Tavaszi síelés a Skirama Dolomiti régióban

Pejo - a kicsi, de erős

Kicsiny mérete ellenére Pejo 18 km sípályája szerintem kihagyhatatlan síélvezet, profi sízőknek is hatalmas élmény! Leginkább azok számára könnyen elérhető, akik a közeli hegyekben síznek, de akár egy egész hetet is el tudok képzelni itt. A környéken lévő sípályáktól (Folgarida/Marilleva vagy Madonna Campiglio vagy Tonale) nem messze esik ez a gyöngyszem.

Talán azért utaznak ide kevesebben, mert a Marilleva és Tonale között fekvő síterepre egy igen kanyargós (de nem túl szűk) szerpentinen lehet csak feljutni. Aki kedveli a hegyi autózást, azok számára maga az út is élvezet.

Miért is írom, hogy kihagyhatatlan? Először is a 3000 méterről induló, 1400 méterig besízhető pálya végig csodálatos látvány. A panoráma lélegzetelállító! Maga a sípálya pedig igen változatos, izgalmas kanyarokkal, kisebb letörésekkel is tűzdelt. Ezen felül rendkívül élvezetes a feljutás a csúcsra a 2010-ben épült, 100 fős, hatalmas, körpanorámás kabinos lifttel, mely 36 km/órás sebességgel repül fel a felső állomásra. A csúcsról elindulva egy hatalmas és szép katlanban sízünk le az egyetlen pályavonalon, majd egy csaknem végig mesterségesen kiépített (tehát nem természetes) pályán kanyargunk lefelé. Hihetetlen, hogy mindez a Stelvio Nemzeti Parkban megvalósulhatott! Hatalmas kiépített kőpárkányokon, hosszú hidakon, sziklába vájt kisebb szakaszokon fut a pálya.

Van még egy óriási különbség a környező pályákhoz képest: jóval csendesebb, mondhatni - a nagy magasság és nagy lift ellenére - családias hangulatú hely. A 2340 méteren fekvő hangulatos Rifugio Doss del Cembri menedékház teraszán maga a tulajdonos szorgoskodik, konyhán a családtagjai segítik. A 2000 méteren fekvő középállomáson pedig egy színvonalas gyermek vidámpark is a családias hangulatot erősíti. A sípálya tehát barátságos, tömegmentes, Húsvét ellenére is. Nagy előny, hogy az egész síterep könnyen átlátható, nem szükséges térképpel a kézben nézelődni, éppen hol vagyunk - mint mondjuk Madonnában, amiről később majd még beszámolok.

A táj, a sípálya annyira magával ragadott, hogy a szokásos, előre belőtt harmadik napi pihenőnapot is fent töltöttem, csak 11 óráig síztem. Aztán hosszú napozás a teraszon, majd egy utolsó kör a nagy lifttel. Nem biztos, hogy kellett volna. Mint a kábítószer, úgy vonzott a csaknem teljesen üres délutáni pálya, a napfény, a csodálatos táj, az élvezet, a sebesség mámora, az új, majdnem-versenylécem. Még talán a nagy sebességű bukás is jól esett, csak a felállás nem. Kicsit még húzom mindkét lábam, de úgy néz ki, talán megúsztam komolyabb sérülés nélkül. A mámor élménye megmarad valahol mélyen - miért is érdemes sízni!

Campiglio Dolimiti Di Brenta

Ha jól számolom, először 20 évvel ezelőtt jártam körbe a a Dolomitok csodás síterepeit. Most az egyik központi állomásra besízve fedeztem fel, hogy már jártam itt. Ez egy igazi síparadicsom, van itt minden: 150 km sípálya, 61 darab sílift, több mint 1600 méter szintkülönbség. Nem sorolom. Ezt az érzést csak megélni lehet. Itt síelni kell!

Jó néhány évvel ezelőtt Obertauernben (ahol "csak" 100 km sípálya van) azt terveztem, hogy öt nap alatt az összes pályát besízem. Ez akkor sikerült. Most ilyen tervről eleve lemondtam. Inkább igyekeztem megkeresni a legjobb helyeket - persze ehhez be kellett volna sízni minden pályát... Nem tudom, hogy a korom miatt-e talán, de egyre jobban kedvelem a kabinos lifteket. Itt van bőven belőle (cakk-pakk 17 darab)! A kabinosban hosszan lehet pihenni, gyors a feljutás, nincs szél, lehet beszélgetni. Szóval, nekünk nagyon bejött a Passo Grosté (2444 m) és Groste (1600 m) közötti hosszú kabinos lift és az alatta futó sípálya! Ezen belül is a felső szakasz volt az igazán vonzó, ahol igazán ideálisak voltak a hóviszonyok, viszonylag kevesebb volt a síző is.

Hogy mennyire profi módon kezelik a helyenként valóban nagy tömeget, kitűnő példa a Folgarida és Pinzolo közötti főút feletti síhíd (lásd kép), amin át lehet kelni a két nagy síterület között. Profi azért is, mert a híd enyhe lejtésének köszönhetően az egyik irányból lassan, folyamatosan siklanak át a sízők, míg ugyanezen híd egyik szélén lévő, folyamatosan működő varázsszőnyegen (gumis mozgójárda) viszik át a másik irányba haladókat. A Passo Grosté felső pályái álomszerűen szélesek, ideális lejtésűek és mindemellett változatosak is. Maga a táj leírhatatlanul szép. Ez az oldal valamelyest könnyebben áttekinthető, mint a Marilleva irányába vezető oldal. Szerencsénkre szép napos időnk volt a pályahálózat áttekintésre, de ugyanez ködben vagy borúsabb időben nem kis kihívás lett volna. Annyira beleszerettünk ebbe a pályarészbe, hogy a két nap alatt, terveink ellenére sem jutottunk át Pinzolo síterepre. A nagyon vonzó Passo Del Sabion csúcsára Madonnából 4 darab kabinos lift után, újabb két darab 4 üléses lifttel jutottunk volna csak el. Majd legközelebb.

Feltűnő volt a rengeteg családos síző, sok-sok gyermekkel. Tavaszi szünet van itt is, az olaszok mindenhonnan idejönnek egy utolsó nagy levegőt venni a nyári, tengerparti turistaáradat megérkezése előtt. Jó volt látni az olaszok gyermekszeretetét. Egyébként is igazán figyelmesek egymással is. Kilenc éves kislányomat egy fiatal hódeszkás olyan édesen kapta el (csaknem elütötte), hogy ő maga ugyan elesett, kissé neki menve a lányomnak, de a két kezében gyermekünket megemelve, óvó mozdulattal tette odébb. Nem tudtunk haragudni rá, csak mosolyogtunk a nejemmel.

Tonale és társai

Mivel Marilleva 900-ban laktunk, egyik nap meglátogattuk Tonale/Ponte di Legno pályáit is. Bár ezen a napon nem volt szép idő (így képeket sem készítettem), megpróbáltuk egy nap alatt felfedezni ezt a pályarendszert is.

Durván három részre osztanám ezt a síterepet. Az egyik Tonalétől északra eső, széles, nagyrészt kék és piros pályarész, sok-sok pályával. Ez a terület a kezdők, középhaladók számára ideális. Nagyrészt ülős liftek, erdőmentes terület. Sokan voltak itt is, tehát bőven van igény az ilyen típusú pályákra is. Tonalétől délre vannak az északi fekvésű sípályák, a Sci Estivo gleccserrel. Biztos, hogy egész más lett volna napos időben, de még így is elég élvezetes volt, a gleccserpályák sajátos tulajdonságaival. Ide még vissza szeretnénk egyszer térni, amikor szép idő lesz.

A Passo Paradisotól Tonaléba levezető pálya pedig egy komoly, jó hosszú fekete pálya. A harmadik terület Ponte di Legno síterület, ahol változatosabb pályák vannak, nagyrészt erdőben. Tonale és Ponte di Legno síterület összekötése biztos, hogy nagyon jó ötlet volt, mert így gyakorlatilag mindenféle terep összeköttetésben van egymással, 100 km hosszú pályarendszerrel, csaknem 30 lifttel (jellemzően ülős lifttel, összesen csak 4 kabinos és csak 5 darab húzós lift van az egész területen). Nem mellesleg csaknem 2000 méter szintkülönbséggel. Ezen a terepen szinte minden szállás pályaszállás, ez nagy előny. Április hónaphoz képest mindenhol meglepően sok hó volt, igazából nem is értem, hogy miért nem mennek többen síelni március végén, április elején. Hiszen ilyenkor a legbiztosabb a hó, hosszabbak a nappalok is, nincs téli hideg. A magas hegyek miatt a hó sem igen olvadt, inkább csak délutánra volt puha. Tudom, sokan csak a tökéletesen kifagyott pályákat szeretik. Amikor az már olvadozik, buckásodik, nem tartják igazinak - pedig milyen jó is az! Egyébként jól látszik, hogy a természetes hóval szemben a technikai hó jobban tartja magát, nem olvad olyan hamar. Azt mondanom sem kell, hogy még a gleccseren is technikai hóval segítenek.

A gasztronómia tekintetében is pozitív tapasztalataink voltak. A különböző tésztákról, pizzákról nem írok, azt enni kell. Az olaszok viszonylag kevesebb húst esznek, ha mégis, akkor leginkább a halat. A sajt- és gyümölcstál minden étkezésnél elmaradhatatlan. Édességet nem lehet kihagyni: tiramisu, zepolla, canolo, hegyen pedig a bombardino, ami egy enyhén alkoholos, forró tojáslikőr, tejszínhabbal és elég sok kalóriával!

A Skirama Dolomiti régióbérlet

A SkiRama régióbérlettel összesen 8 különböző síterepen, 380 km sípályán, 150 különböző síliftet lehet igénybe venni. Itt találhatóak az Alpok északi részének legkiterjedtebb síkörhintái. Minden síterepen jellemző az olasz vendégszeretet, a kitűnő kulináris élvezetek és a barátságos légkör.

A teljes régió bejárása egy hét alatt teljesíthetetlen, jobbnak gondoltuk, hogy ha nem rohanunk. Megpróbáltunk egy-egy kellemesebb helyet jobban megismerni. Az éttermek csodás panorámája, illetve a bombardino, a kitűnő pizzák vagy az igen finom olasz borok kellő feltöltést adtak.