl nagy a szintkülönbség (270 méter), de azért lehet élvezni rendesen.

Valóban itt edz egész "nyáron" a világ elitje, most éppen a francia, olasz, horvát és svájci válogatott Cuche, Defago, Janka jelenlétével. Emiatt a jobb pályák egész délelőtt gyakorlatilag zárva vannak, de a freeride bőségesen kárpótol. Megpróbálok majd néhány fotót készíteni az edzésről is.

Holnap reggel egy versenyen kell részt vennem, soha nem mentem még komolyan kapuk között, vicces lesz :)

(képeket sajnos nem sikerült feltöltenem, valami miatt iszonyú lassan megy és a végén visszadobja, majd otthonról egyben...)