Úgy vagyok vele, hogy gyakran fontosabb egy síterep hangulata, mint a pályakilométerek hossza vagy a síliftek száma. Ezért a kedvenceim általában nem a legfelkapottabb, csilli-villi pályarendszerek - sokkal inkább a szerényebb kivitelű, de átütőbb síélményt keresem. Heiligenblut épp ezt nyújtja.
A Grossglocknerrel szemközti hegyoldalon, szinte a falu főteréről, a tipikus alpesi templomocska mellett indul felfelé a kabinos lift. Sok parkoló nincs itt, jó ha elfér az utca szélén vagy 30 autó. Még szerencse, hogy ebben a faluban valóban nincsenek távolságok, sok szállásról akár kocsi vagy síbusz nélkül, kellemes sétával eljuthatunk ide.
A mi szállásunk ilyen, erről korábban már írtam. A kabinos aljában sok kis szekrény sorakozik, ahol 1 Euróért hagyhatjuk a cipőnket, hogy ne kelljen síbakancsban caplatnunk, ha a gyalogos megoldást választjuk. A völgyállomás bástyaként magasodik az utca fölé, innen a középállomásig egészen rövid az út. A középállomás mellett már egy nagyobb parkolót látunk, aki mégis autóval jönne, az inkább itt próbáljon megállni.
Aztán innen már hosszan vezet fel a kabinos, egészen 2600 méterig, a Schareck tetejére. Na itt rendesen van panoráma, körbe-körbe Ausztria legmagasabb hegycsúcsaira. Nem az az első gondolatom, hogy felcsatoljam a lécem és már veressek is lefelé. Hosszan nézelődök, és szinte gyermekien ábrándozok, hogy lesíelek a Grossglockner oldalán, egyszer, majd ha nagy leszek.
De először mégis csak itt csúszok, kezdetnek a hosszú gerincpályát, a 4-est választva. Pont ahogy szeretem: néhol lankásabb, néhol meredekebb piros, folyamatosan jobbra-balra kanyarogva. Nem keskeny, de nem is túl széles pálya, igaz erre nincs is szükség. Bőven az erdőhatár felett vagyunk és nem is sziklás itt a terep, tehát bárhol kicsúszhatunk kétoldalt. Sőt a pálya melletti lankásabb részek kifejezetten jó gyakorló területek lehetnek a freeride-ot kóstolgató sporttársaknak. A piros négyesen egészen a völgyállomásig csúszhatunk, ezzel 1300 méter szintet besíelve, igaz a középállomástól már 10-es számú a pálya meghosszabbítása.
Heiligenblut síterepe valójában három, eléggé elkülönülő részre osztható. A hosszú kabinos alatti rész a gerincszakasz, innen szépen leválik a Schareck mögötti katlan a rövid kabinossal és két csákányossal. A középállomástól pedig egy régimódi, sok kis kabinból álló „hernyó” visz egy alagúton keresztül a Fleiss nevű, szintén teljesen különálló területre, ahonnan sem vissza, sem a völgybe nem síelhetünk. Vissza szintén a hernyóssal juthatunk. Itt egy kabinossal majd csákányossal egészen 2900 méterig, tehát gleccseri magasságokba juthatunk. Ez a katlan megfelelő hóviszonyok esetén a freeriderek mekkája lehet, én ellennék ezzel a két lifttel napokig.
A pályák menti hütték leginkább családiasnak mondhatók. Kisebb faházak ezek, barátságos személyzettel és egészen emberi étlapokkal. Persze a teraszokon mindenhol üveg szélfogókat látunk, amiből sejthető, hogy tud azért itt fújni rendesen, jegesen a cúg.
Visszajönnék szívesen, főleg ha esik egy nagyobb hó. Igaz, nem tartozik a közelebbi osztrák terepek közé, mintegy 7 órás kocsikázás vár arra, aki ide indul. Cserébe azonban egy egészen egyedi hangulatú, különösen vonzó falucskát és pályarendszert ismerhetünk meg. Nekem bejött.
(A riport egy december közepi látogatás kapcsán készült, azóta 120-260 cm vastagra hízott a hótakaró Heiligenblutban. Most lehet igazán jó.)
Keresés
Magyarul beszélünk
Wellness
Pályaszállás
18 cm
