h i r d e t é s
Amikor már úgy tűnt, hogy a deszkásoknak szánt komoly rendezvényekből lassan már csak az OB marad meg, a K2 Funsports Club úgy döntött, előrukkol a saját snowboard- és síversenyével. A tavalyi siker pedig megerősítette őket abban, hogy ez általános esemény legyen a versenynaptárban, így most január 9-11 között immár másodszorra került megrendezésre a színvonalas K2 - F2 Kupa, melynek talán legnagyobb varázsa, hogy a régi snowboardos/ síző ellentéteken felülemelkedve a két rokonsportot összefogta.
Az esemény helyszíne Grebenzen, amely a magyarok által közkedvelt muraui sírégióban helyezkedik el. Mintha egyenesen versenyekre találták volna ki: a pálya hossza és meredeksége ideális a pályatűzésre, és a helyiek is fel vannak készülve (időmérő ház, stb). Az, hogy a pályarendszer nem különösebben kiterjedt, ebben az esetben pont előnyösnek bizonyult: a csapat nem tudott nagyon szétszéledni. Ha valakit se a liftnél, se a pályán nem találtál, akkor tuti, hogy a hüttében meglelhetted egy pofa sör és egy pár virsli társaságában, miközben a backgrab, vagy a tökéletes carvingtechnika titkait ecsetelte a haveroknak.
Túl a helyi adottságokon, a mieink is nagyban hozzájárultak a profi szervezettségért és a jó hangulatért: a zenei aláfestést és a sódert Szergej a tőle megszokott színvonalon nyomta (attól az egy "bőröd illatától" itt most eltekintenék…), de veterán időmérőink is kitettek magukért a szövegelésben, bizonyos töredékek szinte aranyköpésként terjedtek a jelenlévők között ("Versenyzőnk megfontolt akkurátussággal veszi be a kaput. Jól van. Most a piros következik"…), az időket pedig Kata villámkezének köszönhetően mindenki kedve szerint studírozhatta a hirdetőtábla alatt állván (aki azt hiszi; triviális dolgokat sorolok fel, az valószínűleg nem szervezett még versenyt, így megbocsáthatóan bár, de súlyosan téved).
A mezőny egyszerre volt komoly és nyílt: a profi sízők és deszkások színe-java képviseltette magát, az amatőr kategóriákban pedig bárki indulhatott, aki pusztán kíváncsiságból vagy poénből össze akarta mérni magát a többiekkel. A kétéves bébiktől kezdve a hetvenéves nagyöregig bezárólag minden korosztály jelen volt, és a mozgássérültek monosícsapata is rajthoz állt! Így aztán az izgalmakban, no meg a meglepetésekben nem volt hiány: a snowboardosok GS futamában borult a papírforma, amikor Pátkay Marci beelőzte a best time-os Zarándy Andrást, aki már régóta uralta a mezőnyt. Szlalomban pedig Sticó örülhetett az aranynak, oly sok második helyezés után végre, Magyary-Kossa Zsolt azonban meg lehet elégedve az ezüsttel, hisz komoly hátfájdalmak nehezítették a dolgát. A free-sek első, második helyezésén nincs nagyon mit csodálkozni (Liptay Dávid és Manninger Máté), de a harmadik Toma Tamás új résztvevője a snowboard-versenyeknek. Az amatőrök közül pedig még Viszlay Vanda produkált nagyot, hisz nemcsak első lett, de ideje sem sokkal maradt el a versenyző lányoké mögött
Nyerni márpedig megérte: snowboardosoké volt mind a két pénzdíjazású versenyszám: a straight-jump, és a slalom session jam - és ez meglehetősen ritka ennél a sportnál! Ajándékhiányban azonban senki nem szenvedhetett, hisz minden induló (na jó, inkább mondjuk így: célba érkező - azért ingyen semmit sem adnak) oklevelet és ajándékot kapott, ami szintén a K2 - F2 Kupa egyedülálló jellegzetességének mondható. A szombat esti eredményhirdetést tehát érthető módon nagy érdeklődés övezte, melyet mintegy megkoronázott az azt követő spagetti-parti, és az éjszakai fáklyás sízés. Táncos mulatságra már sajnos nem futotta erőnkből, ami részben annak is tudható be, hogy bizonyos elemek, holmi szülinapra hivatkozva péntek este már alaposan föltérképezték a helyi szórakoztató egységet szoros barátságot kötve a helybéliekkel (ezt mindenkinek a képzeletére bízom).
Ahogy az már lenni szokott, a vasárnap esti induláskor már mindenki kellően elcsigázottan, de élményekkel feltöltődve, néhány plezúrral gazdagodva ült be a kocsijába, vagy ahova befért. Sajnos sérülések mindig vannak, ezért az érintetteknek jobbulást kívánunk, a szponzoroknak pedig ezennel szeretnénk megköszönni a hozzájárulást.