Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Erős a frank, de több a magyar vendég Svájcban

2012.10.14. MTI / sielok.hu

Erős a frank, de több a magyar vendég Svájcban Az erős frank megdrágította a svájci üdüléseket, a vendégéjszakák száma 3,2 százalékkal csökkent a nyári időszakban. A magyar vendégek svájci vendégéjszakáinak száma ugyanakkor szerény mértékben emelkedett - mondta Urs Weber a svájci téli katalógus bemutatóján.
Urs Weber, a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős vezetője, úgy vélekedett, meg kell próbálkozniuk azzal, hogy ügyfeleiket nem az árak csökkentésével, hanem több szolgáltatás nyújtásával tartják meg.

Urs Weber kiemelte, hogy a távoli piacokról - Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából és Délkelet-Ázsiából - egyre nagyobb az érdeklődés a svájci üdülések iránt, ezeken a területeken fokozták is a marketingtevékenységet. A BRIC-országokból érkezők által Svájcban töltött vendégéjszakák száma közel 9 százalékkal nőtt augusztus végéig, s a szakember szerint két év alatt a 11,5-12 százalékos emelkedést is el lehet érni.

A legfontosabb piacok azonban továbbra is a szomszédos országok valamint az Egyesült Államok - tette hozzá -, a forgalom 80 százalékát még mindig ezek a piacok adják.

Svájc turisztikából származó bevételei a szakember szerint csökkentek ugyan, de nem drámai mértékben. Úgy vélekedett, hogy ez a trend az év hátralévő részében is megmarad, a jövőt illetően azonban optimisták, bíznak abban, hogy 2013 második felében, illetve 2014-től újra fellendülés jön.

Egy tavalyi reklám, de idén is lesz hó!
Nemcsak a beutazók számára drága Svájc, hanem a helyiek számára is, akiket speciális ajánlatokkal igyekeznek belföldi utazásra csábítani.

A magyar relációból az idén augusztus végéig mintegy 25 ezer vendég érkezett Svájcba, akik 61.448 vendégéjszakát töltöttek ott, 0,6 százalékkal többet, mint a tavalyi első nyolc hónapban - mondta az MTI-nek a szakember. Tavaly a magyar vendégek száma 34 ezer, az általuk ott töltött vendégéjszakáké közel 85 ezer volt. A magyar beutazást segítik a közvetlen légi járatok, valamint, hogy az éjszakai vasúti kapcsolat is létrejött már.

Urs Weber hangsúlyozta: az adatok csak a szállodai vendégéjszakákat tartalmazzák, ehhez hozzáadva az üdülőket, magánszállásokat is, a Magyarországról érkezettek száma elérhette a 60 ezret, a vendégéjszakák száma pedig a 180-190 ezret. Idén mintegy 87 ezer magyar vendégre számít a svájci idegenforgalmi hivatal. A magyar beutazás ugyanakkor még mindig csekély részt képvisel a svájci idegenforgalomban, részesedése a vendégéjszakákon belül 0,2 százalék, a külföldi vendégszámot tekintve pedig 0,4 százalék.

A svájci idegenforgalmi hivatal pénteken sajtótájékoztatón mutatta be új téli ajánlatait. Most is számos érdekes program várja a Svájcba látogatókat. A téli szezon fő látnivalói a november 23. és december 24. között megrendezett montreux-i karácsonyi vásár, a január 26-február 3. között tartandó Nemzetközi Hőlégballon Fesztivál, amelynek Chateau-d'Oex ad otthont és Svájc egyedülálló showműsora, a Villars Night Show.

KOMMENTEK
csabeszka | 2012.10.14. 23:11
Drága, drága, DRÁGA!!!
cannibale | 2012.10.16. 21:11
Sajnos csak álom marad.. :(

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.