Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Stuhlecken síeltünk a ROKON Sporttal

2014.01.21.

Január 19-én Semmering Stuhlecken voltunk, egynapos vasárnapi, buszos túrán a Rokon Sporttal, ahol az utóbbi évek legcsodálatosabb napját éltük át.
Az éjszaka hóágyúzott stuhleck-i pályákat reggelre simára ratrakolták, így csak elvétve találkozhattunk buckákkal. A pályák melletti területek csekélyebb hórétege ellenére a mesés táj és a hatalmas hegyek látványa ugyanúgy kápráztatták szemünket, a térség gyógyító levegője pedig a szokásos felfrissülést jelentette számunkra, csakúgy, mint általában, amikor ott tartózkodunk.
Az egyenletes lejtőn való siklás élményét tovább fokozta a pályán tapasztalható csekély forgalom, lévén, hogy ezen a napon sokan inkább otthon maradtak, mondván: "ilyenkor úgysem lehet normálisan síelni".
Így aztán szinte magunkénak érezhettük az egész pályarendszert, ráadásul a sílifteknél sem kellett egy percet sem várnunk, hogy beülhessünk a felvonóba. Még enni-inni sem álltunk meg, annyira élveztük ezt a kivételes napot. Míg mások otthon keseregtek a "hóhiány miatt", addig mi önfeledten siklottunk a lejtőkön, pályazárásig, kihasználva az utolsó pillanatot is.
A nap végén felemelő érzéssel figyelhettük túratársaink arcán az elégedettséget. Mindenki remekül érezte magát és nagyon örült, hogy velünk tartott.

Így aztán január 26-án is naná, hogy felkerekedünk és irány a környék legjobb síterepe, Stuhleck! Tarts velünk Te is!
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK
Szállástippek
Sporthotel am Semmering csillagcsillagcsillag
Semmering - Zauberberg sípályái mellett, Stuhlecktől pedig kb. 6 km-re található ez a 3 csillagos szálloda. Wellness: medence, fitneszterem, finn szauna, gőzfürdő.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Chalet Stuhleckblick
2 db, egyenként 4 fős, kb. 50 m2-es modern üdülőház, kb. 80 méterre a legközelebbi stuhlecki húzólifttől és sípályától! Felszereltség: saját hordószauna, nappali, 2 db hálószoba, wifi, smart TV.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Gasthof Gesslbauer
45 ágyas családi fogadó nagyjából félúton Semmering-Stuhleck (2,5 km) és Semmering-Hirschenkogel (3 km) között. 2, 3 és 4 ágyas szobák reggelivel, szauna, pihenőterem és sószoba.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE