A honfitársaink körében igen népszerű szlovák síterepen töltöttünk egy hetet. Ezúttal Donovaly talán kevésbé ismert arca is dokumentálásra kerül; méghozzá a freeride lehetőségek. Hernádi Laciék friss porhóban szelték a hegyoldalt, erdőkön és tisztásokon keresztül.
h i r d e t é s
UTAZÁS ÉS IDŐJÁRÁS
A szállásunk október végi lefoglalása óta folyamatosan az időjárás
volt a téma, ami hála az égieknek kegyesen bánt velünk, ami a hómennyiséget
illeti, hiszen már decemberben leesett olyan mennyiségű hó, ami akár tavaszig
is kitartott volna. Győrből szombaton késő délelőtt hózáporban indultunk,
a havazás és a szél a Csallóközben és Nyitra környékén már hó átfúvásokat
is okozott. Nyitrától Zólyomig a hazai viszonylatokat megszégyenítően kátyús
úton haladtunk. Besztercebányán még útba ejtettünk egy hipermarketet a
megfelelő mennyiségű "Zlaty Bazant" beszerzés céljából (gondolni kell a
folyadék-utánpótlásra!).
SZÁLLÁSUNK
Besztercebánya után Óhegy (Stare Hory) környékén már látszott, hogy
hatalmas hó vár majd minket fent a hágón. Donovalyba érkezve a falu másik
végén jobbra fordulva egy perc alatt megkaptuk a szállásunk kulcsát a
Patty Ski Apartmanokban. A vadonatúj apartmanban tisztaság és harmonikus-praktikus
berendezés, valamint kellemes meleg fogadott minket. Mindent megtaláltunk,
ami az egy hét gondtalan eltöltéséhez szükséges, értem ez alatt a TV-t,
konyhafelszereléseket, bőséges melegvizet, szép fürdőszobát és a korlátlan
szélessávú Internet elérést.
ESTI SÍZÉS AZ ELSŐ NAPON
Az első napon, mivel késő délután foglaltuk el a szállást, az esti>
sízés kipróbálása mellett döntöttünk. A pályán meglehetősen zord, szembeszeles
hóesés fogadott minket, ennek ellenére jót síeltünk és megállapítottuk,
hogy jó ötlet volt kivilágítani a Zahradiste oldal pályáit. A pályák szélesek,
kezeltek és könnyű lejtésűek, leginkább kezdőknek ajánlhatóak. A hét hátralevő
részében a Nova Hola oldalon síeltünk, itt már komolyabb lejtők is találhatóak.
Nagyon jól sikerült az új pályák kijelölése, ennek köszönhetően sokkal
több útvonalon csúszhatunk vissza a felvonó alapállomásáig.
AZ ÚJ TELEMIX FELVONÓ
Az új Telemix felvonóról a sok előzetes negatív vélemény (miszerint
műszaki problémák miatt fél napokat áll) ellenére nem tudok rosszat mondani,
az ott töltött egy hét alatt nem volt műszaki meghibásodás miatti üzemszünet.
A felvonó kapacitása összehasonlíthatatlan a régi háromszemélyes ülőliftével,
szinte futószalagként szállítja az embereket a hegytetőre, még hétvégén
is csak ritkán alakult ki 5-10 percnél hosszabb sor az alapállomásnál,
pedig néha hatalmas volt a tömeg.
FREERIDE ÚTVONALAK FELDERÍTÉSE
A kezelt pályákon való sízésen kívül leginkább a Nova Hola alternatív
freeride lesiklási útvonalait próbáltuk ki, amelyeket egy régi sítérképen
jelölt lesiklóútvonal után "Donly traverz"-nek kereszteltünk el. A lesiklások
a lift felső állomásától balra haladva indulnak, a "standard" verzió az
első oldalvölgyben halad lefelé, miután elcsúsztunk a régi sílift felső
állomása fölött. Itt a romos felvonóhoz tartozó "néhai" sípályának köszönhetően
ritkás fenyők között csúszhatunk lefelé a piros turistajelzésen, majd a
jelzést követve balra fordulva az erdőben csúszunk egy szűk úton egészen
a posta vonaláig, ahol a jelzés és az út elhagyja az erdőt. Itt választhatunk,
hogy lecsúszunk a postához és a hídon átkelve a Zahradiste oldal felvonóit
használva jutunk vissza a Nova Hola felvonó alapállomásához, vagy az erdő
szélén a sínyomokat követve továbbcsúszunk és kb. 100 méter gyaloglást
bevállalva visszacsúszunk a felvonó alapállomásához.
A második verziót a régi sílift romjainak felderítése közben tettük
meg, ebben az esetben nem csúszunk el az oldalvölgyig, hanem a régi felvonó
felső állomásától egyből lefelé vesszük az irányt és a felvonó nyomvonalát
követve csúszunk le a meredek hegyoldalon. A felvonónak csupán a felső
10 tartókonzolja áll még, a többit már eltüntette az idő vasfoga, vagy
a roncsgyűjtők, az alsóbb szakaszon a felvonó nyomvonalát is áthatolhatatlan
fenyves nőtte be. Az erdőben továbbhaladva lefelé nemsokára keresztezzük
az első verzióban említett piros jelzés erdei útját, innentől ezen folytatjuk
a lesiklást.
A harmadik és egyben leghosszabb verziót érdemes némi hegymászással
kezdeni, ekkor a felvonó felső állomását felülről megkerülve másszunk felfelé
még úgy 50 métert a Zvolen csúcsának irányába, hogy kellő magasságot szerezzünk
a második oldalvölgyig való rézsútos átcsúszáshoz.
A második oldalvölgy általában teljesen érintetlen, még sínyomokat sem
nagyon találni, de a három "traverz" közül ez a legszebb és legjobb lejtésű,
ritkás fenyvesben csúszhatunk az érintetlen mélyhóban egészen Donovaly
Besztercebánya felőli végéig, mielőtt elérnénk az első nyaralóházakat vegyük
az irányt balra a kis hídon át, egészen a templomig visszacsúszhatunk.
VENDÉGLÁTÁS
További programként megnéztük a templommal szemben rendezett hószobor
kiállítást, kipróbáltunk pár éttermet, nagyon elégedettek voltunk az "Almet"
szálloda aljában található étteremmel, valamint a Patty apartmanok közvetlen
szomszédságában található rendkívül családias "U Marsa" étteremmel. Sajnos
a híres "Goral Koliba" -t nem sikerült kipróbálni, mivel elfelejtettünk
helyet foglalni a vacsorához és itt hétköznap is teltház van.
BALESETEK
Sí pályafutásom alatt nem találkoztam annyi balesettel, mint ezen az
egy héten, a Nova Hola oldalon minden reggel legalább háromszor-négyszer
fordultak a hegyimentők megsérült sízőkkel, ugyanez volt a helyzet a nap
végén is, mindegy megerősítve azt az általános tézist, miszerint a balesetek
az első és utolsó csúszásoknál következnek be legnagyobb valószínűséggel.
A legtöbb baleset ütközés, kontrollálatlan sebességgel való csúszás és
a síző tudásszintje fölötti pályaválasztás miatt következett be. Érdemes
elgondolkodni, hogy vajon megéri-e kockáztatni csak azért, hogy az első
lesiklásnál csúcsformát akarjunk mutatni, vagy hullafáradtan be kell-e
még vállalni az utolsó lesiklást teljes erőbedobással?
AMIN MÉG LEHETNE JAVÍTANI
Temészetesen vannak dolgok, amelyeken lehetne javítani, ilyen például
az, hogy kizárólag a faluközpontban található élelmiszerbolt, az is meglehetősen
kicsi. Ha a Nova Hola környékén van a szállásunk, akkor minden este jókora
sétát kell tennünk a boltig.
Pár helyre kerülhetne védőháló, mert láttam pár olyan balesetet is,
amikor a síző nem tudott megállni, ahol a pálya 90°-al elfordul és az erdőben
az első fa állította meg.
Sajnos hiányoznak a kéziszerszámok (csavarhúzók) a felvonóállomások
mellől, pedig ez nem csak a snowboardosoknak, hanem a sízőknek is
nagyon jól jönne néha.
Valamint jó lenne egy fahíd a másik kettő mintájára az országút fölé
a Nova Hola Telemix állomáshoz is, ahol a Zahradiste oldalról a sízők a
meglehetősen forgalmas országúton kénytelenek átkelni, ahol egy beláthatatlan
kanyar is található.
Sajnos a rossz szokásoknak köszönhetően a Telemix lift felső kiszállójánál
a legtöbben nem csúsznak ki a szűkebb szakaszról, hanem ott kezdenek bakancsot
csatolni, ruházatot igazítani, egymást bevárni, ezzel balesetveszélyes
torlódást létrehozva a kiszállásnál.
Összességében ismét megállapítottam, hogy Donovaly nem véletlenül a
hazai sízők egyik kedvence már évtizedek óta. Rendkívüli hóbiztosságának,
folyamatos fejlődésének és közelségének valamint változatos pályáinak köszönhetően
továbbra is népszerű a hazai sízők körében.