Szezonnyitó sízés Semmeringen 2005

Az elmúlt hét kiadós havazásainak köszönhetően a legtöbb alsó-ausztriai sípálya megnyitott a hétvégén, ezek közül most a rendkívül népszerű Semmering-Hirschenkogelre esett a választásunk. 2005. november 26-án szombaton itt ejtettük meg a szezon első síelését.

Szombaton hajnalban a Dunántúl nyugati részén hatalmas havazás kezdődött. Sajnos a közútfenntartó bedőlt a téves időjárás előrejelzésnek, ezért Győrtől Sopronig az egyébként alig egy órás utat több mint két óra alatt sikerült megtenni. Kapuvár környékén a harminc centiméteres friss hó alatt még jég is borította az utat. Természetesen a határátkelőig sószóróautóval és hóekével sem találkoztunk, a rádió pedig minden fél órában tájékoztatott minket, hogy a Dunántúl területén esik az eső, a rádióba ezek után természetesen megindult a panaszos telefonok áradata a valós helyzetről. A határ előtti benzinkútnál sikerül egy hiányzó biztosítást is pótolni (jó tudni, hogy benzinkútnál is köthetünk balesetbiztosítást), valamint beszerezni a szükséges autópálya matricát.

Ausztriában mindössze nedvesek voltak az utak, mégis minden tíz kilométeren találkoztunk sószóró hóekékkel.Szerencsére a Hirschenkogelen meglehetősen kevés volt a síelő, a parkolókban is bőven volt hely. A hóviszonyok a legutóbbi hójelentésnek megfelelőek voltak, az időjárás pedig a gyenge napsütés és a heves havazás között váltakozott a nap folyamán, a hőmérséklet a behúzódó melegfrontnak köszönhetően a hegytetőn enyhébb volt, mint a völgyben.

Sorbaállás, várakozás egész nap nem volt a kabinos síliftnél. A négyszemélyes ülőliftet egyelőre nem indították el. Sajnos csak a családi és a panoráma pálya, valamint a szánkópálya volt nyitva, holott a hóviszonyok lehetővé tették volna több pálya megnyitását is (jó pár síző a tiltó táblák és lezárások ellenére azért kipróbálta az érintetlen lejtőket). A sípálya összes vendéglátóhelye nyitva állt a vendégek előtt. Remek volt a hó a pályákon, csupán a családi pálya szűkebb szakaszainak a közepén kopott-jegesedett egy kicsit.

A szokásostól eltérően meglehetősen kevés magyar volt a sípályán, a legtöbb síző osztrák volt, de jó pár szlovákiai sízővel is találkoztunk. A nyitvatartási időt kihasználva a zárás előtt öt perccel még elkaptunk egy kabint, a panorámapályán lefelé síelve pedig már szembetalálkoztunk a pályát az esti sízéshez előkészítő ratrakokkal, az általuk elsimított lejtőn remekül síeltünk le az utolsó menetben.

Hazafelé Gloggnitz-ig havazásban, utána esőben autózhattunk hazáig.